Hatályos állapot
Közlönyállapot
1990.12.30. -
Hatályos állapot
KÉRDEZEK
Kérdése van a jogszabállyal kapcsolatban?
Tegye fel szakértőinknek most!
Kérjük, a regisztráció során adja meg telefonszámát, hogy tanácsadóink konzultáció céljából visszahívhassák Önt.
SZÍNEZŐS

1990. évi C. törvény

a helyi adókról

Hazánkban a demokratikus választással létrejöttek az önszervező helyi hatalomgyakorlás szervezeti kereteit megteremtő önkormányzatok. A települési önkormányzatok alapvető feladata - a közhatalom helyi közügyekben való gyakorlása mellett - a helyi közszolgáltatások biztosítása.
E feladatnak a helyi sajátosságokhoz és igényekhez igazítható ellátása - melynek során nélkülözhetetlen a helyi közösségek kezdeményezőkészsége, áldozatvállalása is - elengedhetetlenné teszi az önkormányzatok önálló gazdálkodása feltételeinek megteremtését.
A gazdasági önállósulás egyik eszköze a helyi adók rendszere. Ez a települési önkormányzat számára lehetőséget teremt a helyi szuverén adóztatási jog gyakorlására, s ezzel együtt a helyi adópolitika kialakítására.
Az Országgyűlés a helyi adóztatás kiemelkedő jelentőségét mérlegelve a települési önkormányzat önálló gazdálkodásában - összhangban a Magyar Köztársaság Alkotmányával és a helyi önkormányzatokról szóló törvény rendelkezéseivel - a helyi adókról a következő törvényt alkotja.

Hazánkban a demokratikus választással létrejöttek az önszervező helyi hatalomgyakorlás szervezeti kereteit megteremtő önkormányzatok. A települési önkormányzatok alapvető feladata - a közhatalom helyi közügyekben való gyakorlása mellett - a helyi közszolgáltatások biztosítása.
E feladatnak a helyi sajátosságokhoz és igényekhez igazítható ellátása - melynek során nélkülözhetetlen a helyi közösségek kezdeményezőkészsége, áldozatvállalása is - elengedhetetlenné teszi az önkormányzatok önálló gazdálkodása feltételeinek megteremtését.
A gazdasági önállósulás egyik eszköze a helyi adók rendszere. Ez a települési önkormányzat számára lehetőséget teremt a helyi szuverén adóztatási jog gyakorlására, s ezzel együtt a helyi adópolitika kialakítására.
Az Országgyűlés a helyi adóztatás kiemelkedő jelentőségét mérlegelve a települési önkormányzat önálló gazdálkodásában a helyi adókról a következő törvényt alkotja.

ELSŐ RÉSZ
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. FEJEZET
AZ ADÓMEGÁLLAPÍTÁS JOGA ÉS AZ ADÓKÖTELEZETTSÉG

1. §
(1) E törvény felhatalmazása és rendelkezései szerint a települési (községi, városi, fővárosi és kerületi) önkormányzat képviselőtestülete (a továbbiakban: önkormányzat) rendelettel az illetékességi területén helyi adókat (a továbbiakban: adót) vezethet be.
(1) E törvény felhatalmazása és rendelkezései szerint a települési (községi, városi, fővárosi és kerületi) önkormányzat képviselőtestülete (a továbbiakban: önkormányzat) rendelettel az illetékességi területén helyi adókat (a továbbiakban: adót), valamint települési adókat vezethet be.
(2) A főváros esetében a fővárosi önkormányzat jogosult rendelkezni arról, hogy e törvényben meghatározott adók közül a fővárosi kerületi önkormányzat mely adókat vezetheti be. A fővárosi önkormányzat rendelkezésére bevezetésre kerülő adók részletes szabályait a fővárosi kerületi önkormányzatok állapítják meg.
(2) A főváros esetében a helyi adók bevezetését, valamint az egyes adók kivetésére jogosultak körét (fővárosi közgyűlés vagy kerületi képviselőtestület) a fővárosi közgyűlés rendeletében, a kerületi képviselőtestületek többségének, egyszerű szótöbbséggel elfogadott egyetértésével határozza meg.
(2) A főváros esetében a helyi adók bevezetését, valamint az egyes adók bevezetésére jogosultak körét a fővárosi közgyűlés rendeletben, a kerületi képviselő-testületek véleménye kikérésével határozza meg.
(2) A főváros esetében az építményadót, a telekadót, a magánszemély kommunális adóját, valamint a vállalkozók kommunális adóját és az idegenforgalmi adót a (3) bekezdés kivételével a kerületi önkormányzat, a helyi iparűzési adót a fővárosi önkormányzat jogosult bevezetni.
(2) A főváros esetében az építményadót, a telekadót, a magánszemély kommunális adóját és az idegenforgalmi adót a (3) bekezdés kivételével a kerületi önkormányzat, a helyi iparűzési adót a fővárosi önkormányzat jogosult bevezetni.
(3) A kerületi önkormányzat által a (2) bekezdés szerint bevezethető helyi adót a kerületi önkormányzat helyett a fővárosi önkormányzat akkor jogosult rendeletével bevezetni, ha a fővárosi rendelettel a kerületi képviselő-testületek többsége egyetért.
(3) A kerületi önkormányzat által a (2) bekezdés szerint bevezethető helyi adót a kerületi önkormányzat helyett a fővárosi önkormányzat akkor jogosult rendeletével bevezetni, ha ahhoz minden adóév tekintetében az érintett kerületi önkormányzat képviselőtestülete előzetes beleegyezését adja.
(3) A kerületi önkormányzat által a (2) bekezdés szerint bevezethető adót a kerületi önkormányzat helyett a fővárosi önkormányzat akkor jogosult rendeletével bevezetni, ha ahhoz minden adóév tekintetében az érintett kerületi önkormányzat képviselőtestülete előzetes beleegyezését adja.
(4) A fővárosi önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület tekintetében a kerületi önkormányzat által bevezethető adó bevezetésére a fővárosi önkormányzat jogosult.
1/A. §
(1) Az önkormányzat az illetékességi területén rendelettel olyan települési adót, települési adókat vezethet be, amelyet vagy amelyeket más törvény nem tilt. Az önkormányzat települési adót bármely adótárgyra megállapíthat, feltéve, hogy arra nem terjed ki törvényben szabályozott közteher hatálya. A települési adónak nem lehet alanya állam, önkormányzat, szervezet, továbbá - e minőségére tekintettel - vállalkozó [52. § 26. pont].
(2) Az e § alapján megállapított települési adóra kizárólag az 1. § (1) bekezdését, a 42/B. §-t és a 43. § (3) bekezdését kell alkalmazni.
(3) A települési adóval kapcsolatos adóhatósági feladatokat az önkormányzati adóhatóság látja el.
(4) A települési adóval kapcsolatos eljárási kérdésekben az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezéseit azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az önkormányzat települési adót önadózással megállapítandó adóként is bevezethet.
(5) A települési adóból származó bevétel az azt megállapító önkormányzat bevétele.
(5) A települési adóból származó bevétel az azt megállapító önkormányzat bevétele, amelyet fejlesztési célra és a települési önkormányzat képviselő-testületének hatáskörébe tartozó szociális ellátások finanszírozására használhat fel.
2. §   Az önkormányzat adómegállapítási joga az e törvényben meghatározott adóalanyokra és adótárgyakra terjed ki.
3. §
(1) Ha e törvény másként nem rendelkezik, a törvény alkalmazásában adóalany:
a) a magánszemély,
b) a jogi személy, a jogi személyiség nélküli gazdasági társaság,
b) a jogi személy, a jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, egyéb szervezet,
b) a jogi személy, egyéb szervezet,
c) a magánszemélyek jogi személyiséggel nem rendelkező személyi egyesülése.
(2) Az (1) bekezdés b)-c) pontjaiban felsorolt adóalanyok közül a mezőgazdasági szakcsoport, a költségvetési szerv, a társadalmi szervezet, az egyház és az alapítvány adómentes abban az évben, amelyet megelőző évben folytatott tevékenységéből származó jövedelme után vállalkozási nyereségadó kötelezettsége nem keletkezett. E feltétel meglétéről az adóalany írásban köteles nyilatkozni az adóhatóságnak.
(2) Adómentes az (1) bekezdés b)-c) pontjában felsorolt adóalanyok közül a társadalmi szervezet, az egyház, az alapítvány, a közszolgáltató szervezet és a költségvetési szerv abban az évben, amelyet megelőző évben folytatott tevékenysége után társasági adókötelezettsége - költségvetési szerv esetében a központi költségvetésbe befizetési kötelezettsége - nem keletkezett. E feltétel meglétéről az adóalany írásban köteles nyilatkozni az adóhatóságnak.
(2) Adómentes az (1) bekezdés b)-c) pontjában felsorolt adóalanyok közül a társadalmi szervezet, az egyház, az alapítvány, a közszolgáltató szervezet, a köztestület, a közhasznú társaság, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár és a költségvetési szerv abban az évben, amelyet megelőző naptári évben folytatott vállalkozási tevékenységéből származó jövedelme (nyeresége) után társasági adófizetési kötelezettsége, illetve - költségvetési szerv esetében - eredménye után a központi költségvetésbe befizetési kötelezettsége nem keletkezett. E feltétel meglétéről az adóalany írásban köteles nyilatkozni az adóhatóságnak.
(2) Adómentes az (1) bekezdés b)-c) pontjában felsorolt adóalanyok közül a társadalmi szervezet, az egyház, az alapítvány, a közszolgáltató szervezet, a köztestület, a közhasznú társaság, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a magánnyugdíjpénztár és a költségvetési szerv abban az évben, amelyet megelőző naptári évben folytatott vállalkozási tevékenységéből származó jövedelme (nyeresége) után társasági adófizetési kötelezettsége, illetve - költségvetési szerv esetében - eredménye után a központi költségvetésbe befizetési kötelezettsége nem keletkezett. E feltétel meglétéről az adóalany írásban köteles nyilatkozni az adóhatóságnak.
(2) Adómentes az (1) bekezdés b)-c) pontjában felsorolt adóalanyok közül a társadalmi szervezet, az egyház, az alapítvány, a közszolgáltató szervezet, a köztestület, a közhasznú társaság, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a magánnyugdíjpénztár és a költségvetési szerv abban az adóévben, amelyet megelőző adóévben folytatott vállalkozási tevékenységéből származó jövedelme (nyeresége) után társasági adófizetési kötelezettsége, illetve - költségvetési szerv esetében - eredménye után a központi költségvetésbe befizetési kötelezettsége nem keletkezett. E feltétel meglétéről az adóalany írásban köteles nyilatkozni az adóhatóságnak.
(2) Adómentes az (1) bekezdés b) és c) pontjában felsorolt adóalanyok közül a társadalmi szervezet, az egyház, az alapítvány, a közszolgáltató szervezet, a köztestület, a közhasznú társaság, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a magánnyugdíjpénztár, a költségvetési szerv és a költségvetési szervnek nem minősülő nevelési-oktatási intézmény abban az adóévben, amelyet megelőző adóévben folytatott vállalkozási tevékenységéből származó jövedelme (nyeresége) után társasági adófizetési kötelezettsége, illetve - költségvetési szerv esetében - eredménye után a központi költségvetésbe befizetési kötelezettsége nem keletkezett. A feltételek meglétéről az adóalany írásban köteles nyilatkozni az adóhatóságnak.
(2) Adómentes az (1) bekezdés b) és c) pontjában felsorolt adóalanyok közül a társadalmi szervezet, az egyház, az alapítvány, a közszolgáltató szervezet, a köztestület, a közhasznú társaság, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a magánnyugdíjpénztár, a költségvetési szerv, a költségvetési szervnek nem minősülő nevelési-oktatási intézmény és - kizárólag a helyi iparűzési adó vonatkozásában - a közhasznú, kiemelkedően közhasznú szervezetnek minősülő nonprofit gazdasági társaság abban az adóévben, amelyet megelőző adóévben folytatott vállalkozási tevékenységéből származó jövedelme (nyeresége) után sem bel-, sem külföldön adófizetési kötelezettsége, illetve - költségvetési szerv esetében - eredménye után a központi költségvetésbe befizetési kötelezettsége nem keletkezett. A feltételek meglétéről az adóalany írásban köteles nyilatkozni az adóhatóságnak.
(2) Adómentes az (1) bekezdés b) és c) pontjában felsorolt adóalanyok közül a társadalmi szervezet, az egyház, az alapítvány, a közszolgáltató szervezet, a köztestület, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a magánnyugdíjpénztár, a költségvetési szerv, a költségvetési szervnek nem minősülő nevelési-oktatási intézmény és - kizárólag a helyi iparűzési adó vonatkozásában - a közhasznú, kiemelkedően közhasznú szervezetnek minősülő nonprofit gazdasági társaság abban az adóévben, amelyet megelőző adóévben folytatott vállalkozási tevékenységéből származó jövedelme (nyeresége) után sem bel-, sem külföldön adófizetési kötelezettsége, illetve - költségvetési szerv esetében - eredménye után a központi költségvetésbe befizetési kötelezettsége nem keletkezett. A feltételek meglétéről az adóalany írásban köteles nyilatkozni az adóhatóságnak.
(2) Adómentes valamennyi helyi adó alól - a (3) bekezdésben foglaltakra figyelemmel - a társadalmi szervezet, az alapítvány, a közszolgáltató szervezet, a köztestület, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a magánnyugdíjpénztár és - kizárólag a helyi iparűzési adó vonatkozásában - a közhasznú, kiemelkedően közhasznú szervezetnek minősülő nonprofit gazdasági társaság.
(2) Adómentes valamennyi helyi adó alól - a (3) bekezdésben foglaltakra figyelemmel - az egyesület, az alapítvány, a közszolgáltató szervezet, a köztestület, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a magánnyugdíjpénztár és - kizárólag a helyi iparűzési adó vonatkozásában - a közhasznú szervezetnek minősülő nonprofit gazdasági társaság.
(3) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározottak szerint adóalany a külföldi magánszemély és szervezet is feltéve, hogy adómentességét nemzetközi szerződés vagy viszonosság nem biztosítja. A viszonosság kérdésében a pénzügyminiszter állásfoglalása az irányadó.
(3) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározottak szerint adóalany a külföldi magánszemély és szervezet is feltéve, hogy adómentességét nemzetközi szerződés vagy viszonosság nem biztosítja. A viszonosság kérdésében az adópolitikáért felelős miniszter állásfoglalása az irányadó.
(3) A (2) bekezdés szerinti mentesség abban az adóévben illeti meg az adóalanyt, amelyet megelőző adóévben folytatott vállalkozási tevékenységéből származó jövedelme (nyeresége) után sem bel-, sem külföldön adófizetési kötelezettsége nem keletkezett. Az építmény- és telekadóban a (2) bekezdés szerinti mentesség - az ott felsorolt adóalanyok számára - csak az alapító okiratban, alapszabályban meghatározott alaptevékenység kifejtésére szolgáló épület és telek után jár. A feltételek meglétéről az adóalany írásban köteles nyilatkozni az adóhatóságnak.
(4) Nem terjed ki a törvény hatálya a Magyar Nemzeti Bankra, az Állami Fejlesztési Intézetre, a Pénzintézeti Központra és az Igazságügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó büntetésvégrehajtási vállalatra.
(4) A törvény hatálya - a 34. §-ban foglaltak kivételével - nem terjed ki a Magyar Nemzeti Bankra és az Igazságügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó büntetésvégrehajtási vállalatra.
(4) A törvény hatálya - a 34. §-ban foglaltak kivételével - nem terjed ki a Magyar Nemzeti Bankra, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaságra, az Igazságügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó büntetés-végrehajtási vállalatra és annak a fogvatartottak foglalkoztatását végző jogutódjára.
(4) A törvény hatálya - a 34. §-ban foglaltak kivételével - nem terjed ki a Magyar Nemzeti Bankra, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaságra, az Igazságügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó büntetés-végrehajtási vállalatra és annak a fogvatartottak foglalkoztatását végző jogutódjára, valamint a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 4. §-ának 28. pontjában meghatározott, külföldön tevékenységet végzőre, utóbbira azonban csak a helyi iparűzési adó vonatkozásában.
(4) A törvény hatálya - a 34. §-ban foglaltak kivételével - nem terjed ki a Magyar Nemzeti Bankra, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaságra, az Államadósság Kezelő Központ Részvénytársaságra, az Igazságügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó büntetés-végrehajtási vállalatra és annak a fogvatartottak foglalkoztatását végző jogutódjára, valamint a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 4. §-ának 28. pontjában meghatározott, külföldön tevékenységet végzőre, utóbbira azonban csak a helyi iparűzési adó vonatkozásában.
(4) A törvény hatálya - a 34. §-ban foglaltak kivételével - nem terjed ki a Magyar Nemzeti Bankra, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaságra, a Magyar Államkincstár Részvénytársaságra, az Államadósság Kezelő Központ Részvénytársaságra, az Igazságügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó büntetés-végrehajtási vállalatra és annak a fogvatartottak foglalkoztatását végző jogutódjára, valamint a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 4. §-ának 28. pontjában meghatározott, külföldön tevékenységet végzőre, utóbbira azonban csak a helyi iparűzési adó vonatkozásában.
(4) A törvény hatálya - a 34. §-ban foglaltak kivételével - nem terjed ki a Magyar Nemzeti Bankra, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaságra, az Államadósság Kezelő Központ Részvénytársaságra, az Igazságügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó büntetés-végrehajtási vállalatra és annak a fogvatartottak foglalkoztatását végző jogutódjára, valamint a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 4. §-ának 28. pontjában meghatározott, külföldön tevékenységet végzőre, utóbbira azonban csak a helyi iparűzési adó vonatkozásában.
(4) A törvény hatálya - a 34. §-ban foglaltak kivételével - nem terjed ki a Magyar Nemzeti Bankra, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaságra, az Államadósság Kezelő Központ Részvénytársaságra, az Igazságügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó büntetés-végrehajtási vállalatra és annak a fogvatartottak foglalkoztatását végző jogutódjára.
(4) A törvény hatálya - a 34. §-ban foglaltak kivételével - nem terjed ki a Magyar Nemzeti Bankra, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaságra, az Államadósság Kezelő Központ Részvénytársaságra, a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter felügyelete alá tartozó büntetés-végrehajtási vállalatra és annak a fogvatartottak foglalkoztatását végző jogutódjára.
(4) A törvény hatálya - a 34. §-ban foglaltak kivételével - nem terjed ki a Magyar Nemzeti Bankra, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaságra, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-re, az Államadósság Kezelő Központ Részvénytársaságra, a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter felügyelete alá tartozó büntetés-végrehajtási vállalatra és annak a fogvatartottak foglalkoztatását végző jogutódjára.
(4) A törvény hatálya - a 34. §-ban foglaltak kivételével - nem terjed ki a Magyar Nemzeti Bankra, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-re, az Államadósság Kezelő Központ Részvénytársaságra, a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter felügyelete alá tartozó büntetés-végrehajtási vállalatra és annak a fogvatartottak foglalkoztatását végző jogutódjára.
(4) Az (1)-(3) bekezdésben meghatározottak szerint adóalany a külföldi magánszemély és szervezet is feltéve, hogy adómentességét nemzetközi szerződés vagy viszonosság nem biztosítja. A viszonosság kérdésében az adópolitikáért felelős miniszter állásfoglalása az irányadó.
(5) Ha e törvény az adóalanyiságot az év első napján fennálló állapothoz köti és az önkormányzat az adót év közben vezeti be, akkor a bevezetés évében az adó alanyának azt kell tekinteni, aki/amely az adót bevezető rendelet hatálybalépésének napján megfelel az adóalanyiság követelményeinek.
(5) A törvény hatálya - a 34. §-ban foglaltak kivételével - nem terjed ki a Magyar Államra, a helyi önkormányzatra, az országos és helyi kisebbségi önkormányzatra, a költségvetési szervre, az egyházra, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-re, az Államadósság Kezelő Központ Zrt.-re, a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter felügyelete alá tartozó büntetés-végrehajtási gazdálkodó szervezetre, továbbá a helyi iparűzési adó vonatkozásában a Magyar Nemzeti Bankra.
(5) E törvény hatálya - a 34. §-ban foglaltak kivételével - nem terjed ki az államra, a helyi önkormányzatra, a nemzetiségi önkormányzatra, a költségvetési szervre, az egyházra, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-re, a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-re, az Államadósság Kezelő Központ Zrt.-re, a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter felügyelete alá tartozó büntetés-végrehajtási gazdálkodó szervezetre és a helyi iparűzési adó vonatkozásában a Magyar Nemzeti Bankra.
(5) E törvény hatálya - a 34. §-ban foglaltak kivételével - nem terjed ki az államra, a helyi önkormányzatra, a nemzetiségi önkormányzatra, a költségvetési szervre, az egyházi jogi személyre, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-re, a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-re, az Államadósság Kezelő Központ Zrt.-re, a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter felügyelete alá tartozó büntetés-végrehajtási gazdálkodó szervezetre és a helyi iparűzési adó vonatkozásában a Magyar Nemzeti Bankra.
(5) E törvény hatálya - a 34. §-ban foglaltak kivételével - nem terjed ki az államra, a helyi önkormányzatra, a nemzetiségi önkormányzatra, a költségvetési szervre, az egyházi jogi személyre, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-re, a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-re, az Államadósság Kezelő Központ Zrt.-re, a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter felügyelete alá tartozó büntetés-végrehajtási gazdálkodó szervezetre, valamint a helyi iparűzési adó vonatkozásában a Magyar Nemzeti Bankra, az Országos Betétbiztosítási Alapra és a pénzügyi közvetítőrendszer egyes szereplőinek biztonságát erősítő intézményrendszer továbbfejlesztéséről szóló 2014. évi XXXVII. törvényben meghatározott Szanálási Alapra.
(5) E törvény hatálya - a 34. §-ban foglaltak kivételével - nem terjed ki az államra, a helyi önkormányzatra, a nemzetiségi önkormányzatra, a költségvetési szervre, az egyházi jogi személyre, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-re, a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-re, az Államadósság Kezelő Központ Zrt.-re, a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter felügyelete alá tartozó büntetés-végrehajtási gazdálkodó szervezetre, valamint a helyi iparűzési adó vonatkozásában a Magyar Nemzeti Bankra, az Országos Betétbiztosítási Alapra, a pénzügyi közvetítőrendszer egyes szereplőinek biztonságát erősítő intézményrendszer továbbfejlesztéséről szóló 2014. évi XXXVII. törvényben meghatározott Szanálási Alapra, a Befektető-védelmi Alapra és a tőkepiac stabilitásának erősítése érdekében tett egyes kárrendezési intézkedésekről szóló 2015. évi CCXIV. törvény szerinti Kárrendezési Alapra.
(6) Ha e törvény az adóalanyiságot az év első napján fennálló állapothoz köti és az önkormányzat az adót év közben vezeti be, akkor a bevezetés évében az adó alanyának azt kell tekinteni, aki/amely az adót bevezető rendelet hatálybalépésének napján megfelel az adóalanyiság követelményeinek.
3/A. §   Valamennyi helyi adó alól mentes az Észak-atlanti Szerződés Szervezete. Az Észak-atlanti Szerződés tagállamainak és az 1995. évi LXVII. törvényben kihirdetett Békepartnerség más részt vevő államainak, Magyarországon kizárólag szolgálati kötelezettség céljából tartózkodó fegyveres erői - ideértve a fegyveres erők alkalmazásában álló nem magyar állampolgárságú, hivatásos szolgálatban lévő és polgári állományú személyeket is - mentesek a lakásbérleti jog után megállapítható magánszemélyek kommunális adója és a tartózkodás alapján megállapítható idegenforgalmi adó alól.
3/A. §   Valamennyi helyi adó alól mentes az Észak-atlanti Szerződés Szervezete. Az Észak-atlanti Szerződés tagállamainak és az 1995. évi LXVII. törvényben kihirdetett Békepartnerség más részt vevő államainak, Magyarországon kizárólag szolgálati kötelezettség céljából tartózkodó fegyveres erői - ideértve a fegyveres erők alkalmazásában álló nem magyar állampolgárságú, hivatásos szolgálatban lévő és polgári állományú személyeket is - mentesek a lakásbérleti jog után megállapítható magánszemélyek kommunális adója és az idegenforgalmi adó alól.
3/A. §
(1) Valamennyi helyi adó alól mentes az Észak-atlanti Szerződés Szervezete és az Észak-atlanti Szerződés alapján felállított nemzetközi katonai parancsnokságok.
(2) Mentesek a lakásbérleti jog után megállapítható magánszemélyek kommunális adója és a tartózkodás alapján megállapítható idegenforgalmi adó alól
a) az Észak-atlanti Szerződés tagállamainak a Békepartnerség más részt vevő államainak, Magyarországon kizárólag szolgálati kötelezettség céljából tartózkodó fegyveres erői,
b) az Észak-atlanti Szerződés alapján felállított nemzetközi katonai parancsnokságok
személyi állományába tartozó vagy alkalmazásában álló nem magyar állampolgárságú, katonai szolgálatban lévő és polgári állományú személyek.
4. §   Az adókötelezettség az önkormányzat illetékességi területén a következőkre terjed ki:
a) az ingatlantulajdonra, ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogra,
b) munkaerő foglalkoztatására,
c) nem állandó lakosként való tartózkodásra és
d) az e törvényben meghatározott gazdasági tevékenység gyakorlására (a továbbiakban együtt: adótárgy).
5. §   Az önkormányzat rendeletével:
a) vagyoni típusú adók,
b) kommunális jellegű adók, továbbá
c) helyi iparűzési adó
bevezetésére jogosult.
6. §   Az önkormányzat adómegállapítási joga arra terjed ki, hogy:
a) az 5. §-ban meghatározott adókat vagy ezek valamelyikét bevezesse, a már bevezetett adót a következő évre módosítsa, illetve hatályon kívül helyezze,
a) az 5. §-ban meghatározott adókat vagy ezek valamelyikét bevezesse, a már bevezetett adót hatályon kívül helyezze, illetőleg módosítsa, azonban az évközi módosítás naptári éven belül nem súlyosbíthatja az adóalanyok adóterheit,
b) az adó bevezetésének időpontját és időtartamát (határozott vagy határozatlan időre) meghatározza,
c) az adó mértékét a helyi sajátosságokhoz, az önkormányzat gazdálkodási követelményeihez és az adóalanyok teherviselő képességéhez igazodóan - e törvényben meghatározott felső (adómaximum) határokra figyelemmel - megállapítsa,
c) az adó mértékét a helyi sajátosságokhoz, az önkormányzat gazdálkodási követelményeihez és az adóalanyok teherviselő képességéhez igazodóan - az e törvényben meghatározott felső határokra, illetőleg a 16. § a) pontjában, a 22. § a) pontjában, a 26. §-ában, a 29. §-ának (1) bekezdésében, a 33. §-ának a) pontjában meghatározott felső határoknak 2005. évre a KSH által 2003. évre vonatkozóan közzétett fogyasztói árszínvonal-változással, 2006. évtől pedig a 2003. évre és az adóévet megelőző második évig eltelt évek fogyasztói árszínvonal változásai szorzatával növelt összegére (a felső határ és a felső határ növelt összege együtt: adómaximum) figyelemmel - megállapítsa,
c) az adó mértékét a helyi sajátosságokhoz, az önkormányzat gazdálkodási követelményeihez és az adóalanyok teherviselő képességéhez igazodóan - az e törvényben meghatározott felső határokra, illetőleg a 16. § a) pontjában, a 22. § a) pontjában, a 26. §-ában, a 33. §-ának a) pontjában meghatározott felső határoknak 2005. évre a KSH által 2003. évre vonatkozóan közzétett fogyasztói árszínvonal-változással, 2006. évtől pedig a 2003. évre és az adóévet megelőző második évig eltelt évek fogyasztói árszínvonal változásai szorzatával növelt összegére (a felső határ és a felső határ növelt összege együtt: adómaximum) figyelemmel - megállapítsa,
d) az e törvény második részében meghatározott mentességeket további mentességekkel, illetőleg kedvezményeket további kedvezményekkel kibővítse,
d) az e törvény második részében meghatározott mentességeket, kedvezményeket további mentességekkel, kedvezményekkel, így különösen a lakások esetében a lakásban lakóhellyel rendelkező eltartottak számától, a lakáson fennálló, hitelintézet által lakásvásárlásra, lakásépítésre nyújtott hitel biztosítékául szolgáló jelzálogjog fennállásától, a lakásban lakóhellyel rendelkezők jövedelmétől függő mentességekkel, kedvezményekkel kibővítse,
e) e törvény és az adózás rendjéről szóló törvény keretei között a helyi adózás részletes szabályait meghatározza.
e) e törvény és az adózás rendjéről szóló törvény keretei között az adózás részletes szabályait meghatározza.
7. §   Az önkormányzat adómegállapítási jogát korlátozza az, hogy:
a) az adóalanyt egy meghatározott adótárgy esetében (4. §) csak egyféle - az önkormányzat döntése szerinti - adó (5. §) fizetésére kötelezheti,
b) a vagyoni típusú adók körében az adót egységesen - vagy tételes összegben, vagy a korrigált forgalmi érték alapulvételével - határozhatja meg,
b) a vagyoni típusú adók körében az adót egységesen - tételes összegben vagy a korrigált forgalmi érték alapulvételével vagy a számított érték alapján - határozhatja meg,
b) a vagyoni típusú adók körében az adót egységesen - tételes összegben vagy a korrigált forgalmi érték alapulvételével - határozhatja meg,
c) az általa bevezetett adó mértékeként nem állapíthat meg többet az adómaximumnál.
d) a fővárosi közgyűlés által bevezetett adót annak hatályon kívül helyezése időpontjáig a kerületi önkormányzat nem vezetheti be.
d) a fővárosi közgyűlés által bevezetett adót annak hatályon kívül helyezése időpontjáig a kerületi önkormányzat nem működtetheti.
d) a kerületi önkormányzat a fővárosi közgyűlés által bevezetett adót annak hatályon kívül helyezése időpontjáig, a fővárosi közgyűlés az általa az 1. § (3) bekezdés alapján bevezetett adót a kerületi képviselő-testületek többségi véleményének beszerzéséig nem működtetheti.
d) ha a helyi adót az 1. § (3) bekezdése alapján a fővárosi önkormányzat vezeti be, akkor az a kerületi önkormányzat, amely az adó fővárosi önkormányzat általi bevezetésébe beleegyezett, az adót az adóévben nem működtetheti,
d) ha az adót az 1. § (3) bekezdése alapján a fővárosi önkormányzat vezeti be, akkor az a kerületi önkormányzat, amely az adó fővárosi önkormányzat általi bevezetésébe beleegyezett, az adót az adóévben nem működtetheti,
e) a vállalkozó (52. § 26. pont) üzleti célt szolgáló épülete, épületrésze utáni építményadó, telke utáni telekadó, továbbá a vállalkozók kommunális adója és a helyi iparűzési adó megállapítása során - ha törvény eltérően nem rendelkezik - a 6. § d) pontja nem alkalmazható. A vállalkozók kommunális adója, a helyi iparűzési adó, továbbá a vállalkozó üzleti célt szolgáló épülete, épületrésze utáni építményadó, telke utáni telekadó alapjának korrigált forgalmi érték szerinti megállapítása esetén adónemenként csak egyféle adómérték állapítható meg. A vállalkozó üzleti célt szolgáló épülete, épületrésze utáni építményadó, telke utáni telekadó alapjának alapterület szerinti megállapítása esetén kizárólag az adótárgy fajtája, illetőleg a településen belüli földrajzi elhelyezkedése alapján állapítható meg differenciált adómérték.
e) a vállalkozó (52. § 26. pont) üzleti célt szolgáló épülete, épületrésze utáni építményadó, telke utáni telekadó, továbbá a vállalkozók kommunális adója és a helyi iparűzési adó megállapítása során - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - a 6. § d) pontja nem alkalmazható. A vállalkozók kommunális adója és a helyi iparűzési adó esetén adónemenként egy adómérték alkalmazható. A vállalkozó üzleti célt szolgáló épülete, épületrésze utáni építményadó, telke utáni telekadó alapjának alapterület szerinti megállapítása esetén kizárólag az adótárgy fajtája, illetőleg a településen belüli földrajzi elhelyezkedése alapján állapítható meg differenciált adómérték,
e) a vállalkozó (52. § 26. pont) üzleti célt szolgáló épülete, épületrésze utáni építményadó, telke utáni telekadó és a helyi iparűzési adó megállapítása során - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - a 6. § d) pontja nem alkalmazható. A helyi iparűzési adó esetén egy adómérték alkalmazható. A vállalkozó üzleti célt szolgáló épülete, épületrésze utáni építményadó, telke utáni telekadó alapjának alapterület szerinti megállapítása esetén kizárólag az adótárgy fajtája, a településen belüli földrajzi elhelyezkedése, (hasznos) alapterülete, funkciója (használati módja), továbbá a kereskedelemről szóló törvény szerinti vendéglátás célját szolgáló épület, épületrész esetén annak nyitvatartása alapján állapítható meg differenciált adómérték,
e) a vállalkozó (52. § 26. pont) üzleti célt szolgáló épülete, épületrésze utáni építményadó, telke utáni telekadó és a helyi iparűzési adó megállapítása során - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - a 6. § d) pontja nem alkalmazható. A helyi iparűzési adó esetén egy adómérték alkalmazható,
f) a számított érték alapú és a korrigált forgalmi érték alapú építményadóban a lakás, illetve az egyéb építmény esetén egy-egy, a számított érték alapú és a korrigált forgalmi érték alapú telekadóban a lakáshoz tartozó telek, illetve az egyéb telek esetén egy-egy adómérték alkalmazható.
f) a korrigált forgalmi érték alapú építményadóban a lakás, illetve az egyéb építmény esetén egy-egy, a korrigált forgalmi érték alapú telekadóban a lakáshoz tartozó telek, illetve az egyéb telek esetén egy-egy adómérték alkalmazható.
8. §
(1) A helyi adó kizárólag az azt megállapító önkormányzat bevételét képezi, tőle az nem vonható el.
(1) Ha a fővárosi és a fővárosi kerületi önkormányzatokról szóló törvény másként nem rendelkezik, a helyi adó kizárólag az azt megállapító önkormányzat bevételét képezi, tőle az nem vonható el.
(1) Ha a fővárosi és a fővárosi kerületi önkormányzatokról szóló törvény másként nem rendelkezik, az adó kizárólag az azt megállapító önkormányzat bevételét képezi, tőle az nem vonható el.
(1) Ha a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról szóló jogszabály másként nem rendelkezik, az adó kizárólag az azt megállapító önkormányzat bevételét képezi, tőle az nem vonható el.
(2) Az önkormányzat a beszedett adó összegéről évenként köteles a költségvetési beszámoló részeként a település lakosságát tájékoztatni.
(3) Az adóból származó bevétel - a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról szóló törvényben meghatározott kivétellel - az azt megállapító önkormányzat bevétele.
9. §   Az önkormányzat által megállapított helyi adók mértéke és összege nem befolyásolhatja az önkormányzatok részére költségvetési törvényben megállapítható állami támogatás jogcímét és mértékét.
10. §
(1) Ha a magánszemély az önkormányzat illetékességi területén kommunális beruházást hajt végre, ennek számlával igazolt ellenértékét az ezen törvény alapján megállapított helyi adójából levonhatja. Amennyiben az adó összege kisebb, mint a beruházási érték, a levonási jog a következő évre vagy évekre átvihető.
(1) Ha a magánszemély kommunális beruházást hajt végre, vagy ilyen beruházás céljára befizetést teljesít, akkor a saját beruházás számlával igazolt ellenértéke a beruházás befejezésének évében, illetőleg a befizetés támogatással csökkentett összege a befizetés évében levonható a beruházás helye szerint illetékes önkormányzat által megállapított, az adott évben esedékessé vált helyi adóból.
(2) Mentes a helyi adó alól az a magánszemély, aki igazolja, hogy az önkormányzat illetékességi területén végzett kommunális beruházás céljára teljesített - támogatással csökkentett - évi befizetése eléri vagy meghaladja a helyi adó éves összegét.
(2) Ha a helyi adó éves összege nem éri el az (1) bekezdés szerint levonható összeget, a levonási jog a megnyíltát követő négy naptári évben esedékes helyi adóval szemben érvényesíthető.
(3) Amennyiben a (2) bekezdés szerinti befizetés nem éri el a helyi adó összegét, helyi adóként csak a különbözetet kell megfizetni.

