3. § |
(1) |
Ez a törvény a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba. |
(2) |
Az e törvény hatálybalépése napján háziorvosi tevékenységet végző orvos - ideértve a munkavégzésben akadályozott háziorvost is -, amennyiben a külön jogszabályban foglalt feltételeknek megfelel és jogszabály másként nem rendelkezik, e törvény erejénél fogva, külön engedély nélkül a törvény hatálybalépésétől jogosult a működtetési jog alapján végezhető tevékenység gyakorlására. Nem jogosult a működtetési jogra az az orvos, aki háziorvosi tevékenységet kizárólag helyettesítés keretében végez. Az e bekezdés alapján működtetési jogot szerző háziorvos működtetési jogának elidegenítéséhez előzetesen be kell szerezni a működtetési jog megszerzését tanúsító hatósági bizonyítványt. |
(3) |
Azokra az orvosokra, akik e törvény hatálybalépésének napján, bár területi ellátási kötelezettség nélkül, de legalább 200 hozzájuk bejelentkezett betegre kiterjedő érvénnyel látnak el az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által finanszírozott, az 1. § (2) bekezdésének a) pontjában meghatározott körbe tartozó orvosi tevékenységet, az e törvényben foglaltakat azzal a megszorítással kell alkalmazni, hogy
- |
a működtetési jogra való jogosultságukat e törvény hatálybalépésének napjától számított 30 napon belül igazolják a Magyar Orvosi Kamaránál, továbbá |
- |
működtetési joguk szorosan személyhez kapcsolódó: az nem idegeníthető el és nem folytatható. |
|
(3) |
Azokra az orvosokra, akik e törvény hatálybalépésének napján, bár területi ellátási kötelezettség nélkül, de legalább 200 hozzájuk bejelentkezett betegre kiterjedő érvénnyel látnak el az egészségbiztosítási szervtől által finanszírozott, az 1. § (2) bekezdésének a) pontjában meghatározott körbe tartozó orvosi tevékenységet, az e törvényben foglaltakat azzal a megszorítással kell alkalmazni, hogy
- |
a működtetési jogra való jogosultságukat e törvény hatálybalépésének napjától számított 30 napon belül igazolják a Magyar Orvosi Kamaránál, továbbá |
- |
működtetési joguk szorosan személyhez kapcsolódó: az nem idegeníthető el és nem folytatható. |
|
(4) |
A működtetési jognak a (2) vagy a (3) bekezdés alapján a törvény erejénél fogva történő megszerzése és az ezt tanúsító hatósági bizonyítvány kiállítása illetékmentes. E rendelkezés nem vonatkozik a működtetési jog további ingyenes, illetve ellenérték fejében történő megszerzésére. |
(5) |
Az 1. § (2) bekezdése a) pontjának hatálya alá nem tartozó, a szakellátás körében önálló orvosi tevékenységet végző orvosok működtetési jogáról külön törvény rendelkezik. |
(5) |
A területi ellátási kötelezettséggel működő háziorvosok működtetési joga 2012. január 1-jével praxisjognak minősül, amely jog arra a körzetre terjed ki, ahol a háziorvos 2012. január 1-jén területi ellátási kötelezettséggel háziorvosi ellátást nyújt, ideértve a munkavégzésben akadályozott, működtetési joggal rendelkező orvost is. |
(5a) |
A praxisjogot a törvény erejénél fogva megszerző háziorvos kérelmére az egészségügyi államigazgatási szerv a praxisjog meglétét hatósági bizonyítvánnyal igazolja. |
(6) |
A működtetési jog 2000. december 31-ig nem ruházható át, kivéve, ha a működtetési jog folytatására jogosult nem felel meg a működtetési jog engedélyezéséhez szükséges feltételeknek és ezért a 2. § (3) bekezdése értelmében köteles azt elidegeníteni. A működtetési jog elidegenítése és folytatása 2000. december 31. napjáig nem esik illetékfizetési kötelezettség alá. |
(6) |