MÁSODIK RÉSZ
AZ EGYES ADÓKRA VONATKOZÓ KÜLÖNÖS RENDELKEZÉSEK

Az egyes adók az általános rendelkezések (első rész) figyelembevételével és a II-VII. fejezet rendelkezései szerint vezethetők be.

II. FEJEZET
VAGYONI TÍPUSÚ ADÓK

1. Építményadó

Az adókötelezettség

11. §
(1) Adóköteles az önkormányzat illetékességi területén lévő lakás és nem lakás céljára szolgáló épület (a továbbiakban együtt: építmény).
(1) Adóköteles az önkormányzat illetékességi területén lévő építmények közül a lakás és a nem lakás céljára szolgáló épület, épületrész (a továbbiakban együtt: építmény).
(2) Az építményadó alkalmazásában az építményhez tartozik az építmény rendeltetésszerű használatához szükséges - a település rendezési tervében előírt, vagy ennek hiányában a helyben szokásos mértéket meg nem haladó - földrészlet. A helyben szokásos földrészlet mértékét az önkormányzat állapítja meg.
(2) Az építményadó alkalmazásában az építményhez tartozik az építmény rendeltetésszerű használatához szükséges - az épületnek minősülő építmény esetén annak hasznos alapterületével, épületnek nem minősülő építmény esetén az általa lefedett földrészlettel egyező nagyságú - földrészlet.
(3) Az adókötelezettség - a (4) bekezdésben foglaltak kivételével - az építmény valamennyi helyiségére kiterjed az építmény rendeltetésétől, illetőleg hasznosításától függetlenül.
(3) Az adókötelezettség az építmény valamennyi helyiségére kiterjed, annak rendeltetésétől, illetőleg hasznosításától függetlenül.
(4) Lakás- és üdülőtulajdon esetében az adókötelezettség nem terjed ki az épülethez tartozó - az önkormányzat által megállapított - kiegészítő helyiségekre.

Az adó alanya

12. §
(1) Az adó alanya (3. §) az, aki a naptári év (a továbbiakban: év) első napján az építmény tulajdonosa. Ha az építményt az ingatlannyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű jog terheli, a tulajdonos és a vagyoni értékű jog gyakorlására jogosult személy megállapodása (nyilatkozata) szerinti személy - megállapodás hiányában a vagyoni értékű jog jogosultja - (a továbbiakban együtt: tulajdonos) az adó alanya.
(1) Az adó alanya (3. §) az, aki a naptári év (a továbbiakban: év) első napján az építmény tulajdonosa. Több tulajdonos esetén a tulajdonosok tulajdoni hányadaik arányában adóalanyok. Amennyiben az építményt az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű jog terheli, az annak gyakorlására jogosult az adó alanya. (A tulajdonos, a vagyoni értékű jog jogosítottja a továbbiakban együtt: tulajdonos).
(2) Több tulajdonos esetén a tulajdonosok tulajdonaik arányában adóalanyok.
(2) Valamennyi tulajdonos által írásban megkötött és az adóhatósághoz benyújtott megállapodásban az (1) bekezdésben foglaltaktól el lehet térni.
(2) Valamennyi tulajdonos által írásban megkötött és az adóhatósághoz benyújtott megállapodásban a tulajdonosok az adóalanyisággal kapcsolatos jogokkal és kötelezettségekkel egy tulajdonost is felruházhatnak.
(3) Társasház, -garázs és -üdülő esetén a tulajdonosok önálló adóalanyok, a közös használatú helyiségek után az adó alanya az említett közösség.

Az adómentesség

13. §   Mentes az adó alól:
a) a szükséglakás,
b) a gyógy- vagy üdülőhelynek nem minősülő kistelepülésen fekvő komfort nélküli lakásból 100 m2,
b) a kizárólag az önálló orvosi tevékenységről szóló törvény szerinti háziorvos által nyújtott egészségügyi ellátás céljára szolgáló helyiség,
c) valamennyi lakás esetében az állandóan bejelentett családtagok - egyenesági hozzátartozók - után személyenként 25 m2,
d) a szociális, egészségügyi és gyermekvédelmi, illetőleg a nevelési-oktatási intézmények céljára szolgáló helyiség,
e) a műemléképítmény,
f) az egyházak tulajdonában álló, nyilvános istentiszteletre szolgáló templom, imaház, a lelkész elhelyezésére szolgáló építmény, továbbá szerzetesrendek esetében a rendház.
f) a költségvetési szerv, a közszolgáltató szervezet, valamint az egyház tulajdonában álló építmény,
f) a költségvetési szerv, az egyház tulajdonában álló építmény,
g) a lakás és az üdülő épülethez tartozó kiegészítő helyiségek,
h) az állattartást szolgáló épület, valamint az ehhez kapcsolódó raktárak, tárolók, továbbá a növénytermesztéshez kapcsolódó tároló épületek (pl. a műtrágyatárolók, magtárak stb.).
h) az ingatlan-nyilvántartási állapot szerint állattartásra vagy növénytermesztésre szolgáló épület vagy az állattartáshoz, növénytermesztéshez kapcsolódó tároló épület (pl. istálló, üvegház, terménytároló, magtár, műtrágyatároló), feltéve, hogy az épületet az adóalany rendeltetésszerűen állattartási, növénytermesztési tevékenységéhez kapcsolódóan használja.
h) az ingatlan-nyilvántartási állapot szerint állattartásra vagy növénytermesztésre szolgáló építmény vagy az állattartáshoz, növénytermesztéshez kapcsolódó tároló építmény (pl. istálló, üvegház, terménytároló, magtár, műtrágyatároló), feltéve, hogy az építményt az adóalany rendeltetésszerűen állattartási, növénytermesztési tevékenységéhez kapcsolódóan használja.

Műemléképület felújításához kapcsolódó adómentesség

13/A. §
(1) Ha a műemléki értékként külön jogszabályban védetté nyilvánított vagy önkormányzati rendelet alapján helyi egyedi védelem alatt álló épületet (a továbbiakban: műemléképületet) felújítják, akkor az épület, illetve az épületben lévő önálló adótárgy (lakás, nem lakás céljára szolgáló épületrész) a (2)-(6) bekezdésekben meghatározottak szerint a felújításra 2008. január 1-jét követően kiadott építési engedély jogerőre emelkedését követő három egymást követő adóévben mentes az adó alól.
(1) Ha a műemléki értékként külön jogszabályban védetté nyilvánított vagy önkormányzati rendelet alapján helyi egyedi védelem alatt álló épületet (a továbbiakban: műemléképületet) felújítják, akkor az épület, illetve az épületben lévő önálló adótárgy (lakás, nem lakás céljára szolgáló épületrész) a (2)-(7) bekezdésekben meghatározottak szerint a felújításra 2008. január 1-jét követően kiadott építési engedély jogerőre emelkedését követő három egymást követő adóévben mentes az adó alól.
(2) E § alkalmazásában felújítás alatt a műemléképület egészén, illetve homlokzatán és több főszerkezetén végzett olyan általános javítást kell érteni, amely teljesen visszaállítja az épület esztétikai állapotát, valamint legalább eredeti műszaki állapotát. Az adó alanya az (1) bekezdés szerinti mentességre vonatkozó igényét az adóhatóságnak bejelenti.
(2) E § alkalmazásában felújítás alatt a műemléképület egészén, illetve homlokzatán és több főszerkezetén végzett olyan általános javítást kell érteni, amely teljesen visszaállítja az épület esztétikai állapotát, valamint legalább eredeti műszaki állapotát. Az adó alanya az (1) bekezdés szerinti mentességet az adóhatóságnál kérelmezheti.
(3) Az adóhatóság az adómentességre jogosult kérelmét nyilvántartásba veszi és az adót évente megállapítja. A megállapított, de meg nem fizetett adót és az eredeti esedékességtől számított - 14/A. § (1) bekezdése szerinti - kamatot az adóhatóság az ingatlanra bejegyzett jelzáloggal biztosítja.
(4) Az adóhatóság az adómentesség időtartamának lejártát követő év január 30-ig megkeresi a műemlékvédelmi hatóságot, hogy igazolja az épület (2) bekezdés szerinti felújításának tényét és a felújítás befejezésének időpontját. A megkeresett hatóság 15 napon belül válaszol a megkeresésre.
(4) Az adóhatóság az adómentesség időtartamának lejártát követő év január 30-ig megkeresi a műemlékvédelmi hatóságot, hogy igazolja az épület (2) bekezdés szerinti felújításának tényét és a felújítás befejezésének időpontját. A megkeresett hatóság 10 munkanapon belül válaszol a megkeresésre.
(4) Az adóhatóság az adómentesség időtartamának lejártát követő év január 30-ig megkeresi a műemlékvédelmi hatóságot, hogy igazolja az épület (2) bekezdés szerinti felújításának tényét és a felújítás befejezésének időpontját. A megkeresett hatóság tizenöt napon belül válaszol a megkeresésre.
(5) Amennyiben a megkeresés alapján az adóhatóság megállapítja, hogy a (2) bekezdés szerinti felújítás az adómentesség harmadik évének utolsó napjáig megtörtént, akkor a (3) bekezdés szerint nyilvántartott adót és kamatokat törli, valamint haladéktalanul intézkedik az ingatlanügyi hatóságnál a jelzálogjog törlése iránt.
(6) Amennyiben a megkeresés alapján az adóhatóság azt állapítja meg, hogy a (2) bekezdés szerinti felújítás az adómentesség harmadik évének utolsó napjáig nem történt meg, úgy a (3) bekezdésben nyilvántartott adót s annak a 14/A. § (1) bekezdése szerint számított kamatait az adózónak - az adóhatóság határozata alapján, a határozat jogerőre emelkedését követő 15 napon belül - meg kell fizetnie.
(7) Ha a mentességi időszak alatt az adóalany személye változik, akkor az új adóalany az adóbevallásának benyújtásával egyidejűleg nyilatkozhat arról, hogy a mentességet a mentességi időszak hátralévő részére is igénybe kívánja venni, azzal, hogy a korábbi adóalany terhére előírt adót és annak 14/A. § (1) bekezdése szerint számított kamatait - a mentességi feltétel teljesülésének elmaradása esetén - a (6) bekezdésben meghatározottak szerint megfizeti. Ilyen nyilatkozat hiányában az adóhatóság a korábbi adóalanyt terhelő adót és annak 14/A. § (1) bekezdése szerint számított kamatait a korábbi adóalany terhére az adóalanyiság megszűnését követő február 15-ig határozatban - a határozat jogerőre emelkedését követő 15 napon belül való megfizetési határidővel - írja elő. Ha a korábbi adóalany megszűnt vagy elhalálozott, akkor az adóhatóság a korábbi adóalanyt terhelő adót és annak 14/A. § (1) bekezdése szerint számított kamatait a korábbi adóalany azon jogutódja számára írja elő, aki/amely az adómentes adótárgyat megszerezte, több ilyen jogutód esetén az adót és annak 14/A. § (1) bekezdése szerint számított kamatait az adóhatóság a jogutódok által az adómentes adótárgyon megszerzett tulajdoni hányadok arányában írja elő határozatban.

Az adókötelezettség keletkezése és megszűnése

Az adókötelezettség keletkezése, változása és megszűnése

14. §
(1) Az adókötelezettség a használatbavételi, illetőleg a fennmaradási engedély kiadását követő év első napján keletkezik. Az engedély nélkül épült, vagy anélkül használatba vett építmény esetében az adókötelezettség a tényleges használatbavételt követő év első napján keletkezik.
(1) Az adókötelezettség a használatbavételi, illetőleg a fennmaradási engedély jogerőre emelkedését követő év első napján keletkezik. Az engedély nélkül épült vagy anélkül használatba vett építmény esetén az adókötelezettség a tényleges használatbavételt követő év első napján keletkezik.
(1) Az adókötelezettség a használatbavételi, illetőleg a fennmaradási engedély jogerőre emelkedését vagy a használatbavétel tudomásulvételét követő év első napján keletkezik. Az engedély nélkül épült vagy anélkül használatba vett építmény esetén az adókötelezettség a tényleges használatbavételt követő év első napján keletkezik.
(2) Az adókötelezettség megszűnik az építmény megszűnése évének utolsó napján. Az építménynek az év első felében történő megszűnése esetén a második félévre vonatkozó adókötelezettség megszűnik.
(2) Az adókötelezettséget érintő változást (így különösen a hasznos alapterület módosulását, az építmény átminősítését) a következő év első napjától kell figyelembe venni.
(3) Az építmény használatának szünetelése az adókötelezettséget nem érinti.
(3) Az adókötelezettség megszűnik az építmény megszűnése évének utolsó napján. Az építménynek az év első felében történő megszűnése esetén a második félévre vonatkozó adókötelezettség megszűnik.
(4) Az építmény használatának szünetelése az adókötelezettséget nem érinti.

Az adófelfüggesztés

14/A. §
(1) Az a 65. életévét betöltött, vagy életkorától függetlenül legalább 67%-ban rokkant (III. rokkantsági csoport) rokkantnyugdíjas magánszemély, aki egyedül vagy kizárólag ugyanezen feltételeknek megfelelő hozzátartozójával él, a lakcímnyilvántartás szerint és ténylegesen (életvitelszerűen) is lakóhelyéül szolgáló lakása utáni építményadó-fizetési kötelezettségét illetően adófelfüggesztés iránti igénnyel élhet az adóhatóság felé. Az adófelfüggesztés időszaka alatt az adót nem kell megfizetni, az egyébként esedékessé váló adó után azonban az adóhatóság az esedékesség napjától az adófelfüggesztés megszűnése napjáig terjedően a mindenkori jegybanki alapkamat mértékével egyező mértékű kamatot számít fel. A kamatot a késedelmipótlék-számítással azonos módon kell számítani. Az adófelfüggesztés az adóév első napjától, annak (3) bekezdés szerinti megszűnése napjáig tart. Az arra jogosult adózó az adófelfüggesztés iránti igényét legkésőbb az adófelfüggesztés időszaka első adóévének január 15. napjáig jelentheti be az illetékes adóhatóságnál. Az ezen időpontot követően beérkezett igényeket az adóhatóság az adóévet követő év első napjától veszi figyelembe.
(1) Az a 65. életévét betöltött, vagy életkorától függetlenül legalább 67%-ban rokkant (III. rokkantsági csoport) rokkantnyugdíjas magánszemély, aki egyedül vagy kizárólag ugyanezen feltételeknek megfelelő hozzátartozójával él, a lakcímnyilvántartás szerint és ténylegesen (életvitelszerűen) is lakóhelyéül szolgáló lakása utáni építményadó-fizetési kötelezettségét illetően adófelfüggesztés iránti igénnyel élhet az adóhatóság felé. Az adófelfüggesztés időszaka alatt az adót nem kell megfizetni, az egyébként esedékessé váló adó után azonban az adóhatóság az esedékesség napjától az adófelfüggesztés megszűnése napjáig terjedően a mindenkori jegybanki alapkamat mértékével egyező mértékű kamatot számít fel. A kamatot a késedelmipótlék-számítással azonos módon kell számítani. Az adófelfüggesztés az adóév első napjától, annak (3) bekezdés szerinti megszűnése napjáig tart. Az arra jogosult adózó az adófelfüggesztés iránti igényét legkésőbb az adófelfüggesztés időszaka első adóévének január 15. napjáig jelentheti be az adóhatóságnál. Az ezen időpontot követően beérkezett igényeket az adóhatóság az adóévet követő év első napjától veszi figyelembe.
(1) Az a 65. életévét betöltött, vagy életkorától függetlenül legalább 67%-ban rokkant (III. rokkantsági csoport) rokkantnyugdíjas magánszemély, aki egyedül vagy kizárólag ugyanezen feltételeknek megfelelő hozzátartozójával él, a lakcímnyilvántartás szerint és ténylegesen (életvitelszerűen) is lakóhelyéül szolgáló lakása utáni építményadó-fizetési kötelezettségét illetően adófelfüggesztés iránti kérelemmel élhet az adóhatóság felé. Az adófelfüggesztés időszaka alatt az adót nem kell megfizetni, az egyébként esedékessé váló adó után azonban az adóhatóság az esedékesség napjától az adófelfüggesztés megszűnése napjáig terjedően a mindenkori jegybanki alapkamat mértékével egyező mértékű kamatot számít fel. A kamatot a késedelmipótlék-számítással azonos módon kell számítani. Az adófelfüggesztés az adóév első napjától, annak (3) bekezdés szerinti megszűnése napjáig tart. Az arra jogosult adózó az adófelfüggesztés iránti kérelmét legkésőbb az adófelfüggesztés időszaka első adóévének január 15. napjáig nyújthatja be az adóhatóságnál. Az ezen időpontot követően beérkezett kérelmeket az adóhatóság az adóévet követő év első napjától veszi figyelembe.
(1) Az a 65. életévét betöltött, vagy életkorától függetlenül a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaiban részesülő magánszemély, aki egyedül vagy kizárólag ugyanezen feltételeknek megfelelő hozzátartozójával él, a lakcímnyilvántartás szerint és ténylegesen (életvitelszerűen) is lakóhelyéül szolgáló lakása utáni építményadó-fizetési kötelezettségét illetően adófelfüggesztés iránti kérelemmel élhet az adóhatóság felé. Az adófelfüggesztés időszaka alatt az adót nem kell megfizetni, az egyébként esedékessé váló adó után azonban az adóhatóság az esedékesség napjától az adófelfüggesztés megszűnése napjáig terjedően a mindenkori jegybanki alapkamat mértékével egyező mértékű kamatot számít fel. A kamatot a késedelmipótlék-számítással azonos módon kell számítani. Az adófelfüggesztés az adóév első napjától, annak (3) bekezdés szerinti megszűnése napjáig tart. Az arra jogosult adózó az adófelfüggesztés iránti kérelmét legkésőbb az adófelfüggesztés időszaka első adóévének január 15. napjáig nyújthatja be az adóhatóságnál. Az ezen időpontot követően beérkezett kérelmeket az adóhatóság az adóévet követő év első napjától veszi figyelembe.
(2) Az adóhatóság az adófelfüggesztésre jogosultnak az adófelfüggesztés iránti igényét nyilvántartásba veszi. Az adóhatóság az adófelfüggesztés időtartama alatt évente az éves adóról határozatot hoz, amely tartalmazza az adófelfüggesztéssel kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket.
(2) Az adóhatóság az adófelfüggesztésre jogosultnak az adófelfüggesztés iránti kérelmét nyilvántartásba veszi. Az adóhatóság az adófelfüggesztés időtartama alatt évente az éves adóról határozatot hoz, amely tartalmazza az adófelfüggesztéssel kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket.
(3) Az adófelfüggesztés megszűnik a lakás elidegenítése, az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzéssel létrejövő vagyoni értékű jog alapítása esetén az átruházásról (alapításról) szóló szerződés földhivatalhoz való benyújtásának napjával, az adózó halálával a hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedése napjával, az adófelfüggesztés iránti igény írásban történő visszavonása esetén a visszavonás bejelentésének napjával. A megszűnés tényét a kötelezett a megszűnés napjától számított 8 napon belül bejelenti az adóhatóságnak. Az adóhatóság az adófelfüggesztés időtartamára eső esedékessé vált adót és annak kamatát az adófelfüggesztés megszűnését követően határozatban közli a kötelezettel.
(3) Az adófelfüggesztés megszűnik a lakás elidegenítése, az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzéssel létrejövő vagyoni értékű jog alapítása esetén az átruházásról (alapításról) szóló szerződés ingatlanügyi hatósághoz való benyújtásának napjával, az adózó halálával a hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedése napjával, az adófelfüggesztés iránti igény írásban történő visszavonása esetén a visszavonás bejelentésének napjával. A megszűnés tényét a kötelezett a megszűnés napjától számított 8 napon belül bejelenti az adóhatóságnak. Az adóhatóság az adófelfüggesztés időtartamára eső esedékessé vált adót és annak kamatát az adófelfüggesztés megszűnését követően határozatban közli a kötelezettel.
(3) Az adófelfüggesztés megszűnik a lakás elidegenítése, az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzéssel létrejövő vagyoni értékű jog alapítása esetén az átruházásról (alapításról) szóló szerződés ingatlanügyi hatósághoz való benyújtásának napjával, az adózó halálával a hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedése napjával, az adófelfüggesztés iránti kérelem írásban történő visszavonása esetén a visszavonás bejelentésének napjával. A megszűnés tényét a kötelezett a megszűnés napjától számított 8 napon belül bejelenti az adóhatóságnak. Az adóhatóság az adófelfüggesztés időtartamára eső, esedékessé vált adó és annak kamatai megfizetéséről az adófelfüggesztés megszűnését követően határozatot hoz.
(4) A (3) bekezdés alkalmazásában kötelezettnek minősül a lakástulajdon, illetőleg a tulajdoni hányad elidegenítése, a vagyoni értékű jog alapítása esetén a jelzálogjoggal biztosított követelés erejéig a tulajdonjogot (vagyoni értékű jogot) szerző fél, a megszerzett tulajdoni hányada, illetőleg vagyoni értékű jog értékének arányában, az azon felüli követelést illetően az adófelfüggesztési jog jogosultja; az adófelfüggesztési jog jogosultjának halála esetén a lakás örököse, a megszerzett tulajdoni hányada arányában; az adófelfüggesztés iránti igény visszavonása esetén az adófelfüggesztési jog jogosultja. Amennyiben a lakás örököse az (1) bekezdés szerinti feltételeknek megfelel - legkésőbb a (3) bekezdés szerinti határozat jogerőre emelkedéséig - kérheti az adófelfüggesztést az örökhagyó halála előtti időszakra jutó, korábban felfüggesztett adóra is, feltéve, ha az arra a lakásra vonatkozott, amelyben az örökös a lakcímbejelentés szabályai szerint és ténylegesen (életvitelszerűen) is él.
(5) Az (1) bekezdésben foglalt feltételeknek való megfelelés esetén az adóhatóság minden adóév február 15-éig az adóévre előírt adóról szóló határozattal megkeresi az ingatlan fekvése szerint illetékes földhivatalt a tárgyévi adóösszeg és annak e törvény szerinti kamatai jelzálogjog keretén belül történő feljegyzése iránt. A földhivatal a megkeresés alapján soron kívül bejegyzi a jelzálogot az ingatlan-nyilvántartásba. Ha a kötelezett a felfüggesztett adót és annak kamatát megfizette, az adóhatóság haladéktalanul intézkedik a jelzálogjog törlése iránt.
(5) Az (1) bekezdésben foglalt feltételeknek való megfelelés esetén az adóhatóság minden adóév február 15-éig az adóévre előírt adóról szóló határozattal megkeresi az ingatlanügyi hatóságot a tárgyévi adóösszeg és annak e törvény szerinti kamatai jelzálogjog keretén belül történő feljegyzése iránt. Az ingatlanügyi hatóság a megkeresés alapján soron kívül bejegyzi a jelzálogot az ingatlan-nyilvántartásba. Ha a kötelezett a felfüggesztett adót és annak kamatát megfizette, az adóhatóság haladéktalanul intézkedik a jelzálogjog törlése iránt.
(6) E § alkalmazásában a vagyoni értékű jog értékét az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 72. §-ának figyelembevételével kell megállapítani.

Az adó alapja

15. §   Az adó alapja az önkormányzat döntésétől függően:
a) az építmény m2-ben számított hasznos alapterülete, vagy
b) az építmény korrigált forgalmi értéke.

Az adó mértéke

16. §   Az adó évi mértékének felső határa:
a) a 15. § a) pontja szerinti adóalap számítás esetén: 300 Ft/m2,
a) a 15. § a) pontja szerinti adóalap-számítás esetén: 900 Ft/m2,
a) a 15. § a) pontja szerinti adóalap-megállapításnál 1100 Ft/m2,
b) a 15. § b) pontja szerinti adóalap számítás esetén: a korrigált forgalmi érték 3%-a.
b) a 15. § b) pontja szerinti adóalap-megállapításnál a korrigált forgalmi érték 3,6%-a.

2. Telekadó

Az adókötelezettség

17. §   Adóköteles az önkormányzat illetékességi területén lévő beépítetlen belterületi földrészlet (a továbbiakban: telek).
17. §   Adóköteles az önkormányzat illetékességi területén lévő telek.

Az adó alanya

18. §   Az adó alanya (3. §) az, aki az év első napján a telek tulajdonosa. Ingatlannyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű jog, illetőleg több tulajdonos esetén a 12. §-ban foglaltak az irányadók.

Az adómentesség

19. §   Mentes az adó alól:
a) az építési tilalom alatt álló telek a tilalom ideje alatt,
a) az épület, épületrész hasznos alapterületével egyező nagyságú telekrész,
a) az építmény hasznos alapterületével egyező nagyságú telekrész,
a) az épület, épületrész hasznos alapterületével egyező nagyságú telekrész,
b) a közhasználatú közlekedési tevékenységet végző adóalany, az e célra használt telek után,
b) a helyi és helyközi menetrendszerinti tömegközlekedést lebonyolító adóalany, az e célra használt telek után,
b) az erdő művelési ágban nyilvántartott belterületi telek,
b) a belterületen fekvő, az ingatlan-nyilvántartásban művelés alól kivett területként nyilvántartott, 1 hektárt meg nem haladó nagyságú földterület, feltéve, ha az adóévben annak teljes területe tényleges mezőgazdasági művelés alatt áll és e tényt a telek fekvése szerint illetékes mezőgazdasági igazgatási szerv az adóévben igazolja,
b) a belterületen fekvő, az ingatlan-nyilvántartásban művelés alól kivett területként nyilvántartott, 1 hektárt meg nem haladó nagyságú földterület, feltéve, ha az adóévben annak teljes területe tényleges mezőgazdasági művelés alatt áll és e tényt a telek fekvése szerint illetékes mezőgazdasági igazgatási szerv az adóévben igazolja, azzal, hogy nem minősül mezőgazdasági művelésnek, ha a földterületen kizárólag a gyomnövények megtelepedésének és terjedésének megakadályozására alkalmas munkát (pl. gyommentesítés, kaszálás) végeznek,
c) a teleknek a 11. § (2) bekezdésében meghatározott része,
c) az építési tilalom alatt álló telek adóköteles területének 50%-a.
d) a 13. § d)-f) pontjában meghatározott építményekhez tartozó teleknek az a része, amely a helyi rendezési tervben előírtnál nagyobb, vagy annak hiányában a helyben szokásos mértéket meghaladja.
d) a 13. § d)-f) pontjában meghatározott építményekhez tartozó teleknek az a része, amely a 11. § (2) bekezdésében meghatározott mértéket meghaladja,
d) az adóalany termék-előállító üzeméhez tartozó, jogszabályban vagy hatósági előírásban megállapított védő-biztonsági terület (övezet), feltéve, ha az adóalany adóévet megelőző adóévi, évesített nettó árbevétele legalább 50%-ban saját előállítású termék értékesítéséből származik.
e) az épülethez, az épületnek nem minősülő építményhez, nyomvonal jellegű létesítményekhez tartozó - jogszabályban vagy hatósági előírásban megállapított - védő (biztonsági) terület;
f) az erdő művelési ágban nyilvántartott telek.

Az adókötelezettség keletkezése, megszűnése

Az adókötelezettség keletkezése, változása és megszűnése

20. §
(1) Az adókötelezettség a földrészlet belterületté minősítését, illetőleg az építési tilalom feloldását követő év első napján keletkezik.
(1) Az adókötelezettség a földrészlet belterületbe vonásáról szóló önkormányzati határozat közzétételét, továbbá a telek mezőgazdasági művelés alól való kivonását és/vagy a művelési ág törlését követő év első napján, illetve az építmény megsemmisülése, lebontása esetén a megsemmisülést, lebontást követő félév első napján keletkezik.
(1) Az adókötelezettség
a) belterületi, aranykorona-értékkel nyilvántartott telek esetében a telek tényleges mezőgazdasági művelésének a megszüntetését és/vagy a művelési ág törlését követő év első napján,
a) mező-, erdőgazdasági művelés alatt álló belterületi földnek minősülő telek esetében a telek tényleges mezőgazdasági művelésének a megszüntetését vagy a telek művelés alól kivett területként való ingatlan-nyilvántartási átvezetését követő év első napján,
a) a belterületen fekvő, termőföldnek minősülő telek esetében a földterületnek az ingatlan-nyilvántartásban művelés alól kivett területre történő átvezetését vagy tényleges mezőgazdasági művelésének a megszüntetését követő év első napján,
b) külterületi telek esetében a művelési ág törlését követő év első napján,
b) termőföld esetén a művelés alól kivett területté történő ingatlan-nyilvántartási átvezetését követő év első napján,
b) a külterületen fekvő, termőföldnek minősülő telek esetében a földterületnek az ingatlan-nyilvántartásban művelés alól kivett területre történő átvezetését követő év első napján,
c) tanyaként nyilvántartott ingatlanhoz tartozó földterület esetében a tanya megnevezés ingatlan-nyilvántartásból való törlését és/vagy a kizárólagos mezőgazdasági célú hasznosítás megszüntetését követő év első napján,
c) erdőnek minősülő telek esetében
ca) a földterületnek az ingatlan-nyilvántartásban művelés alól kivett területre történő átvezetését követő év első napján, feltéve, ha az Országos Erdőállomány Adattárban erdőként nem tartják nyilván vagy
cb) az ingatlan-nyilvántartásban művelés alól kivett területként nyilvántartott földterületnek az Országos Erdőállomány Adattárból történő törlését
követő év első napján
d) az épület megsemmisülése, lebontása esetén a megsemmisülést, lebontást követő félév első napján
d) a tanyaként nyilvántartott földterület esetében a tanyaként történő ingatlan-nyilvántartási bejegyzés törlését követő év első napján,
e) az építmény megsemmisülése, lebontása esetén a megsemmisülést, lebontást követő félév első napján
keletkezik.
(2) Az adókötelezettség
a) a belterületi földrészlet külterületté minősítése, illetőleg - beépítés esetén - a beépítés évének utolsó napján,
b) építési tilalomnak az év első felében történt kihirdetése esetén a félév utolsó napján
szűnik meg.
(2) Az adókötelezettséget érintő változást (így különösen az alapterület módosulását, a telek átminősítését) a következő év első napjától kell figyelembe venni.
(2) Az adókötelezettség megszűnik a telek külterületté minősítéséről szóló önkormányzati határozat közzététele, továbbá a telek művelési ágba sorolása és tényleges mezőgazdasági művelésének megkezdése félévének utolsó napján.
(2) Az adókötelezettség
a) belterületi telek esetében a telek művelési ágba sorolása és/vagy tényleges mezőgazdasági művelésének megkezdése évének utolsó napján szűnik meg,
a) belterületi telek esetében a telek művelési ágának ingatlan-nyilvántartási átvezetése vagy mezőgazdasági művelésének megkezdése évének utolsó napján szűnik meg,
b) külterületi telek esetében annak termőföldként vagy tanyaként történő ingatlan-nyilvántartási bejegyzése évének utolsó napján szűnik meg, feltéve, hogy a tanyához tartozó földterület ténylegesen mezőgazdasági művelés alatt áll,
c) a telek épülettel való beépítése félévének utolsó napján szűnik meg.
(2) Az adókötelezettség
a) az ingatlan-nyilvántartásban művelés alól kivett területként nyilvántartott belterületi telek esetében a telek művelési ágának ingatlan-nyilvántartási átvezetése és tényleges mezőgazdasági művelése megkezdése évének utolsó napján,
b) az a) pontban foglaltaktól eltérően a
ba) tényleges mezőgazdasági művelés alatt álló belterületi telek esetében a telek művelési ágának ingatlan-nyilvántartási átvezetése évének,
bb) belterületen fekvő termőföld esetében annak tényleges mezőgazdasági művelése megkezdése évének
utolsó napján,
c) külterületi telek esetében annak termőföldként vagy tanyaként történő ingatlan-nyilvántartási feljegyzése évének utolsó napján,
d) az a)-c) pontban foglaltaktól eltérően teleknek minősülő földterület esetében a földterületnek az ingatlan-nyilvántartásban erdő művelési ágra történő átvezetése vagy az Országos Erdőállomány Adattárba történő bejegyzése évének utolsó napján,
e) a telek építménnyel való beépítése félévének utolsó napján
szűnik meg.
(3) Az adókötelezettség
a) a belterületi földrészlet külterületté minősítése, illetőleg - beépítés esetén - a beépítés évének utolsó napján,
b) építési tilalomnak az év első felében történt kihirdetése esetén a félév utolsó napján
szűnik meg.
(3) Az adókötelezettségben bekövetkező - (1)-(2) bekezdésben nem említett - változást a következő év első napjától kell figyelembe venni.