Azok a működtetési joggal rendelkező háziorvosok, akik 2012. január 1-jén nem rendelkeznek területi ellátási kötelezettséggel (a továbbiakban: működtetési joggal rendelkező háziorvos), tartósan betöltetlen körzetben működtetési joguk alapján területi ellátási kötelezettséget vállalhatnak 2015. december 31-éig. A tartósan betöltetlen körzetek betöltésénél a működtetési joggal rendelkező háziorvosok előnyt élveznek. A működtetési joggal rendelkező háziorvos működtetési joga a tartósan betöltetlen körzet betöltésével - illetékmentesen - praxisjognak minősül. Azon működtetési joggal rendelkező háziorvos működtetési joga, aki 2015. december 31-éig nem tölt be tartósan betöltetlen háziorvosi körzetet, 2015. december 31-i hatállyal megszűnik. |
(7) |
Felhatalmazást kap
a) |
a Kormány, hogy a működtetési jog megszerzésének és visszavonásának feltételeit és eseteit, az engedély kiadására hatáskörrel és illetékességgel rendelkező szervet, a helyettesítés eseteit, valamint a működtetési jog átengedésére, továbbá a hitelnyújtás feltételeire vonatkozó szabályokat, |
a) |
a Kormány, hogy a működtetési jog megszerzésének és visszavonásának feltételeit és eseteit, a helyettesítés eseteit, valamint a működtetési jog átengedésére, továbbá a hitelnyújtás feltételeire vonatkozó szabályokat, |
b) |
az egészségügyi miniszter, hogy a működtetési jog alapján végzett tevékenység gyakorlásának és ellenőrzésének részletes szakmai szabályait, továbbá a helyettesítésre, a tevékenység végzéséhez szükséges szakképesítésre és az alkalmassági vizsgálatra vonatkozó szabályokat |
b) |
az egészségügyért felelős miniszter, hogy a működtetési jog alapján végzett tevékenység gyakorlásának és ellenőrzésének részletes szakmai szabályait, továbbá a helyettesítésre, a tevékenység végzéséhez szükséges szakképesítésre és az alkalmassági vizsgálatra vonatkozó szabályokat |
rendeletben meghatározza. |
(8) |
Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2011. évi CLXXVI. törvénnyel megállapított 2/B. §-ban foglalt követelményeknek 2013. január 1-jétől kell megfelelni. |
(8a) |
Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2022. évi LXXIII. törvénnyel megállapított 2. § (1) és (2) bekezdésében, 2/A. § (1) és (1a) bekezdésében foglalt rendelkezések a 2023. január 1. napján meglevő praxisjogokat és a feladat-ellátási szerződés szerinti jogokat és kötelezettségeket - a praxisjog elidegenítéséig vagy megszűnéséig, illetve a körzetnek az egészségügyi alapellátásról szóló törvény szerinti átalakításáig - nem érintik. |
(9) |
Felhatalmazást kap
a) |
a Kormány, hogy
aa) |
a praxisjog megszerzésének és visszavonásának feltételeit és eseteit, a helyettesítés eseteit, valamint a praxisjog átengedésére vonatkozó szabályokat rendeletben megállapítsa, |
ab) |
a praxiskezelőt kijelölje, |
ab) |
a praxiskezelőt kijelölje, valamint feladat- és hatáskörét, továbbá eljárásának szabályait rendeletben meghatározza, |
ac) |
a praxiskezelő által nyújtott kamatmentes visszatérítendő támogatásra, valamint a praxiskezelő által szedett díjra vonatkozó részletes szabályokat rendeletben megállapítsa, |
ad) |
a feladat-ellátási szerződés formai követelményeit rendeletben meghatározza, |
ae) |
a praxisjog megszerzéséhez felvett hitelhez, illetve kölcsönhöz az állam által biztosított kamattámogatásra vonatkozó részletes szabályokat meghatározza, |
|
b) |
az egészségügyért felelős miniszter, hogy a praxisjog alapján végzett tevékenység gyakorlásának és ellenőrzésének részletes szakmai szabályait, továbbá a helyettesítésre, a tevékenység végzéséhez szükséges szakképesítésre és az alkalmassági vizsgálatra vonatkozó szabályokat rendeletben meghatározza. |
|
|