Az adó alapja

21. §   Az adó alapja az önkormányzat döntésétől függően:
a) a telek m2-ben számított területe, vagy
b) a telek korrigált forgalmi értéke.

Az adó mértéke

22. §   Az adó évi mértékének felső határa:
a) a 21. § a) pontja szerinti adóalap számítás esetén: 100 Ft/m2,
a) a 21. § a) pontja szerinti adóalapszámítás esetén 100 Ft/m2, az ingatlan-nyilvántartásban művelési ág szerint aranykoronaértékkel nyilvántartott és ténylegesen mezőgazdasági művelés alatt álló telek esetén 10 Ft/m2,
a) a 21. § a) pontja szerinti adóalapszámítás esetén 100 Ft/m2,
a) a 21. § a) pontja szerinti adóalap-számítás esetén: 200 Ft/m2,
b) a 21. § b) pontja szerinti adóalap számítás esetén: a korrigált forgalmi érték 1%-a.
b) a 21. § b) pontja szerinti adóalap-számítás esetén: a korrigált forgalmi érték 3%-a.

III. FEJEZET
KOMMUNÁLIS JELLEGŰ ADÓK

1. Kommunális adó

23. §   Az önkormányzat a kommunális adót a pénzeszközeiből, vagy részben azok felhasználásával megvalósuló infrastuktúra fejlesztésére, valamint környezetvédelmi feladatok ellátására vezetheti be.

1.1. Magánszemély kommunális adója

Az adókötelezettség, az adó alanya, az adókötelezettség keletkezése és megszűnése

24. §   Kommunális adókötelezettség terheli a 12. §-ban, valamint a 18. §-ban meghatározott magánszemélyt, továbbá azt a magánszemélyt is, aki az önkormányzat illetékességi területén nem magánszemély tulajdonában álló lakás bérleti jogával rendelkezik.
24. §   Kommunális adókötelezettség terheli a 12. §-ban, valamint a 18. §-ban meghatározott magánszemélyt, továbbá azt a magánszemélyt is, aki az önkormányzat illetékességi területén nem magánszemély tulajdonában álló lakás bérleti jogával rendelkezik. Amennyiben a lakásbérleti jogviszony alanyai bérlőtársak, akkor valamennyi bérlőtárs által írásban megkötött és az adóhatósághoz benyújtott megállapodásban megjelölt magánszemély tekintendő az adó alanyának. Ilyen megállapodás hiányában a bérlőtársak egyenlő arányban adóalanyok.
25. §
(1) Az adókötelezettség keletkezésére és megszűnésére a 14. §-ban, illetőleg a 20. §-ban foglaltak az irányadók.
(2) A 24. §-ban foglalt lakásbérleti jog esetén az adókötelezettség a lakásbérleti jogviszony létrejöttét követő év első napján keletkezik és a jogviszony megszűnése évének utolsó napján szűnik meg.
(3) A lakásbérleti jogviszonynak az év első felében történő megszűnése esetén a második félévre vonatkozó adókötelezettség megszűnik.

Az adó mértéke

26. §   Az adó évi mértékének felső határa a 11. §-ban és a 17. §-ban meghatározott adótárgyanként, illetőleg lakásbérleti jogonként legfeljebb 3000 Ft.
26. §   Az adó évi mértékének felső határa a 11. §-ban és a 17. §-ban meghatározott adótárgyanként, illetőleg lakásbérleti jogonként legfeljebb 12 000 Ft.
26. §   Az adó évi mértékének felső határa a 11. §-ban és a 17. §-ban meghatározott adótárgyanként, illetőleg lakásbérleti jogonként legfeljebb 17 000 Ft.

Az adófelfüggesztés

26/A. §   Az adóalany a 14/A. §-ban meghatározott feltételek teljesülése esetén az ott meghatározottak szerint jogosult az adó felfüggesztésére.

1.2. Vállalkozók kommunális adója

Az adókötelezettség, az adó alanya, az adókötelezettség keletkezése és megszűnése

27. §
(1) Kommunális adókötelezettség terheli a 3. § (1) bekezdésében felsorolt adóalanyok közül a vállalkozót, függetlenül a 24. § alapján egyébként fennálló adókötelezettségtől.
(2) Az adókötelezettséget nem befolyásolja az, hogy az adóalany székhelye vagy csupán telephelye (részlege) található az önkormányzat illetékességi területén.

Az adó alapja

28. §   Az adó alapja az önkormányzat illetékességi területén működő adóalany által helyben foglalkoztatott személyek (tulajdonosok, alkalmazottak, tagok stb.) átlagos statisztikai állományi létszáma.
28. §   Az adó alapja az adóalany által az önkormányzat illetékességi területén foglalkoztatottak korrigált átlagos statisztikai állományi létszáma.

Az adó mértéke

29. §
(1) Az adó évi mértékének felső határa a 28. § alapján számított létszámra vetítve 2000 Ft/fő.
(2) Ha az adókötelezettség nem áll fenn a teljes évben, az adó évi mértékének időarányos részét - a 41. § (7) bekezdésében foglaltak szerint - kell számításba venni.
(2) Ha az adókötelezettség nem áll fenn a teljes évben, az adó évi mértékének időarányos részét kell számításba venni.

2. Idegenforgalmi adó

Az adókötelezettség, az adó alanya

30. §
(1) Adókötelezettség terheli azt a magánszemélyt
a) aki nem állandó lakosként tartózkodik az önkormányzat illetékességi területén 48 órát meghaladóan, továbbá,
a) aki nem állandó lakosként tartózkodik az önkormányzat illetékességi területén egy vendégéjszakát meghaladóan, továbbá
a) aki nem állandó lakosként az önkormányzat illetékességi területén legalább egy vendégéjszakát eltölt,
b) akinek az önkormányzat illetékességi területén olyan üdülésre, pihenésre alkalmas épülete van, amely nem minősül lakásnak.
b) aki az önkormányzat illetékességi területén olyan üdülésre, pihenésre alkalmas épületnek - a 12. §-ban meghatározottak szerinti - tulajdonosa, amely nem minősül lakásnak.
(2) Az épület utáni adókötelezettség keletkezésére és megszűnésére a 14. §-ban foglaltak az irányadók. Az épület átminősítése esetén az adókötelezettség az átminősítés évének végén szűnik meg, illetőleg a következő év első napján keletkezik.
(2) Az épület rendeltetésszerű használatához szükséges földrészlet mértékére a 11. § (2) bekezdésében, az adókötelezettség keletkezésére és megszűnésére a 14. §-ban foglaltak az irányadók. Az épület átminősítése esetén az adókötelezettség az átminősítés évének végén szűnik meg, illetőleg a következő év első napján keletkezik.

Az adómentesség

31. §   A 30. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti adókötelezettség alól mentes:
a) a 18. évét be nem töltött magánszemély,
a) a 18. életévét be nem töltött, továbbá a 70. életévét betöltött magánszemély;
a) a 18. életévét be nem töltött magánszemély;
b) az egészségügyi, szociális intézménybe beutalt magánszemély,
b) az egészségügyi, szociális intézményben ellátott magánszemély;
b) a gyógyintézetben fekvőbeteg szakellátásban részesülő vagy szociális intézményben ellátott magánszemély;
c) a felsőoktatási hallgatói jogviszony, a munkaviszony, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony alapján vagy vállalkozóként az önkormányzat illetékességi területén tartózkodó magánszemély, továbbá
c) a közép- és felsőfokú oktatási intézménynél tanulói vagy hallgatói jogviszony, a munkaviszony, a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony alapján, hatóság vagy bíróság intézkedése folytán, a szakmunkásképzés, szakmai átképzés, szervezett szakismereti oktatás keretében, a szolgálati kötelezettség teljesítése, vagy a vállalkozási tevékenység végzése céljából az önkormányzat illetékességi területén tartózkodó magánszemély; továbbá
c) a közép- és felsőfokú oktatási intézménynél tanulói vagy hallgatói jogviszony alapján, hatóság vagy bíróság intézkedése folytán, a szakmunkásképzés keretében, a szolgálati kötelezettség teljesítése, vagy a vállalkozási tevékenység végzése, a munkáltató által kiküldetési rendelvénnyel, a munkáltató tevékenységi körébe tartozó munkavégzés - ide nem értve az átképzésen, a szervezett szakismereti oktatáson, továbbképzésen való részvételt - céljából az önkormányzat illetékességi területén tartózkodó magánszemély; továbbá
c) a közép- és felsőfokú oktatási intézménynél tanulói vagy hallgatói jogviszony alapján, hatóság vagy bíróság intézkedése folytán, a szakképzés keretében, a szolgálati kötelezettség teljesítése, vagy a településen székhellyel, vagy telephellyel rendelkező vagy a Htv. 37. §-ának (2) bekezdése szerinti tevékenységet végző vállalkozó esetén vállalkozási tevékenység vagy ezen vállalkozó munkavállalója által folytatott munkavégzés céljából az önkormányzat illetékességi területén tartózkodó magánszemély, továbbá
d) aki az önkormányzat illetékességi területén lévő üdülő tulajdonosa vagy bérlője, illetőleg a tulajdonos vagy a bérlő hozzátartozója [Ptk. 685. § b) pontja].
d) aki az önkormányzat illetékességi területén lévő üdülő tulajdonosa vagy bérlője, továbbá a használati jogosultság időtartamára a lakásszövetkezet tulajdonában álló üdülő használati jogával rendelkező lakásszövetkezeti tag, illetőleg a tulajdonos, a bérlő hozzátartozója, valamint a lakásszövetkezet tulajdonában álló üdülő használati jogával rendelkező lakásszövetkezeti tag használati jogosultságának időtartamára annak hozzátartozója [Ptk. 685. § b) pontja].
d) aki az önkormányzat illetékességi területén lévő üdülő tulajdonosa vagy bérlője, továbbá a használati jogosultság időtartamára a lakásszövetkezet tulajdonában álló üdülő használati jogával rendelkező lakásszövetkezeti tag, illetőleg a tulajdonos, a bérlő hozzátartozója, valamint a lakásszövetkezet tulajdonában álló üdülő használati jogával rendelkező lakásszövetkezeti tag használati jogosultságának időtartamára annak a Polgári Törvénykönyv szerinti hozzátartozója;
e) az egyház tulajdonában lévő épületben, telken vendégéjszakát - kizárólag az egyház hitéleti tevékenységében való részvétel céljából - eltöltő egyházi személy.
e) az egyházi jogi személy tulajdonában lévő épületben, telken vendégéjszakát - kizárólag az egyházi jogi személy hitéleti tevékenységéhez kapcsolódó részvétel céljából - eltöltő egyházi személy.
e) az egyházi jogi személy tulajdonában lévő építményben, telken vendégéjszakát - kizárólag az egyházi jogi személy hitéleti tevékenységéhez kapcsolódó részvétel céljából - eltöltő egyházi személy.

Az adó alapja

32. §   Az adó alapja:
a) a 30. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti adókötelezettség esetén a 48 órát meghaladóan megkezdett napok száma,
a) a 30. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti adókötelezettség esetén:
1. a megkezdett második és további vendégéjszakák száma, vagy
1. a megkezdett vendégéjszakák száma, vagy
2. a megkezdett második és további vendégéjszakára eső szállásdíj;
2. a megkezdett vendégéjszakára eső szállásdíj;
2. a megkezdett vendégéjszakára eső
a) szállásdíj, ennek hiányában
b) a 30. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti adókötelezettség esetén az építmény hasznos alapterülete.
b) a szállásért bármilyen jogcímen (pl. üdülőhasználati jog) fizetendő ellenérték (pl. üzemeltetési költség);

Az adó mértéke

33. §   Az adó mértékének felső határa:
a) a 30. § (1) bekezdésének a) pontja alapján:
személyenként és naponta 100 Ft,
b) a 30. § (1) bekezdésének b) pontja alapján:
épület után évente 300 Ft/m2.
33. §   Az adó mértékének felső határa:
a) a 32. § a) 1. pontja alapján: személyenként és vendégéjszakánként 100 Ft;
a) a 32. § a) 1. pontja alapján: személyenként és vendégéjszakánként 300 Ft;
b) a 32. § a) 2. pontja alapján: a szállásdíj 4%-a;
b) a 32. § a) 2. pontja alapján: az adóalap 4%-a;
c) a 32. § b) pontja alapján: épület után évente 300 Ft/m2.
c) a 32. § b) pontja alapján: épület után évente 900 Ft/m2.

Az adó beszedésére kötelezett

34. §
(1) A 30. § (1) bekezdésének a) pontja alapján fizetendő adót:
a) kereskedelmi szálláshelyeken, a csónakházakban és az üdülőtelepeken a szolgáltatásért esedékes összeggel együtt az üzemeltető,
b) a szervezett üdültetésre beutaltaktól a beutalójegy átadása alkalmával az üdülőt fenntartó szerv,
c) a fizetővendéglátó szálláshelyeken fogadott vendég után járó adót a szálláshelyi díjjal együtt a szállásadó, illetőleg a közvetítésre jogosított szerv,
d) az a)-c) pont alá nem tartozó helyiség üdülés céljára történő bérbeadása, ingyenes használatra átadása esetén a helyiség bérbevevőjétől (használójától) az egész bérleti, használati időre egy összegben a helyiség tulajdonosa vagy a helyiséggel rendelkezni jogosult
d) az a)-c) pont alá nem tartozó bármely ingatlan (építmény, telek) üdülés céljára történő bérbeadása, ingyenes használatra átadása esetén az ingatlan bérbevevőjétől (használójától) az egész bérleti, használati időre egy összegben az ingatlan tulajdonosa vagy az ingatlannal rendelkezni jogosult
szedi be.
(1) A 30. § (1) bekezdés a) pontja alapján fizetendő adót:
a) a szálláshely ellenérték fejében történő átengedése esetén a szállásdíjjal együtt a szállásadó,
b) a szálláshely vagy bármely más ingatlan ingyenesen történő átengedése esetén a szálláshellyel, ingatlannal rendelkezni jogosult az ott-tartózkodás utolsó napján
(a továbbiakban együtt: adóbeszedésre kötelezett) szedi be.
(2) Az (1) bekezdés szerint fizetendő idegenforgalmi adót az adóbeszedésre kötelezett akkor is tartozik befizetni, ha annak beszedését elmulasztotta.

IV. FEJEZET
HELYI IPARŰZÉSI ADÓ

Az adókötelezettség, az adó alanya

35. §   Adóköteles az önkormányzat illetékességi területén végzett gazdasági tevékenység (a továbbiakban: iparűzési tevékenység).
35. §
(1) Adóköteles az önkormányzat illetékességi területén végzett vállalkozási tevékenység (a továbbiakban: iparűzési tevékenység).
(1) Adóköteles az önkormányzat illetékességi területén állandó vagy ideiglenes jelleggel végzett vállalkozási tevékenység (a továbbiakban: iparűzési tevékenység).
(2) Az adókötelezettséget nem befolyásolja az, hogy az adóalany az adóköteles tevékenységet a székhelyén, vagy a telephelyén (részlegében) vagy azon kívül végzi.
(2) Az adó alanya a vállalkozó.
(2) Az adó alanya a vállalkozó, továbbá a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szerinti bizalmi vagyonkezelési szerződés alapján kezelt vagyon.
36. §   Adóköteles iparűzési tevékenység: a vállalkozó e minőségben végzett nyereség-, illetőleg jövedelemszerzésre irányuló tevékenysége.
36/A. §   A helyi iparűzési adóból származó bevétel különösen a települési önkormányzat képviselő-testületének hatáskörébe tartozó szociális ellátások finanszírozására használható fel. A helyi iparűzési adóból származó bevétel az önkormányzati hivatal állományában foglalkoztatottak személyi juttatásai és az ahhoz kapcsolódó munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó finanszírozására nem fordítható azt meghaladó mértékben, mint amilyen mértékben a települési önkormányzatot az adóerő-képessége szerint a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott hivatali működési támogatáshoz kapcsolódó beszámítás terheli.
36/A. §   A helyi iparűzési adóból származó bevétel különösen a települési önkormányzat képviselő-testületének hatáskörébe tartozó szociális ellátások finanszírozására és - a fővárosi önkormányzat esetén külön törvényben meghatározottak szerint - a helyi közösségi közlekedési feladatok ellátására használható fel. A helyi iparűzési adóból származó bevétel az önkormányzati hivatal állományában foglalkoztatottak személyi juttatásai és az ahhoz kapcsolódó munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó finanszírozására nem fordítható azt meghaladó mértékben, mint amilyen mértékben a települési önkormányzatot az adóerő-képessége szerint a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott hivatali működési támogatáshoz kapcsolódó beszámítás terheli.

Az állandó és ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevékenység

37. §
(1) A vállalkozó állandó jellegű iparűzési tevékenységet végez az önkormányzat illetékességi területén, ha ott székhellyel, telephellyel rendelkezik, függetlenül attól, hogy tevékenységét részben vagy egészben székhelyén (telephelyén) kívül folytatja.
(2) Ideiglenes jellegű az iparűzési tevékenység, ha az önkormányzat illetékességi területén az ott székhellyel, telephellyel nem rendelkező vállalkozó
a) piaci és vásározó kiskereskedelmet folytat,
a) építőipari tevékenységet folytat, illetőleg természeti erőforrást tár fel vagy kutat, feltéve, hogy a folyamatosan vagy megszakításokkal végzett tevékenység időtartama adóéven belül a 30 napot meghaladja, de nem éri el a 181 napot,
b) építőipari, valamint a nyomvonalas létesítményen végzett kivitelezési és fenntartási munkát, továbbá ezekkel kapcsolatban szerelési, szervezési, lebonyolító, szaktanácsadó, felügyeleti tevékenységet végez, illetőleg természeti erőforrást tár fel vagy kutat, feltéve, hogy a folyamatosan vagy megszakításokkal végzett tevékenység időtartama adóéven belül legalább 1 hónap, de 3 hónapot nem halad meg. Ha a tevékenység időtartama a 3 hónapot meghaladja, akkor a tevékenység végzésének helye telephelynek minősül.
b) építőipari, valamint a nyomvonalas létesítményen végzett kivitelezési és fenntartási munkát, továbbá ezekkel kapcsolatban szerelési, szervezési, lebonyolító, szaktanácsadó, felügyeleti tevékenységet végez, illetőleg természeti erőforrást tár fel vagy kutat, feltéve, hogy a folyamatosan vagy megszakításokkal végzett tevékenység időtartama adóéven belül legalább 1 hónap, de 6 hónapot nem halad meg. Ha a tevékenység időtartama a 6 hónapot meghaladja, akkor a tevékenység végzésének helye telephelynek minősül.
b) építőipari tevékenységet folytat, illetőleg természeti erőforrást tár fel vagy kutat, feltéve, hogy a folyamatosan vagy megszakításokkal végzett tevékenység időtartama adóéven belül a 30 napot meghaladja, de nem éri el a 181 napot. Ha a tevékenység folytatásának időtartama a 180 napot meghaladja, akkor a tevékenység végzésének helye telephelynek minősül,
b) bármely - az a) pontba nem sorolható - tevékenységet végez, ha annak folytatásából közvetlenül bevételre tesz szert, feltéve, hogy egyetlen önkormányzat illetékességi területén sem rendelkezik székhellyel, telephellyel.
(3) Ha az építőipari tevékenység folytatásának, illetőleg a természeti erőforrás feltárásának, kutatásának időtartama az önkormányzat illetékességi területén a 180 napot meghaladta vagy előreláthatóan meghaladja, akkor e tevékenységek végzésének helye a tevékenység-végzés megkezdésének napjától telephelynek minősül, a vállalkozónak állandó jellegű iparűzési tevékenységet végzőként kell bejelentkeznie és az ideiglenes jellegű tevékenység utáni adót nem kell megfizetnie. Amennyiben a vállalkozó az önkormányzat illetékességi területén folytatott ideiglenes jellegű iparűzési tevékenysége után az adóévre már fizetett adót, akkor azt - eltérően a 40. § (4) bekezdésében foglaltaktól - az adott önkormányzat illetékességi területén végzett adóévi állandó jellegű iparűzési tevékenység utáni adóból vonhatja le. Amennyiben a vállalkozó előzetes bejelentésétől eltérően a tevékenység-végzés napjai alapján a vállalkozónak az önkormányzat illetékességi területén ideiglenes jellegű iparűzési tevékenység utáni adókötelezettsége áll fenn, akkor arról legkésőbb az adóévet követő év január 15. napjáig köteles bevallást benyújtani, s a bevallás benyújtásával egyidejűleg az adót az ideiglenes tevékenység után egyébként fizetendő adó eredeti esedékességétől számított késedelmi pótlékkal növelten megfizetni.
c) bármely - az a) és b) pontba nem sorolható - tevékenysége, ha annak folytatásából közvetlenül bevételre tesz szert, feltéve ha egyetlen önkormányzat illetékességi területén sem rendelkezik székhellyel, telephellyel.
(3) Ha az építőipari tevékenység folytatásának, illetőleg a természeti erőforrás feltárásának, kutatásának időtartama az önkormányzat illetékességi területén a 180 napot meghaladta vagy előreláthatóan meghaladja, akkor e tevékenységek végzésének helye a tevékenység-végzés megkezdésének napjától telephelynek minősül, a vállalkozónak állandó jellegű iparűzési tevékenységet végzőként kell bejelentkeznie és az ideiglenes jellegű tevékenység utáni adót nem kell megfizetnie. Amennyiben a vállalkozó az önkormányzat illetékességi területén folytatott ideiglenes jellegű iparűzési tevékenysége után az adóévre már fizetett adót, akkor azt - eltérően a 40/A. § (1) bekezdés a) pontjában és 40/A. § (2) bekezdésben foglaltaktól - az adott önkormányzat illetékességi területén végzett adóévi állandó jellegű iparűzési tevékenység utáni adóból vonhatja le. Amennyiben a vállalkozó előzetes bejelentésétől eltérően a tevékenység-végzés napjai alapján a vállalkozónak az önkormányzat illetékességi területén ideiglenes jellegű iparűzési tevékenység utáni adókötelezettsége áll fenn, akkor arról legkésőbb az adóévet követő év január 15. napjáig köteles bevallást benyújtani, s a bevallás benyújtásával egyidejűleg az adót az ideiglenes tevékenység után egyébként fizetendő adó eredeti esedékességétől számított késedelmi pótlékkal növelten megfizetni.

Az adómentesség

37. §   Mentes az adó alól a kistelepülésen:
a) a bolti kiskereskedelem,
b) a piaci és egyéb kicsinybeni értékesítés
az italárusítás kivételével.

Az adókötelezettség keletkezése és megszűnése

38. §
(1) Az adókötelezettség az iparűzési tevékenység megkezdésének napjával keletkezik és a tevékenység megszüntetésének napjával szűnik meg.
(2) Az önkormányzat illetékességi területén ideiglenes (alkalmi) jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén a tevékenység végzésének időtartama az irányadó az adókötelezettség időbeni terjedelmére.
(2) A 37. § (2) bekezdés a) pontja szerinti tevékenység-végzés esetén az adókötelezettség időtartama a tevékenység megkezdésének napjától a felek közti szerződés alapján a megrendelő teljesítés-elfogadásának napjáig terjedő időszak valamennyi naptári napja.

Az adó alapja

39. §
(1) Az adó alapja az értékesített termék, illetőleg végzett szolgáltatás éves nettó árbevétele.
(1) Az adó alapja az értékesített termék, illetőleg végzett szolgáltatás nettó árbevétele, csökkentve az eladott áruk beszerzési értékével és az alvállalkozói teljesítések értékével.
(1) Állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén az adó alapja az értékesített termék, illetőleg végzett szolgáltatás nettó árbevétele, csökkentve az eladott áruk beszerzési értékével és az alvállalkozói teljesítések értékével, valamint
a) 1998. évben az anyagköltség 33%-ával,
b) 1999. évben az anyagköltség 66%-ával,
c) 2000. évtől az anyagköltséggel.
(1) Állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén az adó alapja az értékesített termék, illetőleg végzett szolgáltatás nettó árbevétele, csökkentve az eladott áruk beszerzési értékével és a közvetített szolgáltatások értékével, valamint
a) 1998. évben az anyagköltség 33%-ával,
b) 1999. évben az anyagköltség 66%-ával,
c) 2000. évtől az anyagköltséggel.
(1) Állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén az adó alapja a nettó árbevétel, csökkentve az eladott áruk beszerzési értékével, a közvetített szolgáltatások értékével, az anyagköltséggel. Mentes az adóalapnak az a része - legfeljebb azonban az adóalap 90%-a -, amely a külföldön létesített telephelyen végzett tevékenységből származik, feltéve ha azt a telephely szerinti állam önkormányzatának fizetendő, a vállalkozási tevékenységet terhelő adó terheli.
(1) Állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén az adó alapja a nettó árbevétel, csökkentve az eladott áruk beszerzési értékével, a közvetített szolgáltatások értékével, az anyagköltséggel. Mentes az adóalapnak az a része, amely a külföldön létesített telephelyen végzett tevékenységből származik, közszolgáltató szervezetnek nem minősülő vállalkozó külföldi adóalaprésze esetén azonban csak akkor, ha azt a telephely szerinti állam önkormányzatának fizetendő, a vállalkozási tevékenységet terhelő adó terheli.
(1) Állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén az adó alapja a nettó árbevétel, csökkentve az eladott áruk beszerzési értékével, a közvetített szolgáltatások értékével, az anyagköltséggel, továbbá az alapkutatás, alkalmazott kutatás, kísérleti fejlesztés adóévben elszámolt közvetlen költségével. Mentes az adóalapnak az a része, amely a külföldön létesített telephelyen végzett tevékenységből származik.
(1) Állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén az adó alapja a nettó árbevétel, csökkentve az eladott áruk beszerzési értékével, a közvetített szolgáltatások értékével, az alvállalkozói teljesítések értékével, az anyagköltséggel, továbbá az alapkutatás, alkalmazott kutatás, kísérleti fejlesztés adóévben elszámolt közvetlen költségével.
(1) Állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén - a (6) bekezdésben foglaltakra is figyelemmel - az adó alapja a nettó árbevétel, csökkentve
a) az eladott áruk beszerzési értéke és a közvetített szolgáltatások értéke, együttes - a (4)-(8) bekezdésben meghatározottak szerint számított - összegével,
b) az alvállalkozói teljesítések értékével,
c) az anyagköltséggel,
d) az alapkutatás, alkalmazott kutatás, kísérleti fejlesztés adóévben elszámolt közvetlen
költségével.
(2) A 38. § (2) bekezdésében meghatározott esetben az adó alapja a tevékenység végzésének tényleges időtartama alatt elért nettó árbevétel. Az önkormányzat azonban ez esetben az adót napi átalányban is megállapíthatja.
(2) Ha a vállalkozó az iparűzési tevékenységét több önkormányzat illetékességi területén végzi és az adó alapja az egyes illetékességi területeken elkülönítetten nem áll rendelkezésre, akkor azt - a tevékenység sajátosságaira leginkább jellemzően - a vállalkozónak kell megosztania a mellékletben meghatározottak szerint.
(2) Ha a vállalkozó több önkormányzat illetékességi területén végez állandó jellegű iparűzési tevékenységet, akkor az adó alapját - a tevékenység sajátosságaira leginkább jellemzően - a vállalkozónak kell a mellékletben meghatározottak szerint megosztania.
(2) Ha a vállalkozó több önkormányzat illetékességi területén végez állandó jellegű iparűzési tevékenységet, akkor az adó alapját - a tevékenység sajátosságaira leginkább jellemzően - a vállalkozónak kell a 3. számú mellékletben meghatározottak szerint megosztania.
(2) Ha a vállalkozó több önkormányzat illetékességi területén vagy külföldön végez állandó jellegű iparűzési tevékenységet, akkor az adó alapját - a tevékenység sajátosságaira leginkább jellemzően - a vállalkozónak kell a 3. számú mellékletben meghatározottak szerint megosztania.
(3) A 38. § (2) bekezdésében meghatározott esetben az adó alapja a tevékenység végzésének tényleges időtartama alatt elért (1) bekezdés szerinti nettó árbevétel. Az önkormányzat azonban ez esetben az adót napi átalányban is megállapíthatja.
(3) Ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetében az adót a tevékenység végzésének naptári napjai alapján kell megállapítani. Minden megkezdett nap egy napnak számít.
(4) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti nettó árbevétel csökkentő összeggel (eladott áruk beszerzési értéke és közvetített szolgáltatások értéke) a vállalkozó - nettó árbevétele összegétől függően, sávosan - az alábbiak szerint csökkentheti nettó árbevételét. A nettó árbevétel
- 500 millió forintot meg nem haladó összegéből az e sávba jutó nettó árbevétel csökkentő összeg egésze,
- 500 millió forintot meghaladó, de 20 milliárd forintot meg nem haladó összegéből az e sávba jutó nettó árbevétel csökkentő összeg, de legfeljebb az e sávba jutó nettó árbevétel 85%-a,
- 20 milliárd forintot meghaladó, de 80 milliárd forintot meg nem haladó összegéből az e sávba jutó nettó árbevétel csökkentő összeg, de legfeljebb az e sávba jutó nettó árbevétel 75%-a,
- 80 milliárd forintot meghaladó összegéből az e sávba jutó nettó árbevétel csökkentő összeg, de legfeljebb az e sávba jutó nettó árbevétel 70%-a
vonható le.
(5) A (4) bekezdésben említett, a sávba jutó nettó árbevétel csökkentő összeg az összes nettó árbevétel csökkentő összegnek és az adott sávba jutó nettó árbevétel összes nettó árbevételben képviselt arányának szorzata.
(6) A társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerint kapcsolt vállalkozásnak minősülő adóalanyok az adó alapját az adóalany kapcsolt vállalkozások összes nettó árbevétele és összes nettó árbevétel-csökkentő ráfordítása [(1) a)-d) pontok] pozitív előjelű különbözeteként - figyelemmel a (4) és (5) bekezdésben foglaltakra - állapítják meg, azzal, hogy az egyes adóalanyok adóalapja ezen különbözetnek és az adóalany nettó árbevételének a kapcsolt vállalkozások összes nettó árbevételében képviselt arányának szorzata. Az e bekezdésben foglaltakat csak azon adóalanynak kell alkalmaznia, amely esetében az eladott áruk beszerzési értékének és a közvetített szolgáltatás értékének együttes összege az adóalany nettó árbevételének 50%-át meghaladja, kizárólag az ezen feltételeknek megfelelő kapcsolt vállalkozásai vonatkozásában.
(7) A (4) és (5) bekezdéstől eltérően az adóalap megállapításánál azon áruk, anyagok, szolgáltatások értékesítésével összefüggésben elszámolt eladott áruk beszerzési értékének és közvetített szolgáltatások értékének teljes összege csökkenti a nettó árbevétel összegét, amely áruk, anyagok, szolgáltatások értékesítése után az adóalany a számvitelről szóló törvény szerinti exportértékesítés nettó árbevételét vagy a közfinanszírozásban részesülő gyógyszerek, mint áruk értékesítése után belföldi értékesítés nettó árbevételét számol el. Az elszámolóházi tevékenységet végző szervezetnél, az általa - a földgázpiaci és villamosenergia piaci ügyletek elszámolása érdekében - vásárolt és továbbértékesített, a számvitelről szóló törvény szerinti eladott áruk beszerzési értékeként elszámolt földgáz és villamosenergia beszerzési értéke teljes összege csökkenti a nettó árbevétel összegét.
(7) A (4) és (5) bekezdéstől eltérően az adóalap megállapításánál azon áruk, anyagok, szolgáltatások értékesítésével összefüggésben elszámolt eladott áruk beszerzési értékének és közvetített szolgáltatások értékének teljes összege csökkenti a nettó árbevétel összegét, amely áruk, anyagok, szolgáltatások értékesítése után az adóalany a számvitelről szóló törvény szerinti exportértékesítés nettó árbevételét vagy a közfinanszírozásban részesülő gyógyszerek, mint áruk értékesítése után belföldi értékesítés nettó árbevételét számol el. Az elszámolóházi tevékenységet végző szervezetnél, az általa - a földgázpiaci és villamosenergia-piaci ügyletek elszámolása érdekében - vásárolt és továbbértékesített, a számvitelről szóló törvény szerinti eladott áruk beszerzési értékeként elszámolt földgáz és villamos energia beszerzési értéke teljes összege csökkenti a nettó árbevétel összegét. A külön jogszabály alapján erre feljogosított dohánykiskereskedelem-ellátási tevékenységet végző személynél az általa dohánytermék-kiskereskedők részére történő továbbértékesítési célból vásárolt és továbbértékesített, a számvitelről szóló törvény szerinti eladott áruk beszerzési értékeként elszámolt dohánytermékek beszerzési értéke teljes összege csökkenti a nettó árbevétel összegét.
(8) Az e § szerinti számításokat - a kerekítés általános szabályai alapulvételével - tizedestörtben kifejezve, hat tizedesjegy pontossággal kell elvégezni.
(9) Ha a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerinti kapcsolt vállalkozási viszony nem áll fenn az adóév egészében, a (6) bekezdés alkalmazása során csak a kapcsolt vállalkozási viszony fennállásának időtartamára jutó - napi időarányosítással számított - nettó árbevételt és nettó árbevétel-csökkentő költségeket, ráfordításokat kell figyelembe venni.

Állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén az adó alapjának egyszerűsített meghatározása

39/A. §
(1) A 39. § (1) bekezdésétől eltérően
a) a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint, az adóévben átalányadózó magánszemély (egyéni vállalkozó, mezőgazdasági kistermelő) vállalkozó,
a) a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint az adóévben átalány szerinti jövedelem-megállapítást (a továbbiakban: átalányadózás) alkalmazó magánszemély (egyéni vállalkozó, mezőgazdasági kistermelő) vállalkozó,
b) az 52. § 26. pont a)-d) pontja szerinti más magánszemély vállalkozó, feltéve, hogy az adóévet megelőző évben 4 millió forint nettó árbevételt nem ért el, illetve a tevékenységét adóévben kezdő magánszemély vállalkozó esetén az adóévben 4 millió forint nettó árbevételt várhatóan nem ér el,
b) az 52. § 26. pont a)-d) pontja szerinti más vállalkozó, feltéve, hogy nettó árbevétele az adóévet megelőző adóévben - 12 hónapnál rövidebb adóévet megelőző adóév esetén napi arányosítással számítva időarányosan nem haladta meg a 4 millió forintot, illetve a tevékenységét adóévben kezdő vállalkozó esetén az adóévben - időarányosan - a 4 millió forintot várhatóan nem haladja meg,
b) az a) pont alá nem tartozó más vállalkozó, feltéve, hogy nettó árbevétele az adóévet megelőző adóévben - az adóévet megelőző 12 hónapnál rövidebb adóév esetén napi arányosítással számítva időarányosan - nem haladta meg a 8 millió forintot, illetve a tevékenységét adóévben kezdő vállalkozó esetén az adóévben - időarányosan - a 8 millió forintot várhatóan nem haladja meg,
b) az a) pont alá nem tartozó más vállalkozó, feltéve, hogy nettó árbevétele adóévben - 12 hónapnál rövidebb adóév esetén napi arányosítással számítva időarányosan - nem haladta meg a 8 millió forintot,
az adó alapját a (2), illetőleg a (3) bekezdésben foglaltak szerint - figyelemmel a (4) és (5) bekezdésre - is megállapíthatja.
(2) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti vállalkozó esetében az adó alapja a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti átalányadó alapjának 20%-kal növelt összege, azzal, hogy az adó alapja nem lehet több, mint a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti - e tevékenységből származó - bevételének 80 százaléka.
(2) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti vállalkozó esetében az adó alapja a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti átalányban megállapított jövedelem 20%-kal növelt összege, azzal, hogy az adó alapja nem lehet több, mint a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti - e tevékenységből származó - bevételének 80 százaléka.
(3) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti vállalkozó esetében az adó alapja a nettó árbevételének 80 százaléka.
(4) Ha az adóévben a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti átalányadózásra való jogosultság nem munkaviszony létesítése miatt szűnik meg, vagy az (1) bekezdés b) pontjában említett magánszemély vállalkozó az adóévben 4 millió forintot meghaladó nettó árbevételt ért el, akkor az adó alapját - az adóév egészére - a 39. § (1) bekezdése szerint kell megállapítani. Ha az (1) bekezdés a) pontjában említett magánszemély vállalkozó a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti átalányadózásra való jogosultságát munkaviszony létesítése miatt úgy veszíti el, hogy az adóévben elért árbevétele a 4 millió forintot nem haladja meg, az iparűzési adójának alapját a (3) bekezdés alkalmazásával is megállapíthatja.
(4) Ha az adóévben a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti átalányadózásra való jogosultság nem munkaviszony létesítése miatt szűnik meg, vagy az (1) bekezdés b) pontjában említett vállalkozó az adóévben - időarányosan - 4 millió forintot meghaladó nettó árbevételt ért el, akkor az adó alapját - az adóév egészére - a 39. § (1) bekezdése szerint kell megállapítani. Ha az (1) bekezdés a) pontjában említett magánszemély vállalkozó a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti átalányadózásra való jogosultságát munkaviszony létesítése miatt úgy veszíti el, hogy az adóévben elért árbevétele a 4 millió forintot nem haladja meg, az iparűzési adójának alapját ebben az adóévben a (3) bekezdés alkalmazásával is megállapíthatja.
(4) Ha az adóévben a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti átalányadózásra való jogosultság nem munkaviszony létesítése miatt szűnik meg, vagy az (1) bekezdés b) pontjában említett vállalkozó az adóévben - időarányosan - 8 millió forintot meghaladó nettó árbevételt ért el, akkor az adó alapját - az adóév egészére - a 39. § (1) bekezdése szerint kell megállapítani. Ha az (1) bekezdés a) pontjában említett magánszemély vállalkozó a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti átalányadózásra való jogosultságát munkaviszony létesítése miatt úgy veszíti el, hogy az adóévben elért árbevétele a 8 millió forintot nem haladja meg, az iparűzési adójának alapját ebben az adóévben a (3) bekezdés alkalmazásával is megállapíthatja.
(4) Ha az adóévben a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti átalányadózásra való jogosultság nem munkaviszony létesítése miatt szűnik meg, akkor az adó alapját - az adóév egészére - a 39. § (1) bekezdése szerint kell megállapítani. Ha az (1) bekezdés a) pontjában említett magánszemély vállalkozó a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti átalányadózásra való jogosultságát munkaviszony létesítése miatt úgy veszíti el, hogy az adóévben elért árbevétele a 8 millió forintot nem haladja meg, az iparűzési adójának alapját ebben az adóévben a (3) bekezdés alkalmazásával is megállapíthatja.
(5) Az adó alapjának (2) vagy (3) bekezdés szerinti megállapítása adóévre választható, az erről szóló bejelentést az adóévet megelőző adóévről szóló bevallással egyidejűleg, a tevékenységét év közben kezdő vállalkozó, illetve ha az önkormányzat az adót év közben vezeti be, akkor az adókötelezettség keletkezését, illetve az önkormányzat adót bevezető rendeletének hatálybalépését követő 15 napon belül kell megtenni az adóhatósághoz.
(5) Az adó alapjának (2) vagy (3) bekezdés szerinti megállapítása adóévre választható, az erről szóló bejelentést legkésőbb az adóévről szóló bevallás benyújtására előírt határidőig kell megtenni az adóhatóságnál.
39/B. §
(1) Az egyszerűsített vállalkozói adó hatálya alá tartozó vállalkozó az adó alapját - a 39. § (1) bekezdésében, vagy a 39/A. §-ban foglalt előírásoktól eltérően - az egyszerűsített vállalkozói adó alapjának 50%-ában is megállapíthatja.
(2) Az adó alapjának az (1) bekezdés szerinti megállapítása adóévre választható, az erről szóló bejelentést a 39/A. § (5) bekezdése szerint kell megtenni.
(2) A kisvállalati adó hatálya alá tartozó vállalkozó az adó alapját - a 39. § (1) bekezdésében, vagy a 39/A. §-ban foglalt előírásoktól eltérően - a kisvállalati adója alapjának 20%-kal növelt összegében is megállapíthatja.
(3) Ha a vállalkozó az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvény hatálya alól kikerül, akkor az adó alapját az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvény szerinti adóévére az (1) bekezdés szerint, a naptári év hátralévő részére a 39. § (1) bekezdése vagy a 39/A. § előírásai szerint kell megállapítani, utóbbi esetén feltéve, hogy a 39/A. §-ban foglalt feltételek egyébként fennállnak.
(3) A kisadózó vállalkozások tételes adója hatálya alá tartozó vállalkozó (a továbbiakban e § alkalmazásában: kisadózó vállalkozás) - kizárólag e minősége fennállásának időtartamával egyező időtartamra vonatkozó, meg nem változtatható - döntése esetén az adó adóévi alapja - a 39. § (1) bekezdésében, vagy a 39/A. §-ban foglalt előírásoktól eltérően - székhelye és telephelye szerinti önkormányzatonként 2,5-2,5 millió forint. Ha a kisadózó vállalkozás e minősége szerinti adókötelezettsége valamely településen az adóév egészében nem áll fenn, vagy a kisadózó vállalkozások tételes adójában az adófizetési kötelezettsége szünetel, akkor az adó önkormányzatonkénti alapja a 2,5 millió forintnak az adókötelezettség időtartama naptári napjai alapján arányosított része.
(3) A kisadózó vállalkozások tételes adója hatálya alá tartozó vállalkozó (a továbbiakban e § alkalmazásában: kisadózó vállalkozás) (9) bekezdés szerint bejelentett döntése esetén, az adó adóévi alapja - a 39. § (1) bekezdésében, vagy a 39/A. §-ban foglalt előírásoktól eltérően - székhelye és telephelye szerinti önkormányzatonként 2,5-2,5 millió forint. Ha a kisadózó vállalkozás e minősége szerinti adókötelezettsége valamely településen az adóév egészében nem áll fenn, vagy a kisadózó vállalkozások tételes adójában az adófizetési kötelezettsége szünetel, akkor az adó önkormányzatonkénti alapja a 2,5 millió forintnak az adókötelezettség időtartama naptári napjai alapján arányosított része.
(4) Ha a vállalkozó az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvény hatálya alól kikerül, akkor
a) köteles azt 15 napon belül bejelenteni az önkormányzati adóhatóságnak, s ezzel egyidejűleg a naptári év hátralévő részére bejelentést tenni a várható adó összegéről. A bejelentett várható adó összege alapján az adóhatóság megállapítja az adóelőleg összegét;
a) köteles az egyszerűsített vállalkozói adókötelezettségéről szóló bevallás-benyújtással egyidejűleg az egyszerűsített vállalkozói adóalanyiság megszűnését követő naptól az azt követő adóév első félévének utolsó napjáig terjedő időszakra (e pont alkalmazásában: előlegfizetési időszak) a bevallásban szereplő, a bevallással lefedett időszak naptári napjai alapján 12 hónapra számított összegű adóelőleget az előlegfizetési időszakra eső egyes előlegfizetési időpontokra, egyenlő arányban bevallani. Nem kell adóelőleget bevallani arra az előlegfizetési időpontra, amelyre a vállalkozó már vallott be adóelőleget;
b) az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvény szerinti adóévéről szóló bevallást az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvényben meghatározott időpontig köteles benyújtani, s ezzel egyidejűleg az adóévre már megfizetett előleg és a tényleges fizetendő adó összegének különbözetét megfizeti, illetve igényelheti vissza.
(4) Ha a kisadózó vállalkozás a (3) bekezdés szerinti adóalap-megállapítást választja és a kisadózó vállalkozás adókötelezettségének időtartama az adóévben
a) 12 hónap, akkor adóját évente két egyenlő részletben, az adóév harmadik hónapjának 15. és kilencedik hónapjának 15. napjáig,
b) 12 hónapnál rövidebb, akkor adóját két egyenlő részletben a kisadózó vállalkozás e minőségében fennálló adókötelezettsége adóéven belüli első és utolsó hónapját követő hónap 15. napjáig
fizeti meg.
(5) A kisadózó vállalkozást e minőségére tekintettel - a 41. §-ban és az adózás rendjéről szóló törvényben foglaltaktól eltérően, a (6)-(7) bekezdésekben foglaltak kivételével - adóelőleg-bejelentési, -bevallási, és -fizetési kötelezettség, valamint adóbevallás-benyújtási kötelezettség, továbbá a 39. § (2) bekezdése szerinti adóalap-megosztási kötelezettség nem terheli.
(5) A (3) bekezdés szerinti adóalap-megállapítást választó kisadózó vállalkozást e minőségére tekintettel - a 41. §-ban és az adózás rendjéről szóló törvényben foglaltaktól eltérően, a (6)-(7) bekezdésekben foglaltak kivételével - adóelőleg-bejelentési, -bevallási, és -fizetési kötelezettség, valamint adóbevallás-benyújtási kötelezettség, továbbá a 39. § (2) bekezdése szerinti adóalap-megosztási kötelezettség nem terheli.
(6) A (3) bekezdés szerinti adóalap-megállapítást alkalmazó kisadózó vállalkozás az önkormányzati adóhatóság által rendszeresített nyomtatványon adóbevallást nyújt be, ha
a) a kisadózó vállalkozások tételes adójában fennálló adóalanyisága bármely ok miatt megszűnik, a megszűnés hónapjának utolsó napját követő 15 napon belül,
b) a (3) bekezdés szerint az adóévre fizetendő adó a (4) bekezdés alapján az adóévre ténylegesen megfizetett adóösszegnél azért kevesebb, mert a kisadózók tételes adójában az adófizetési kötelezettség szünetelésének volt helye. Ekkor a kisadózó vállalkozásnak az adóévi adókötelezettségre jutó és a ténylegesen megfizetett adó összegéről, annak különbözetéről az adóévet követő év január 15-ig kell bevallást benyújtania, a különbözet ekkortól igényelhető vissza.
(6) A (3) bekezdés szerinti adóalap-megállapítást alkalmazó kisadózó vállalkozás adóbevallást nyújt be,
a) a megszűnés hónapjának vagy a szünetelés kezdő hónapjának utolsó napját követő 15 napon belül, ha kisadózó vállalkozásként adóalanyisága bármely ok miatt megszűnt (szünetel),
b) az adóévet követő év január 15-ig, ha
ba) a (3) bekezdés szerint az adóévre fizetendő adó a (4) bekezdés alapján az adóévre ténylegesen megfizetett adóösszegnél azért kevesebb, mert a kisadózó vállalkozások tételes adójában az adófizetési kötelezettség szünetelésének volt helye,
bb) az önkormányzat rendelete alapján az adóévben adóalap-mentességre, adókedvezményre, a 39/D. § alapján az adóalap vagy a 40/A. § alapján az adó csökkentésére jogosult és az adót csökkenteni kívánja.
(7) A vállalkozó a (6) bekezdés a) pontja szerinti bevallás-benyújtással egyidejűleg:
a) a kisadózó vállalkozások tételes adójában fennálló adóalanyiság időtartamára járó és a ténylegesen megfizetett adó különbözetét megfizeti (ha a különbözet előjele pozitív), illetve visszaigényelheti (ha a különbözet előjele negatív),
b) a 41. § (3) és (6) bekezdések alkalmazásával adóelőleget is bevall, feltéve, hogy az adóelőleg bevallásának - a 41. § (4) bekezdésének figyelembe vételével - helye van.
(8) Ha a kisadózó vállalkozás a (3) bekezdés szerinti adóalap-megállapítást adóév közben választja, akkor az adóév első napjától a kisadózó vállalkozások tételes adójában fennálló adóalanyisága kezdő napját megelőző napig terjedő adóköteles időtartamról adóbevallást nyújt be az önkormányzati adóhatósághoz.
(9) A (3) bekezdés szerinti adóalap-megállapítás választását a vállalkozó - az önkormányzati adóhatóság által rendszeresített - bejelentkezési, bejelentési, bevallási nyomtatványon, a kisadózó vállalkozások tételes adójának hatálya alá tartozás napjától számított 15 napon belül jelenti be az önkormányzati adóhatóság számára. A bejelentkezési, bejelentési, bevallási nyomtatvány végrehajtható okiratnak minősül.
(9) A (3) bekezdés szerinti adóalap-megállapítás választását a vállalkozó - az önkormányzati adóhatóság által rendszeresített - bejelentkezési, bejelentési, bevallási nyomtatványon, a kisadózó vállalkozások tételes adójának hatálya alá tartozás kezdő napjától számított 15 napon belül vagy január 15-ig jelenti be az önkormányzati adóhatóság számára. A vállalkozó e döntése a teljes adóévre vonatkozik, s utoljára abban az adóévben érvényes, amelyben bejelenti, hogy az adó alapját nem a (3) bekezdésben foglaltak szerint kívánja megállapítani. A bejelentkezési, bejelentési, bevallási nyomtatvány végrehajtható okiratnak minősül.
(9) A (3) bekezdés szerinti adóalap-megállapítás választását a vállalkozó - az önkormányzati adóhatóság által rendszeresített - bejelentkezési, bejelentési, bevallási nyomtatványon, a kisadózó vállalkozások tételes adójának hatálya alá tartozás kezdő napjától számított 45 napon belül vagy február 15-ig jelenti be az önkormányzati adóhatóság számára. A vállalkozó e döntése a teljes adóévre vonatkozik, s utoljára abban az adóévben érvényes, amelyben bejelenti, hogy az adó alapját nem a (3) bekezdésben foglaltak szerint kívánja megállapítani. A bejelentkezési, bejelentési, bevallási nyomtatvány végrehajtható okiratnak minősül.
(10) Az adó alapjának az (1)-(2) bekezdés szerinti megállapítása adóévre választható, az erről szóló bejelentést a 39/A. § (5) bekezdése szerint kell megtenni.
(11) Ha a vállalkozó az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvény hatálya alól kikerül, akkor az adó alapját az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvény szerinti adóévére az (1) bekezdés szerint, a naptári év hátralévő részére a 39. § (1) bekezdése, vagy a 39/A. § előírásai szerint kell megállapítani, utóbbi esetén feltéve, hogy a 39/A. §-ban foglalt feltételek egyébként fennállnak.
(12) Ha a vállalkozó a kisvállalati adó hatálya alól kikerül, akkor az adó alapját a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló törvény szerinti adóévére a (2) bekezdés szerint, a naptári év hátralévő részére a 39. § (1) bekezdése, vagy a 39/A. § előírásai szerint kell megállapítani, utóbbi esetén feltéve, hogy a 39/A. §-ban foglalt feltételek egyébként fennállnak.
(13) Ha a vállalkozó az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvény hatálya alól kikerül, akkor
a) köteles az egyszerűsített vállalkozói adókötelezettségéről szóló bevallás-benyújtással egyidejűleg az egyszerűsített vállalkozói adóalanyiság megszűnését követő naptól az azt követő adóév első félévének utolsó napjáig terjedő időszakra (e pont alkalmazásában: előlegfizetési időszak) a bevallásban szereplő, a bevallással lefedett időszak naptári napjai alapján 12 hónapra számított összegű adóelőleget az előlegfizetési időszakra eső egyes előlegfizetési időpontokra, egyenlő arányban bevallani, azzal, hogy nem kell adóelőleget bevallani arra az előlegfizetési időpontra, amelyre a vállalkozó már vallott be adóelőleget.
b) az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvény szerinti adóévéről szóló bevallást az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvényben meghatározott időpontig köteles benyújtani, s ezzel egyidejűleg az adóévre már megfizetett előleg és a tényleges fizetendő adó összegének különbözetét megfizeti, illetve igényelheti vissza.
(14) Ha a vállalkozó a kisvállalati adó hatálya alól kikerül, akkor
a) köteles a kisvállalati adókötelezettségéről szóló bevallás-benyújtással egyidejűleg a kisvállalati adóalanyiság megszűnését követő naptól az azt követő adóév első félévének utolsó napjáig terjedő időszakra (e pont alkalmazásában: előlegfizetési időszak) a bevallásban szereplő, a bevallással lefedett időszak naptári napjai alapján 12 hónapra számított összegű adóelőleget az előlegfizetési időszakra eső egyes előlegfizetési időpontokra, egyenlő arányban bevallani azzal, hogy nem kell adóelőleget bevallani arra az előlegfizetési időpontra, amelyre a vállalkozó már vallott be adóelőleget.
b) a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló törvény szerinti adóévéről szóló bevallást a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló törvényben meghatározott időpontig köteles benyújtani, s ezzel egyidejűleg az adóévre már megfizetett előleg és a tényleges fizetendő adó összegének különbözetét megfizeti, illetve igényelheti vissza.

Az önkormányzat által nyújtható adómentesség, adókedvezmény

39/C. §
(1) Az önkormányzat rendeletében a (2)-(3) bekezdésben foglaltak alapján jogosult adómentességet, adókedvezményt megállapítani a vállalkozó számára.
(2) Az adómentesség, adókedvezmény csak azt a vállalkozót illetheti meg, akinek/amelynek a 39. § (1) bekezdés, illetőleg a 39/A. § vagy 39/B. § alapján számított (vállalkozási szintű) adóalapja nem haladja meg a 2,5 millió Ft-ot. Az önkormányzat az adómentességre, adókedvezményre való jogosultság szempontjából 2,5 millió Ft-nál alacsonyabb adóalapösszeget is meghatározhat.
(3) Az adómentesség, adókedvezmény terjedelmének, mértékének valamennyi - a (2) bekezdésben foglaltaknak megfelelő - vállalkozó számára azonosnak kell lennie.
(4) Az (1)-(3) bekezdésben foglaltaktól eltérően az önkormányzat rendeletében jogosult a háziorvos, védőnő vállalkozó számára mentességet, kedvezményt megállapítani, feltéve, ha annak vállalkozási szintű iparűzési adóalapja az adóévben a 20 millió forintot nem haladja meg. Az adómentességnek, adókedvezménynek valamennyi háziorvos, védőnő vállalkozó számára azonosnak kell lennie.
(5) Az (1)-(4) bekezdés szerinti mentesség, kedvezmény csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül, amely az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló 1407/2013/EU bizottsági rendelet szabályaival összhangban nyújtható.

A foglalkoztatás növeléséhez kapcsolódó adóalap-mentesség

39/D. §
(1) A 39. § (1) bekezdés szerinti adóalap csökkenthető az adóévi működés hónapjai alapján számított adóévi átlagos statisztikai állományi létszámnak az előző adóévi működés hónapjai alapján az előző adóévre számított átlagos statisztikai állományi létszámhoz képest bekövetkezett - főben kifejezett - növekménye után 1 millió forint/fő összeggel.
(2) Nem vehető igénybe az adóalap-mentesség azon létszámbővítéshez, amely állami támogatás igénybevételével jött létre. E bekezdés alkalmazásában állami támogatás a Munkaerőpiaci Alapból folyósított olyan támogatás, amelynek feltétele új munkahely létesítése.
(2) Nem vehető igénybe az adóalap-mentesség azon létszámbővítéshez, amely állami támogatás igénybevételével jött létre. E bekezdés alkalmazásában állami támogatás a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból folyósított olyan támogatás, amelynek feltétele új munkahely létesítése.
(3) Az átlagos statisztikai állományi létszámot a Központi Statisztikai Hivatal Útmutató az intézményi munkaügyi statisztika kérdőíve kitöltéséhez c. kiadvány 1999. január 1. napján érvényes szabályai szerint kell - két tizedesjegy pontossággal - számítani. Az adóévi átlagos statisztikai állományi létszám számítása során figyelmen kívül kell hagyni azt, aki egyébként a statisztikai állományi létszámba tartozik, ám állományba kerülését közvetlenül megelőzően a vállalkozóval a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerinti kapcsolt vállalkozásnak minősülő vállalkozásnál tartozott az átlagos statisztikai állományi létszámba.
(3) Az átlagos statisztikai állományi létszámot a Központi Statisztikai Hivatal Útmutató a munkaügy-statisztikai adatszolgáltatáshoz c. kiadvány 2009. január 1. napján érvényes szabályai szerint kell - két tizedesjegy pontossággal - számítani. Az adóévi átlagos statisztikai állományi létszám számítása során figyelmen kívül kell hagyni azt, aki egyébként a statisztikai állományi létszámba tartozik, ám állományba kerülését közvetlenül megelőzően a vállalkozóval a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerinti kapcsolt vállalkozásnak minősülő vállalkozásnál tartozott az átlagos statisztikai állományi létszámba.
(4) Az adóévben jogelőd nélkül alakult vállalkozó - magánszemély vállalkozónál vállalkozónak az adóévet megelőző két adóév egyikében sem minősülő vállalkozó - esetén az előző adóévi statisztikai állományi létszámnak nulla főt kell tekinteni. Az adóévben átalakulással létrejött vállalkozó esetén az adóévet megelőző adóév statisztikai állományi létszámának a jogelőd vállalkozó statisztikai állományi létszámát kell tekinteni. Az adóévben szétválással (különválás, kiválás) létrejött vállalkozók esetén az adóévet megelőző adóév számított statisztikai állományi létszámának a jogelőd vállalkozó statisztikai állományi létszámának olyan arányával számított összegét kell tekinteni, amilyen arányt a szétválással létrejött vállalkozók végleges vagyonmérlegeiben külön-külön feltüntetett vagyonérték képvisel a szétválással létrejött vállalkozók végleges vagyonmérlegeiben szereplő együttes vagyonértékben. Az adóévben egyesüléssel (összeolvadás, beolvadás) létrejött vállalkozó esetén az adóévet megelőző év statisztikai állományi létszámának az egyesülés előtt meglévő jogelőd vállalkozók együttes statisztikai állományi létszámát kell tekinteni.
(4) Az adóévben jogelőd nélkül alakult vállalkozó - magánszemély vállalkozónál vállalkozónak az adóévet megelőző két adóév egyikében sem minősülő vállalkozó - esetén az előző adóévi statisztikai állományi létszámnak nulla főt kell tekinteni. Az adóévben átalakulással, egyesüléssel, szétválással létrejött vállalkozó esetén az adóévet megelőző adóév statisztikai állományi létszámának a jogelőd vállalkozó statisztikai állományi létszámát kell tekinteni. Az adóévben szétválással (különválás, kiválás) létrejött vállalkozók esetén az adóévet megelőző adóév számított statisztikai állományi létszámának a jogelőd vállalkozó statisztikai állományi létszámának olyan arányával számított összegét kell tekinteni, amilyen arányt a szétválással létrejött vállalkozók végleges vagyonmérlegeiben külön-külön feltüntetett vagyonérték képvisel a szétválással létrejött vállalkozók végleges vagyonmérlegeiben szereplő együttes vagyonértékben. Az adóévben egyesüléssel (összeolvadás, beolvadás) létrejött vállalkozó esetén az adóévet megelőző év statisztikai állományi létszámának az egyesülés előtt meglévő jogelőd vállalkozók együttes statisztikai állományi létszámát kell tekinteni.
(5) Az adóalap-mentesség az adóévet követően az adóévről szóló bevallásban vehető igénybe.
(6) Ha az adóévben a vállalkozó átlagos statisztikai állományi létszáma az előző adóév átlagos statisztikai állományi létszámához képest 5%-ot meghaladó mértékben csökken, akkor az adóévet megelőző adóévre igénybe vett adóalap-mentesség összegével a Htv. 39. §-ának (1) bekezdése szerinti adóalapot meg kell növelni.

A szabályozott ingatlanbefektetési társaság adómentessége

39/E. §
(1) Mentes az adó alól a szabályozott ingatlanbefektetési társaságról szóló törvény (a továbbiakban: Szit. tv.) szerinti szabályozott ingatlanbefektetési társaság (a továbbiakban e § vonatkozásában: társaság), a Szit. tv. szerinti szabályozott ingatlanbefektetési elővállalkozás (a továbbiakban e § vonatkozásában: elővállalkozás), valamint a társaság és az elővállalkozás Szit. tv. szerinti projekttársasága.
(2) Ha az elővállalkozást az állami adóhatóság anélkül törli az elővállalkozások nyilvántartásából, hogy társaságként nyilvántartásba venné, akkor az elővállalkozás és annak projekttársasága az (1) bekezdés szerinti mentesség figyelmen kívül hagyásával számított, az elővállalkozásként való működés időszakára eső adó kétszeresét köteles az önkormányzati adóhatóságnak bevallani és megfizetni.
(3) Ha az elővállalkozás projekttársasága megszűnik, vagy az elővállalkozás a projekttársaságban fennálló tulajdoni illetőségét részben vagy egészben elidegeníti, akkor a projekttársaság (1) bekezdés szerinti mentesség figyelmen kívül hagyásával számított adójának kétszeresét az elővállalkozás a projekttársaság megszűnésének, elidegenítésének időpontját követő első adóbevallása benyújtásával egyidejűleg köteles bevallani és megfizetni.

A beszerző, értékesítő szövetkezet mentessége

39/F. §
(1) Mentes az adó alól a beszerző, értékesítő szövetkezet.
(2) Az (1) bekezdés szerinti mentesség csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül, amely az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló 1407/2013/EU bizottsági rendelet szabályaival összhangban nyújtható.

Az adó mértéke

40. §
(1) Az adó évi mértékének felső határa az adóalap 3 ezrelékéig terjedhet.
(1) Az adó évi mértékének felső határa az adóalap 8 ezreléke.
(1) Az adó évi mértékének felső határa az adóalap 1,2 százaléka.
(1) Állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén az adó évi mértékének felső határa
a) 1998. évben az adóalap 1,4%-a,
b) 1999. évben az adóalap 1,7%-a,
c) 2000. évtől az adóalap 2%-a.
(2) Az ideiglenes (alkalmi) jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén, ha az önkormányzat az adót napi átalányban állapítja meg, a napi adóátalány összegének felső határa 5000 forint.
(2) Ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén az adóátalány naptári naponként legfeljebb 5000 forint.
(2) Ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén az adó mértéke:
a) a 37. § (2) bekezdésének a) pontja szerinti tevékenység-végzés után naptári naponként legfeljebb 1000 forint,
b) a 37. § (2) bekezdésének b) és c) pontja szerinti tevékenység-végzés után naptári naponként legfeljebb 5000 forint.
(2) Ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén az adó mértéke naptári naponként legfeljebb 5000 forint.
(3) A székhely, illetőleg a telephely szerinti önkormányzathoz az adóévre fizetendő adóból, legfeljebb azonban annak összegéig terjedően - a (4) bekezdésben meghatározott módon - levonható az ideiglenes jellegű tevékenység után az adóévben megfizetett adó.
(4) Az ideiglenes tevékenység után megfizetett adó a székhely, illetve telephely(ek) szerinti önkormányzatokhoz fizetendő adóból a vállalkozás szintjén képződő teljes törvényi adóalap és az egyes [székhely, illetve telephely(ek) szerinti] önkormányzatokhoz kimutatott törvényi adóalapok arányában vonható le.

A települési adó csökkentése

Az adó csökkentése

40/A. §
(1) A székhely, illetőleg a telephely szerinti önkormányzathoz az adóévre fizetendő adóból, legfeljebb azonban annak összegéig terjedően - a (2) bekezdésben meghatározott módon - levonható az adóalany által
a) az ideiglenes jellegű tevékenység után az adóévben megfizetett adó,
b) a ráfordításként, költségként az adóévben elszámolt, az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díj (a továbbiakban: útdíj) 7,5%-a.
b) a ráfordításként, költségként az adóévben elszámolt, a belföldön és külföldön autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjnak, az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő használati díjnak (a továbbiakban együtt: útdíj) a 7,5%-a.
(2) Az adóévben megfizetett ideiglenes jellegű tevékenység utáni adó és az útdíj (1) bekezdés szerinti része a székhely, illetve telephely(ek) szerinti önkormányzatokhoz fizetendő adóból a vállalkozás szintjén képződő teljes törvényi adóalap és az egyes (székhely, illetve telephely(ek) szerinti) önkormányzatokhoz kimutatott települési adóalapok arányában vonható le.
(2) Az adóévben megfizetett ideiglenes jellegű tevékenység utáni adó, az útdíj (1) bekezdés szerinti része és a (3) bekezdés alapján megalkotott rendelet szerinti adókedvezmény a székhely, illetve telephely(ek) szerinti önkormányzatokhoz fizetendő adóból a vállalkozás szintjén képződő teljes törvényi adóalap és az egyes (székhely, illetve telephely(ek) szerinti) önkormányzatokhoz kimutatott települési adóalapok arányában vonható le.
(3) Az önkormányzat rendelete - valamennyi vállalkozóra egységesen - határozhatja meg, hogy a vállalkozó az alapkutatás, alkalmazott kutatás vagy kísérleti fejlesztés adóévben elszámolt közvetlen költsége 10%-ának megfelelő összeggel csökkentheti az adóját.
(4) A vállalkozó az önkormányzathoz fizetendő adóévi adóját a (3) bekezdés alapján alkotott rendelet szerinti adókedvezménnyel a (2) bekezdésben meghatározott módon, legfeljebb az adóévre fizetendő adó összegéig csökkentheti.

AZ ÉVES BESZÁMOLÓJÁT AZ IFRS-EK SZERINT ELKÉSZÍTŐ VÁLLALKOZÓRA VONATKOZÓ SAJÁTOS RENDELKEZÉSEK

40/B. §   Az éves beszámolóját az IFRS-ek szerint készítő vállalkozó e törvény szabályait a nettó árbevétel, az eladott áruk beszerzési értéke, az anyagköltség, a közvetített szolgáltatások értéke, alvállalkozói teljesítések értéke megállapítása során a 40/C-40/J. §-okban, az iparűzési adókötelezettség teljesítése során a 40/K-40/M. §-okban foglalt eltéréssel alkalmazza.
40/C. §
(1) Az 52. § 22. pontjának a) alpontjától eltérően - a hitelintézetnek, pénzügyi vállalkozásnak, biztosítónak, befektetési vállalkozónak nem minősülő vállalkozó esetén - a nettó árbevétel a (2)-(4) bekezdésben felsorolt tételekkel korrigált
a) az IAS 18 Bevételek című standard 1. bekezdésének a) pontja szerinti áru értékesítése,
b) az IAS 18 Bevételek című standard 1. bekezdésének b) pontja szerinti szolgáltatás nyújtása,
c) az IAS 18 Bevételek című standard 1. bekezdésének c) pontja szerinti jogdíjra való jogosultság,
d) az IAS 11 Beruházási szerződések című standard szerinti beruházási szerződés alapján történő szolgáltatás nyújtása
miatt az üzleti évben az IAS 18 Bevételek című standard alapján elszámolt és a más standardok által az IAS 18 Bevételek című standard szerint bevételként (árbevételként) elszámolni rendelt bevétel (árbevétel), függetlenül attól, hogy a bevétel (árbevétel) folytatódó vagy megszűnt tevékenységből származik (a továbbiakban együttesen: bevétel).
(2) Az (1) bekezdés szerinti bevételt növelni kell:
a) az IAS 18 Bevételek című standard 12. bekezdése szerint bevételt nem eredményező csere esetén az elcserélt áru vagy szolgáltatás számlázott értékével, ennek hiányában valós értékével,
b) a nem számlázott, utólag adott, az IAS 18 Bevételek című standard alkalmazásával az (1) bekezdés szerint bevételként figyelembe nem vett engedmény összegével,
c) az IAS 18 Bevételek című standard 11. bekezdése alapján elszámolt kamatbevétellel,
d) az IAS 11 Beruházási szerződések című standard 12. bekezdésének c) pontja alapján bevételként figyelembe nem vett kötbér összegével,
e) az 52. § 40. pontja szerinti közvetített szolgáltatásnak megfelelő ügylet esetén a közvetített szolgáltatás, valamint az adóalany által saját nevében, de megbízója javára kötött adásvételi szerződéssel értékesített termék (ingó, ingatlan) számvitelről szóló törvény szerint megállapított bekerülési értékének megfelelő összeggel,
f) az (1) bekezdés a)-d) pontban említett ügylettel összefüggő fedezeti ügylet esetén azzal az összeggel, amellyel az (1) bekezdés a)-d) pontban említett ügyletről kiállított bizonylaton (számlán) szereplő értéket az IFRS-ek szerint a bevételt (árbevételt) - annak elszámolásakor - csökkenteni kell,
g) az IAS 17 Lízingek című standard szerinti pénzügyi lízingnek megfelelő szerződés esetén a lízingfutamidő kezdetének adóévében a lízingbe (visszlízingbe) adónál a lízingfutamidő kezdetekor megjelenített követelés kezdeti közvetlen költségeket nem tartalmazó értékével,
h) az olyan termékértékesítésből és szolgáltatásnyújtásból származó összeggel, mely kizárólag amiatt nem minősül az (1) bekezdés szerinti bevételnek, mert nem a szokásos tevékenység keretében keletkezett,
i) az általános forgalmi adóról szóló törvény szerinti üzletág átruházásakor az üzletág átruházásáért kapott, az átadott eszközök - az átadott kötelezettségek értékével csökkentett - piaci értékét meghaladó ellenértékét,
j) az IAS 17 Lízingek című standard szerinti operatív lízingnek megfelelő szerződés esetén a lízingbe (visszlízingbe) adónál az IAS 17 Lízingek című standard 50. bekezdése szerint árbevételként elszámolt összeggel,
k) azzal az (1) bekezdés a)-d) pontja vagy az a), e) és g)-j) pont szerinti ügyletről kiállított bizonylaton (számlán) feltüntetett - általános forgalmi adó nélküli - összeggel (vevőtől várt ellenszolgáltatással), amelyet a vállalkozó az adóévben vagy azt követően az IFRS-ek szerint bevételként (árbevételként) vagy az a)-j) pontok szerinti adóalap-növelő tételként nem számolhat el,
feltéve, ha azt a vállalkozó az (1) bekezdés szerinti bevételként nem vette figyelembe.
(3) Az (1) bekezdés szerinti bevételt csökkenteni kell:
a) a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény 4. § 20. pontja szerinti jogdíjjal,
b) a felszolgálási díjjal,
c) az adóhatósággal elszámolt jövedéki adó, regisztrációs adó, energiaadó, valamint a népegészségügyi termékadóról szóló törvény szerinti alkoholos ital utáni népegészségügyi termékadó összegével a jövedéki adó, a regisztrációs adó, az energiaadó, a népegészségügyi termékadó alanya esetén,
d) a saját használatú ingatlan vagy befektetési célú ingatlan eladásából származó bevétellel,
e) az (1) bekezdés a)-d) pontja szerinti ügylettel összefüggő fedezeti ügylet esetén azzal az összeggel, amellyel az (1) bekezdés a)-d) pontja szerinti ügyletről kiállított számlán szereplő értéket az IFRS-ek szerint a bevétel (árbevétel) elszámolásakor növelni kell
feltéve, ha az az IFRS-ek alkalmazásával az (1) bekezdés szerint bevételnek, vagy a (2) bekezdés szerint bevételt növelő tételnek minősül.
40/D. §
(1) Hitelintézet, pénzügyi vállalkozás, befektetési vállalkozás esetén - az 52. § 22. pontjának b) alpontjától eltérően - nettó árbevétel az IAS 18 Bevételek című standard szerint kamatként elszámolt bevétel (2)-(3) bekezdések szerint korrigált összege.
(2) Az (1) bekezdés szerinti bevételt növelni kell:
a) a kamatbevétel csökkentéseként az üzleti évben elszámolt ráfordítások (fizetett, járó díjak, jutalékok) összegével,
b) a nyújtott szolgáltatások után az IAS 18 Bevételek című standard alapján elszámolt bevétellel (kapott, járó díjak, jutalékok összegével),
c) az IAS 32 Pénzügyi instrumentumok: bemutatás című standard 11. bekezdése szerinti pénzügyi instrumentum üzleti évben való eladása esetén, az elért nyereséggel, nyereségjellegű különbözettel,
d) az IAS 17 Lízingek című standard szerinti pénzügyi lízingnek megfelelő szerződés esetén a lízingfutamidő kezdetének adóévében a lízingbe (visszlízingbe) adónál a lízingfutamidő kezdetekor megjelenített követelés kezdeti közvetlen költségeket nem tartalmazó értékével,
e) az IAS 17 Lízingek című standard szerinti operatív lízingnek megfelelő szerződés esetén a lízingbe (visszlízingbe) adónál az (1) bekezdésben foglaltak alapján figyelembe nem vett, az IAS 17 Lízingek című standard 50. bekezdése szerint árbevételként elszámolt összeggel,
f) nem szokásos tevékenység folytatása során elszámolt bevétellel, egyéb bevétellel.
(3) Az (1) bekezdés szerinti bevételt csökkenteni kell:
a) az üzleti évben ráfordításként elszámolt (fizetett, járó) kamattal,
b) az IAS 17 Lízingek című standard alapján pénzügyi lízingnek minősülő szerződés alapján a lízingbe adónál kereskedelmi áruként nyilvántartásba nem vett eszköz IAS 2 Készletek című standard alapján megállapított, a pénzügyi lízingbe adáskor meglévő könyv szerinti értékével.
40/E. §
(1) Biztosító esetén - eltérően az 52. § 22. pontjának c) alpontjától - nettó árbevétel a 40/D. § (1)-(3) bekezdései szerint számított - a (2) és (3) bekezdések szerint korrigált - bevétel.
(2) Az (1) bekezdés szerinti bevételt növelni kell az üzleti évben elszámolt díjbevétellel.
(3) Az (1) bekezdés szerinti bevételt csökkenteni kell az üzleti évben a biztosítót terhelő, a biztosítási szerződés szerinti szolgáltatások teljesítése során elszámolt ráfordítással.
40/F. §
(1) Az 52. § 36. pontjában foglaltaktól eltérően eladott áruk beszerzési értéke az IAS 2 Készletek című standard és az IAS 18 Bevételek című standard szerinti, továbbértékesítés céljából vásárolt és birtokolt, üzleti évben értékesített áru, telek vagy más ingatlan (a továbbiakban: kereskedelmi áru) - (2) és (3) bekezdés szerint korrigált - értékesítéskor nyilvántartott könyv szerinti értéke.
(2) Az (1) bekezdés szerinti könyv szerinti értéket növelni kell:
a) az IAS 2 Készletek című standard 11. bekezdése alapján a kereskedelmi áru beszerzési költségének meghatározása során figyelembe vett, nem számlázott kereskedelmi engedmények, rabattok és hasonló tételek összegével,
b) a 40/C. § (2) bekezdés a) pontjában említett csere esetén a cserébe adott készlet könyv szerinti értékével,
c) az IAS 17 Lízingek című standard alapján pénzügyi lízingnek minősülő szerződés alapján a lízingbe adónál kereskedelmi áruként nyilvántartásba nem vett eszköz IAS 2 Készletek című standard alapján megállapított, a pénzügyi lízingbe adáskor meglévő könyv szerinti értékével,
d) ha a 40/C. § (2) bekezdés e) pontja alkalmazásának van helye, akkor az értékesített termék (ingó, ingatlan) számvitelről szóló törvény szerint megállapítandó bekerülési értékével, továbbá az olyan értékesített áru, telek vagy más ingatlan értékesítéskori könyv szerinti értékével, mely csak azért nem minősül az (1) bekezdés szerinti kereskedelmi árunak, mert nem a szokásos tevékenység keretében értékesítik.
(3) Az (1) bekezdés szerinti könyv szerinti értéket az adóévben csökkenteni kell az adóévet megelőző adóév(ek)ben a (2) bekezdés d) pontja szerint a könyv szerinti érték növeléseként már figyelembe vett összeggel, ha az IFRS-ek alkalmazásából az következik, hogy az az adóévben az (1)-(2) bekezdés szerint a könyv szerinti érték összegét növeli.
40/G. §
(1) Az 52. § 37. pontjában foglaltaktól eltérően anyagköltség az 52. § 67. pontja szerinti anyag üzleti évben ráfordításként elszámolt - (2) és (3) bekezdés szerint korrigált - felhasználáskori könyv szerinti értéke.
(2) Az (1) bekezdés szerinti anyagköltség összegét növelni kell az anyag könyv szerinti értékének megállapítása során az IAS 2 Készletek című standard 11. bekezdése alapján figyelembe nem vett, nem számlázott kapott kereskedelmi engedmények, rabattok és hasonló tételek összegével.
(3) Az (1) bekezdés szerinti anyagköltség összegét csökkenteni kell annak az anyagnak a ráfordításként elszámolt könyv szerinti értékével, amelyet az IAS 2 Készletek című standard 35. bekezdésében említettek szerint saját előállítású ingatlanok, gépek, berendezések alkotórészeként használtak fel és amelynek könyv szerinti értékét a saját előállítású ingatlanok, gépek, berendezések bekerülési értékében figyelembe vették.
40/H. §   Ha a 40/C. § (2) bekezdése e) pontja alkalmazásának van helye, akkor az 52. § 40. pontja szerinti közvetített szolgáltatások értékét növelni kell a közvetített szolgáltatás számvitelről szóló törvény szerint megállapítandó bekerülési értékével.
40/I. §   Nem minősül alvállalkozói teljesítések értékének [52. § 32. pont] az az érték, mellyel a vállalkozó a 40/F. § vagy a 40/G. § vagy a 40/H. § alapján eladott áruk beszerzési értéke vagy anyagköltség vagy közvetített szolgáltatások értéke címén az adó alapját csökkentette.
40/J. §   A vállalkozó első olyan adóéve, melyről éves beszámolóját az IFRS-ek szerint készíti (a továbbiakban: áttérés adóéve) adóalapját
a) növelni kell az áttérés adóévét megelőzően folytatott ügyletből származó
aa) azon, az áttérés adóévében vagy azt követő bármely adóévben a 40/C. § szerinti nettó árbevételnek nem minősülő összeggel, amelyet a vállalkozó az iparűzési adó alapjának számításakor az áttérés adóévét megelőző bármely adóévben nettó árbevételként még nem vett figyelembe, és ha a vállalkozó az IFRS-ekre nem tért volna át az áttérés évében vagy az azt követő bármely adóévben nettó árbevételnek minősülne,
ab) azon költség, ráfordítás összegével, amellyel a vállalkozó a helyi iparűzési adó alapjának számítása során a nettó árbevételt az áttérés adóévét megelőző bármely adóévben és az áttérés adóévében vagy azt követő bármely adóévben is csökkenti;
b) csökkenteni kell az áttérés adóévét megelőzően folytatott ügyletből származó
ba) azon bevétel összegével, amelyet a vállalkozó a helyi iparűzési adó alapjának számítása során az áttérés adóévét megelőző bármely adóévben és az áttérés adóévében vagy azt követő bármely adóévben nettó árbevételként figyelembe vesz,
bb) azon az IFRS-ek alkalmazásában nettó árbevételt csökkentő költségnek, ráfordításnak nem minősülő összeggel, amellyel a vállalkozó a helyi iparűzési adó alapjának számítása során az áttérés adóévét megelőző bármely adóévben nettó árbevételét nem csökkentette, és azt, ha a az IFRS-ek alkalmazására nem tért volna át az áttérés évében, vagy azt követő bármely adóévben nettó árbevételt csökkentő ráfordításként számolhatna el.
40/K. §
(1) Ha az áttérés adóévének vagy az áttérés adóévét követő adóévnek (a továbbiakban együtt: átmeneti adóévek) az iparűzési adóalapja [39. §] a 40/B-40/J. §-ok alkalmazásával kisebb, mint az áttérés adóévét megelőző adóév 12 hónapra számított adóalapjának összege, akkor az átmeneti adóévek adóalapja - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - az utóbbi.
(2) Az adóhatóság az (1) bekezdés hatálya alá eső vállalkozó - az átmeneti adóévről szóló bevallás benyújtásával egyidejűleg előterjesztett - kérelme alapján az átmeneti adóév adóalapjaként fogadja el a 40/B-40/I. §-ok figyelmen kívül hagyásával számított, a 40/J. § szerinti összeggel korrigált összeget, ha az kisebb, mint az (1) bekezdés szerinti adóalap.
40/L. §
(1) Ha az áttérés adóévében a 40/B-40/J. §-ok alkalmazásával számított iparűzési adó összege kisebb, mint az áttérés adóévét megelőző adóév iparűzési adójának összege, akkor az áttérés adóévét követő adóévben kezdődő adóelőleg-fizetési időszak adóelőlegének összege az utóbbi.
(2) Az (1) bekezdés hatálya alá eső vállalkozás esetén az áttérés adóévében és áttérés adóévét követő előlegfizetési időszakra vonatkozóan az adózás rendjéről szóló törvény szerinti előleg-mérséklésnek nincs helye.
40/M. §   Az IFRS-eket alkalmazó vállalkozó - az áttérés adóévét megelőző adóévről szóló társasági adóbevallás-benyújtással egyidejűleg, elektronikus úton, az állami adóhatóság által rendszeresített nyomtatványon - adatot szolgáltat az állami adóhatósághoz:
a) az áttérés adóévét megelőző adóévben bevallott vállalkozási szintű nettó árbevétel összetevőinek összegéről és a nettó árbevételt csökkentő költségek és ráfordítások jogcímenkénti összegéről,
b) az áttérés adóévét megelőző adóév adatai alapján az e fejezet szerinti kiszámított nettó árbevétel összetevőinek összegéről és a nettó árbevétel-csökkentő költségek, ráfordítások összegéről.

A tételes átalányadózókra vonatkozó különös adózási mód

40/A. §
(1) A személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti tételes átalányadózó vállalkozót az adókötelezettség kizárólag a telephelye, ennek hiányában a székhelye szerinti önkormányzat illetékességi területén terheli.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott adóalany az adóévben fennálló állandó jellegű iparűzési tevékenysége utáni adókötelezettségét a (3)-(5) bekezdésekben foglaltak szerint tételes adózással is teljesítheti.
(3) A tételes adó éves összege, ha az önkormányzat illetékességi területén az iparűzési adó adóévben hatályos legmagasabb mértéke nem éri el az 1%-ot, akkor 5000 Ft, egyébként pedig 10 000 Ft.
(4) A tevékenységét év közben kezdő vállalkozó esetében, illetve ha az adót az önkormányzat év közben vezeti be, továbbá ha a vállalkozó tevékenységét év közben megszünteti, akkor a fizetendő adó összege a (3) bekezdésben meghatározott tételes adó éves összegének napi időarányosítással megállapított része.
(5) A tételes adózás adóévre választható, az erről szóló bejelentést az adóévet megelőző évről szóló bevallással egyidejűleg, a tevékenységét év közben kezdő vállalkozó esetében, illetve, ha az önkormányzat az adót év közben vezeti be, akkor az adókötelezettség keletkezését, illetve az önkormányzat adót bevezető rendeletének hatálybalépését követő 15 napon belül kell megtenni az adóhatósághoz.

V. FEJEZET
AZ ADÓELŐLEG MEGÁLLAPÍTÁSA ÉS AZ ADÓ MEGFIZETÉSE

V. FEJEZET
AZ ADÓELŐLEG MEGÁLLAPÍTÁSA, AZ ADÓ BEVALLÁSA ÉS AZ ADÓ MEGFIZETÉSE

41. §
(1) A vállalkozó - a kommunális és az iparűzési adó fizetési kötelezettségének teljesítése érdekében - a (6) bekezdésben foglaltak kivételével - adóelőleget köteles fizetni.
(1) A vállalkozó a kommunális és az iparűzési adóra adóelőleget köteles fizetni.
(1) A vállalkozó - a (4) bekezdésben foglaltak kivételével - a vállalkozók kommunális adójára és a helyi iparűzési adóra adóelőleget köteles fizetni.
(1) A vállalkozó - a (4) bekezdésben foglaltak kivételével - a vállalkozók kommunális adójában és a helyi iparűzési adóban az előlegfizetési időszakra - az egyes esedékességi időpontokra eső összeg feltüntetésével önkormányzatonként - adóelőleget köteles a (3) bekezdésben foglalt esetekben a bejelentkezéssel egyidejűleg az adóhatóság által rendszeresített nyomtatványon bejelenteni, illetve minden más esetben a bevallás-benyújtással egyidejűleg bevallani. A benyújtott - adóelőleget tartalmazó - bejelentkezési nyomtatvány végrehajtható okiratnak minősül.
(1) A vállalkozó - a (4) bekezdésben foglaltak kivételével - a helyi iparűzési adóban az előlegfizetési időszakra - az egyes esedékességi időpontokra eső összeg feltüntetésével önkormányzatonként - adóelőleget köteles a (3) bekezdésben foglalt esetekben a bejelentkezéssel egyidejűleg az adóhatóság által rendszeresített nyomtatványon bejelenteni, illetve minden más esetben a bevallás-benyújtással egyidejűleg bevallani. A benyújtott - adóelőleget tartalmazó - bejelentkezési nyomtatvány végrehajtható okiratnak minősül.
(2) Az adóelőleg alapja
a) kommunális adó esetén az adóévet közvetlenül megelőző év átlagos statisztikai állományi létszáma;
b) iparűzési adónál az adóévet közvetlenül megelőző év nettó árbevétele.
(2) Az adóelőleg összege
a) az adóévet megelőző teljes évben változatlan szervezeti formában működő vállalkozónál - ideértve az idényjellegű tevékenységet is - a megelőző év adójának megfelelő összeg;
a) ha az adóévet megelőző adóév időtartama 12 hónapnál nem rövidebb, az adóévet megelőző adóév adójának megfelelő összeg;
b) az adóévet megelőző év egy részében működő vállalkozónál a megelőző év adójának a működés naptári napjai alapján egész évre számított összege;
b) ha az adóévet megelőző adóév 12 hónapnál rövidebb, akkor a megelőző adóév adójának az adóévet megelőző adóév naptári napjai alapján adóévre számított összege;
c) a tevékenységét az adóév közben kezdő vállalkozónál, vagy ha az önkormányzat az adót első alkalommal vagy év közben vezeti be, az adóévre bejelentett várható adó összege.
c) az adóköteles tevékenységét az önkormányzat illetékességi területén az adóév közben kezdő vállalkozónál, vagy ha az önkormányzat az adót első alkalommal vagy év közben vezeti be, az adóévre bejelentett várható adó összege.
(2) Az előlegfizetési időszak - a (3) bekezdésben foglaltak kivételével - a bevallás-benyújtás esedékességét követő második naptári hónap első napjával kezdődő 12 hónapos időszak.
(3) A vállalkozónak, ha a tevékenysége az adóévet közvetlenül megelőző évben részben szünetelt - ide nem értve az idény munkarend miatti szünetelést -,
a) az iparűzési adó előlegének alapját az elért nettó árbevétel évesítésével (az időarányos rész teljes adóévre történő átszámításával),
b) a kommunális adó előlegének alapját pedig a tényleges működés időtartama alatt foglalkoztatott átlagos statisztikai állományi létszám figyelembevételével
kell megállapítani.
(3) Ha a jogszabályi változás miatt az adó alapja vagy mértéke az adóévre módosul, az előleg összegét ennek figyelembevételével kell megállapítani.
(3) Ha jogszabályi változás miatt az adó alapja vagy mértéke az adóévre módosul, az előleg összegét ennek figyelembevételével kell megállapítani.
(3) Ha jogszabályi változás miatt az adó alapja vagy mértéke az adóévre módosul, továbbá ha a vállalkozó az adóévet megelőző évben az önkormányzat rendelete alapján adómentességet vagy adókedvezményt vett igénybe, de az adóévben az adómentesség vagy az adókedvezmény nem vagy nem teljes mértékben illeti meg, akkor az előleg összegét az adóalap, az adómérték, illetőleg a mentesség, kedvezmény megszűnése, a kedvezmény mértékének változása figyelembevételével kell megállapítani.
(3) Az adóköteles tevékenységét az önkormányzat illetékességi területén az adóév közben kezdő, valamint az átalakulással létrejött vállalkozó esetén, továbbá ha az önkormányzat az adót első alkalommal vagy év közben vezeti be, az előlegfizetési időszak az adókötelezettség, átalakulás, adóbevezetés kezdő napjától az azt követő adóév első félévének utolsó napjáig terjedő időtartam.
(3) Az adóköteles tevékenységét az önkormányzat illetékességi területén az adóév közben kezdő, valamint az átalakulással, egyesüléssel, szétválással létrejött vállalkozó esetén, továbbá ha az önkormányzat az adót első alkalommal vagy év közben vezeti be, az előlegfizetési időszak az adókötelezettség, átalakulás, egyesülés, szétválás, adóbevezetés kezdő napjától az azt követő adóév első félévének utolsó napjáig terjedő időtartam.
(4) Ha a vállalkozónak az adóévet közvetlenül megelőző évben nem volt adóalapja, a tevékenység kezdésétől (újrakezdésétől), illetőleg a munkaerő adókötelezettséggel járó foglalkoztatásának megkezdésétől számított 60 nap alatt képződött adóalap figyelembevételével kell az adóelőleg alapját megállapítani. Az iparűzési adó esetén a 60 nap alatt képződött adóalap felét annyiszor kell számításba venni, ahány hónap - a kezdés napját követő hó első napjától - az év végéig eltelik. A kommunális adó előlegének alapját viszont a 60 nap alatt foglalkoztatottak átlagos statisztikai állományi létszáma képezi.
(4) A vállalkozónak az adóköteles tevékenysége megkezdésétől számított, illetőleg az önkormányzat adót bevezető rendeletének hatálybalépését követő 15 napon belül az adóévre várható adójáról bejelentést kell tennie az adóhatósághoz.
(4) A vállalkozónak az adóköteles tevékenysége megkezdésétől, a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény alapján a cégjegyzékbe bejegyzett vállalkozónak a cégbírósági bejegyzése napjától számított, illetőleg az önkormányzat adót bevezető rendeletének hatálybalépését követő 15 napon belül az adóévre várható adójáról bejelentést kell tennie az adóhatósághoz.
(4) Nem köteles adóelőleget fizetni az előtársaság, továbbá az adóköteles tevékenységet jogelőd nélkül kezdő vállalkozó, az adókötelezettség keletkezésének adóévében. Nem alkalmazható ez a rendelkezés a már működő, de az önkormányzat illetékességi területén első ízben adóköteles tevékenységet kezdő vállalkozó esetében.
(4) Nem kell adóelőleget bejelenteni, bevallani:
a) az előtársaságnak,
b) az adóköteles tevékenységet jogelőd nélkül kezdő vállalkozónak az adókötelezettség keletkezésének adóévében,
b) az adóköteles tevékenységet jogelőd nélkül kezdő vállalkozónak az első adóelőleg-fizetési időszakra,
c) az adóalanyként megszűnő vállalkozónak, továbbá
d) arra az előlegfizetési időpontra, amelyre a vállalkozó már vallott be adóelőleget.
(5) Az adóelőleg a (2)-(4) bekezdés szerint számított alapnak az önkormányzat rendeletében meghatározott mértékkel számított összege.
(5) Az adóhatóság a fizetendő adóelőleg mértékét az éves adóbevallás, illetve a várható adó bejelentése alapján fizetési meghagyásban közli.
(5) A (2) bekezdés szerinti esetben az adóelőleg-részletek összege:
a) ha az adóévet megelőző adóév időtartama 12 hónapnál nem rövidebb, akkor az előlegfizetési időszakra fizetendő adóelőleg első részletének összege az adóévet megelőző adóév adójának és az adóév harmadik hónapjának 15. napjára már bevallott, bejelentett adóelőleg-részlet pozitív különbözete, az előlegfizetési időszakra fizetendő adóelőleg második részletének az összege az adóévet megelőző adóév adójának fele,
b) ha az adóévet megelőző adóév 12 hónapnál rövidebb, akkor az előlegfizetési időszakra fizetendő adóelőleg első részletének az összege az adóévet megelőző adóév adójából az adóévet megelőző adóév naptári napjai alapján 12 hónapos időszakra számított összeg és az adóév harmadik hónapjának 15. napjára már bevallott, bejelentett adóelőleg-részlet pozitív különbözete, az előlegfizetési időszakra fizetendő adóelőleg második részletének összege az adóévet megelőző adóév adójából az adóévet megelőző adóév naptári napjai alapján 12 hónapos időszakra számított összeg fele.
(6) Azt az (1) bekezdés szerinti adóalanyt, aki tevékenységét az év második felében kezdi meg, ebben az évben adóelőleg-fizetési kötelezettség nem terheli.
(6) Ha a vállalkozó kommunális adókötelezettsége nem áll fenn az egész évben, az adó (adóelőleg) megállapításához az egy főre meghatározott évi adómérték egy hónapra eső hányadát szorozni kell a korrigált átlagos statisztikai állományi létszámmal és az adókötelezettség hónapjainak számával. Ennek során minden megkezdett hónap egész hónapnak számít.
(6) A (3) bekezdés szerinti esetekben az adóelőleg-részletek összege a vállalkozó által az adókötelezettsége keletkezésének adóévére várható adó figyelembevételével az előlegfizetési időszakra időarányosan megállapított - az ezen időszak alatt esedékes egyes adóelőleg-fizetési időpontokra egyenlő arányban megosztott - bejelentett összeg.
(7) Ha a vállalkozó kommunális adókötelezettsége nem áll fenn a teljes évben, az adó (adóelőleg) megállapításához az egy főre meghatározott évi adómérték egy hónapra eső hányadát szorozni kell az átlagos statisztikai állományi létszámmal és az adókötelezettség hónapjainak számával. Ennek során minden megkezdett hónap egész hónapnak számít.
(7) Az adóévben az adóévre vonatkozó fizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig a (2) bekezdés a)-b) pontjában említett vállalkozó az adóelőlegét az előző fizetési meghagyás alapján fizeti.
(7) Ha jogszabályi változás miatt az adó alapja vagy mértéke az adóévre módosul, továbbá ha a vállalkozó az adóévet megelőző évben az önkormányzat rendelete alapján adómentességet vagy adókedvezményt vett igénybe, de az adóévben az adómentesség vagy az adókedvezmény nem vagy nem teljes mértékben illeti meg, akkor az előleg összegét az adóalap, az adómérték, a kedvezmény mértékének változása, illetőleg a mentesség, kedvezmény megszűnése figyelembevételével kell bevallani.
(7) Ha jogszabályi változás miatt az adó alapja vagy mértéke az adóévre módosul, továbbá ha a vállalkozó az adóévet megelőző évben e törvény 39/D. §-a vagy az önkormányzat rendelete alapján adómentességet vagy adókedvezményt vett igénybe, de az adóévben az adómentesség vagy az adókedvezmény nem vagy nem teljes mértékben illeti meg, akkor az előleg összegét az adóalap, az adómérték, a kedvezmény mértékének változása, illetőleg a mentesség, kedvezmény megszűnése figyelembevételével kell bevallani.
(7) Ha jogszabályi változás miatt az adó alapja vagy mértéke az adóévre módosul, továbbá ha a vállalkozó az adóévet megelőző évben e törvény vagy az önkormányzat rendelete alapján adómentességet vagy adókedvezményt vett igénybe, de az adóévben az adómentesség vagy az adókedvezmény nem vagy nem teljes mértékben illeti meg, akkor az előleg összegét az adóalap, az adómérték, a kedvezmény mértékének változása, illetőleg a mentesség, kedvezmény megszűnése figyelembevételével kell bevallani.
(8) Az (1)-(5) bekezdésben foglaltak alkalmazásával megállapított adóelőleget és az éves adókötelezettség különbözetét a tárgyévet követően az éves bevallásban kell elszámolni. A különbözetet a bevallásra előírt időpontig kell megfizetni, illetve ettől az időponttól lehet visszaigényelni. Ugyanígy számol el az adóalany akkor is, ha megszűnése miatt évközben köteles adóbevallást adni.
42. §
(1) A magánszemély terhére az adóhatóság által megállapított adó, továbbá a vállalkozó adóalanyt terhelő építményadó és telekadó évi két részletben fizethető meg.
(2) Az adóelőleg és az adó megfizetésének esedékességét az adózás rendjéről szóló törvény állapítja meg.
(3) Ha az esedékesség időpontjáig az adókivetés nem történt meg, akkor az adófizetést az önkormányzat által meghatározott módon és időben kell teljesíteni.
(4) Az önkormányzati adóhatóság - az (5) bekezdésben foglalt kivételtől eltekintve - készpénzfizetést nem fogadhat el.
(4) Az önkormányzati adóhatóság - az (5)-(6) bekezdésben foglalt kivételtől eltekintve - készpénzfizetést nem fogadhat el.
(4) Az önkormányzati adóhatóság - az (5)-(7) bekezdésben foglalt kivételtől eltekintve - készpénzfizetést nem fogadhat el.
(5) Postahivatallal nem rendelkező községekben, továbbá tanyaközpontokban, külterületeken - előzetes kihirdetés mellett - befizetési napokat lehet tartani, amikor az adózók készpénzben fizethetnek. A megyei jogú városi és a fővárosi illetékhivatal erre kijelölt pénztára ugyancsak elfogadhat készpénz befizetést. Így történhet a fizetés ingóvégrehajtás során is, ha azt az adózó önként felajánlja, illetőleg ha az előtalált készpénzt az adóhatóság lefoglalja. Készpénz átvételére vagy lefoglalására az adóhatóság részéről kizárólag az jogosult, akit erre az önkormányzati adóhatóság vezetője írásban felhatalmazott és az e célra rendszeresített hivatalos nyugtatömbbel ellátott. Az adóhatóság dolgozója az átvett vagy az általa lefoglalt készpénzről azonnal köteles nyugtát adni, s a pénzösszeget az átvétel napján, de legkésőbb 24 órán belül befizetni a megfelelő adóbeszedési számlára.
(5) Postahivatallal nem rendelkező községekben, továbbá tanyaközpontokban, külterületeken - előzetes kihirdetés mellett - befizetési napokat lehet tartani, amikor az adózók készpénzben fizethetnek. Az illetékhivatal erre kijelölt pénztára ugyancsak elfogadhat készpénz-befizetést. Így történhet a fizetés ingóvégrehajtás során is, ha azt az adózó önként felajánlja, illetőleg, ha az előtalált készpénzt az adóhatóság lefoglalja. Készpénz átvételére vagy lefoglalására kizárólag az jogosult, akit erre az adóhatóság vezetője írásban felhatalmazott és az e célra rendszeresített hivatalos nyugtatömbbel ellátott. Az átvett vagy lefoglalt készpénzről azonnal nyugtát kell adni, s a pénzösszeget az átvétel napján, de legkésőbb a következő munkanapon az adóbeszedési számlára be kell fizetni.
(5) Postahivatallal nem rendelkező községekben, továbbá tanyaközpontokban, külterületeken - előzetes kihirdetés mellett - befizetési napokat lehet tartani, amikor az adózók készpénzben fizethetnek. Az állami adóhatóság erre kijelölt pénztára ugyancsak elfogadhat készpénz-befizetést. Így történhet a fizetés ingóvégrehajtás során is, ha azt az adózó önként felajánlja, illetőleg, ha az előtalált készpénzt az adóhatóság lefoglalja. Készpénz átvételére vagy lefoglalására kizárólag az jogosult, akit erre az adóhatóság írásban felhatalmazott és az e célra rendszeresített hivatalos nyugtatömbbel ellátott. Az átvett vagy lefoglalt készpénzről azonnal nyugtát kell adni, s a pénzösszeget az átvétel napján, de legkésőbb a következő munkanapon az adóbeszedési számlára be kell fizetni.
(5) Postahivatallal nem rendelkező községekben, továbbá tanyaközpontokban, külterületeken - előzetes kihirdetés mellett - befizetési napokat lehet tartani, amikor az adózók készpénzben fizethetnek. Így történhet a fizetés ingóvégrehajtás során is, ha azt az adózó önként felajánlja, illetőleg, ha az előtalált készpénzt az adóhatóság lefoglalja. Készpénz átvételére vagy lefoglalására kizárólag az jogosult, akit erre az adóhatóság írásban felhatalmazott és az e célra rendszeresített hivatalos nyugtatömbbel ellátott. Az átvett vagy lefoglalt készpénzről azonnal nyugtát kell adni, s a pénzösszeget az átvétel napján, de legkésőbb a következő munkanapon az adóbeszedési számlára be kell fizetni.
(6) Ideiglenes (alkalmi) iparűzési tevékenység esetén a működés időtartama szerint járó adó készpénzben is megfizethető, az (5) bekezdésben meghatározott pénzkezelési szabályok betartásával.
(7) Az önkormányzat rendeletében feljogosíthatja az adóhatóságot arra, hogy az (5) bekezdésben meghatározott pénzkezelési szabályok betartásával 5000 forintot meg nem haladó összegű helyi adóra (adótartozásra) készpénzbefizetést elfogadjon.
(8) A helyi iparűzési adóbevallást magyar nyelven, forintban kell elkészíteni. A beszámolót, könyvvezetést konvertibilis devizában készítő adózó a helyi iparűzési adóbevallás adatait a Magyar Nemzeti Bank hivatalos - az adóév utolsó napján érvényes - devizaárfolyamának alapulvételével számítja át forintra. Olyan külföldi pénznem esetében, amelynek nincs a Magyar Nemzeti Bank által jegyzett árfolyama, a Magyar Nemzeti Bank által az adóév utolsó napjára vonatkozóan közzétett, euróban megadott árfolyamot kell a forintra történő átszámításkor figyelembe venni. Ugyanígy kell eljárni minden más esetben, ha az átszámításra a számvitelről szóló törvény rendelkezése nem vonatkozik.
(9) Az idegenforgalmi adót az adó beszedője abban a - Magyar Nemzeti Bank által jegyzett - külföldi pénznemben is beszedheti, amelyben a szállásdíj megfizetését lehetővé teszi. A beszedésre kötelezett az adó összegének külföldi pénznemben való megállapításakor és az adónak az önkormányzati adóhatóság számára forintban való befizetésekor a Magyar Nemzeti Bank hivatalos - az adóévet megelőző év utolsó napján érvényes - devizaárfolyamát veszi alapul.

Adóhatóságok együttműködése

42/A. §   Amennyiben az önkormányzati adóhatóság a helyi iparűzési adó utólagos megállapítása során a vállalkozó terhére a nettó árbevétel eltitkolását vagy a nettó árbevétel jogosulatlan csökkentését tárja fel, akkor a vállalkozó azonosító adatait (adószám, név, székhely, lakóhely), valamint adóévenkénti bontásban az eltitkolt nettó árbevétel összegére, illetve - nettó árbevétel-csökkentő tételenként - a nettó árbevételből jogosulatlanul levont összegre vonatkozó adatot az állami adóhatóságnak, valamint az adózó székhelye (lakóhelye), telephelyei szerinti - a helyi iparűzési adót működtető - önkormányzat adóhatóságához, az utólagos adómegállapításról szóló határozat jogerőre emelkedését követő 15 napon belül - az adóellenőrzés elősegítése céljából - megküldi. A megkapott adatokat az adóhatóság az adó utólagos megállapítására nyitvaálló határidő lejártát követően megsemmisíti.

Tájékoztatás a bevezetett helyi adók szabályairól

Tájékoztatás a bevezetett helyi adók és települési adók szabályairól

42/B. §
(1) Az önkormányzati adóhatóság az önkormányzati adórendelet, valamint annak módosítása kihirdetésétől számított 5 napon belül - a kincstár elektronikus rendszerén keresztül - adatot szolgáltat a kincstár számára:
a) a helyi adónem bevezetésének napjáról,
b) az önkormányzat által megállapított adómérték, adókedvezmény, adómentesség szövegéről,
c) a b) pontban említett rendelkezések hatályba lépésének napjáról,
d) az önkormányzat honlapjának címéről, valamint legalább egy adóügyi információs telefonszámról, elektronikus levélcímről, és az önkormányzati adóhatóság levelezési címéről (a továbbiakban: elérhetőségi információk).
(1) Az önkormányzati adóhatóság az önkormányzati adórendelet, valamint annak módosítása hatályba lépését megelőző hónap ötödik napjáig - a kincstár elektronikus rendszerén keresztül - adatot szolgáltat a kincstár számára:
a) a helyi adónem, a települési adónem bevezetésének napjáról,
b) az önkormányzat által megállapított adóalap, adómérték, adókedvezmény, adómentesség szövegéről,
c) a b) pontban említett rendelkezések hatályba lépésének napjáról,
d) az önkormányzat honlapjának címéről, valamint legalább egy adóügyi információs telefonszámról, elektronikus levélcímről, és az önkormányzati adóhatóság levelezési címéről (a továbbiakban: elérhetőségi információk),
e) a helyi adónem, a települési adónem pénzforgalmi jelzőszámáról.
(2) A kincstár a hozzá beérkezett adatokat és elérhetőségi információkat feldolgozza és a honlapján - települések szerinti bontásban - első alkalommal 2013. január 1-jéig közzéteszi. A kincstár a honlapján közzétett adatokat az önkormányzati adóhatóságoktól az (1) bekezdés szerint beérkezett adatokkal havonta, az önkormányzati adóhatóság adatszolgáltatását követő hónap 5. napjáig módosítja.
(2) A kincstár a hozzá beérkezett adatokat és elérhetőségi információkat feldolgozza és a honlapján - települések (a fővárosban a fővárosi, illetve kerületi önkormányzatok) szerinti bontásban - elektronikus úton feldolgozható és letölthető formátumban is közzéteszi. A kincstár a honlapján közzétett adatokat és elérhetőségi információkat az önkormányzati adóhatóságoktól az (1) bekezdés szerint beérkezett adatokkal havonta, az önkormányzati adóhatóság adatszolgáltatását követő hónap 5. napjáig módosítja.
(3) Az önkormányzati adóhatóság az (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatása teljesítésével egyidejűleg az önkormányzat honlapján közzéteszi az adórendelet szövegét, az adórendelet módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövegét, valamint a rendszeresített bevallási, bejelentkezési nyomtatványokat, az elérhetőségi információkat, feltéve, hogy az önkormányzat honlapot üzemeltet.

Az adóbevallás-benyújtás, bejelentkezés, változás-bejelentés szabályai

42/C. §
(1) Az önkormányzati rendeleti mentességre, kedvezményre nem jogosult, vagy azt igénybe venni nem szándékozó adóalany, bevallás-benyújtásra kötelezett az építményadóról, a telekadóról, a magánszemély kommunális adójáról, a helyi iparűzési adóról szóló adóbevallási kötelezettségét az önkormányzati adóhatóságok által rendszeresíthető bevallási, bejelentési nyomtatványok tartalmáról szóló pénzügyminiszteri rendelet (a továbbiakban: PM rendelet) szerinti, az adónemre vonatkozó bevallási nyomtatványon is teljesítheti.
(2) Az adózó a bejelentkezési, változás-bejelentési kötelezettségét a helyi iparűzési adóban, az idegenforgalmi adóban a PM rendelet szerinti, a bejelentkezésről, változás-bejelentésről szóló nyomtatványon is teljesítheti.
(3) Az (1)-(2) bekezdés szerinti esetben az adózó a nyomtatványon feltünteti
a) annak az önkormányzatnak az elnevezését, amelynek adóhatóságához bevallási, bejelentkezési, változás-bejelentési kötelezettségét teljesíti, továbbá
b) a helyi iparűzési adóról szóló bevallási nyomtatványon azt az adóévet, amelyre a bevallás vonatkozik és az önkormányzat rendeletében meghatározott, az adott adóévre vonatkozó adómértéket.
(4) Az (1)-(2) bekezdésben említett nyomtatványt elektronikus úton csak akkor lehet benyújtani, ha azt az önkormányzat rendelete lehetővé teszi.

Helyi iparűzési adóbevallás-benyújtás az állami adóhatósághoz

42/D. §
(1) Az adózó az állandó jellegű helyi iparűzési adóról szóló adóbevallási kötelezettségét a PM rendelet szerinti bevallási nyomtatványon az állami adóhatósághoz az általános nyomtatványkitöltő program alkalmazásával is teljesítheti.
(2) Az állami adóhatóság a hozzá beérkezett, (1) bekezdés szerint adóbevallást - tartalmi és formai vizsgálat nélkül, a befogadó nyugta kiadásával - az adóalany által a bevallási nyomtatványon megjelölt székhely, telephely(ek) szerinti önkormányzati adóhatóság részére haladéktalanul elektronikus úton, illetve, ha az önkormányzati adóhatóság az elektronikus úton történő adatfogadás technikai feltételeit nem biztosítja, akkor 5 munkanapon belül postai szolgáltató útján megküldi. Az állami adóhatósághoz határidőben benyújtott adóbevallást az önkormányzati adóhatóságnál teljesítettnek kell tekinteni.

HARMADIK RÉSZ
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

VI. FEJEZET
ÁTMENETI ÉS HATÁLYBALÉPTETŐ RENDELKEZÉSEK

43. §
(1) A helyi adóval és az önkormányzat költségvetése javára más jogszabályban megállapított minden adóval kapcsolatos eljárásban az e törvényben és az adózás rendjéről szóló törvényben foglaltakat - a (2)-(4) bekezdésben meghatározott eltérésekkel - kell alkalmazni.
(1) A helyi adóval és az önkormányzat költségvetése javára más jogszabályban megállapított minden adóval kapcsolatos eljárásban az e törvényben és az adózás rendjéről szóló törvényben foglaltakat - a (2)-(3) bekezdésben meghatározott eltérésekkel - kell alkalmazni.
(1) Az adóval és az önkormányzat költségvetése javára más jogszabályban megállapított minden adóval kapcsolatos eljárásban az e törvényben és az adózás rendjéről szóló törvényben foglaltakat - a (2)-(3) bekezdésben meghatározott eltérésekkel - kell alkalmazni.
(1) Az adóval és az önkormányzat költségvetése javára más jogszabályban megállapított minden adóval kapcsolatos eljárásban az e törvényben és az adózás rendjéről szóló törvényben foglaltakat - a (2)-(4) bekezdésben meghatározott eltérésekkel - kell alkalmazni.
(2) Az önkormányzat az adóelőleg- és az adófizetés esedékességére, az adóbevallás időpontjára vonatkozóan - ideértve a 42. § (3) bekezdésében meghatározott esetet is - az adózás rendjéről szóló törvényben foglaltaktól, továbbá a 41. § (3)-(4) bekezdésében szabályozottaktól eltérően rendelkezhet, ha ezzel az adóalany számára válik kedvezőbbé kötelezettségének teljesítése.
(2) Az önkormányzat az adóelőleg- és az adófizetés esedékességére, az adóbevallás időpontjára vonatkozóan - ideértve a 42. § (3) bekezdésében meghatározott esetet is - az adózás rendjéről szóló törvényben foglaltaktól, továbbá a 41. §-ában szabályozottaktól eltérően rendelkezhet, ha ezzel az adóalany számára válik kedvezőbbé kötelezettségének teljesítése.
(2) Az önkormányzat az adóelőleg- és az adófizetés esedékességére vonatkozóan - ideértve a 42. § (3) bekezdésében meghatározott esetet is - az adózás rendjéről szóló törvényben foglaltaktól, továbbá a 41. §-ában szabályozottaktól eltérően rendelkezhet, ha ezzel az adóalany számára válik kedvezőbbé kötelezettségének teljesítése.
(2) Az önkormányzat a helyi iparűzési adó kivételével az adófizetés esedékességére vonatkozóan - ideértve a 42. § (3) bekezdésében meghatározott esetet is - az adózás rendjéről szóló törvényben foglaltaktól, továbbá a 41. §-ában szabályozottaktól eltérően rendelkezhet, ha ezzel az adóalany számára válik kedvezőbbé kötelezettségének teljesítése.
(2) Az önkormányzat az adóelőleg- és az adófizetés esedékességére vonatkozóan - ideértve a 42. § (3) bekezdésében meghatározott esetet is - az adózás rendjéről szóló törvényben foglaltaktól, továbbá a 41. §-ban szabályozottaktól eltérően rendelkezhet, ha ezzel az adóalany számára válik kedvezőbbé kötelezettségének teljesítése.
(2) Az önkormányzat az adóelőleg- és az adófizetés esedékességére vonatkozóan - ideértve a 42. § (3) bekezdésében meghatározott esetet is - az adózás rendjéről szóló törvényben foglaltaktól, továbbá a 41. §-ban szabályozottaktól eltérően rendelkezhet, ha ezzel az adóalany számára válik kedvezőbbé kötelezettségének teljesítése. Az önkormányzat mentesítheti az építményadó, a telekadó, a magánszemély kommunális adójának alanyát - a vállalkozónak minősülő adóalany kivételével - a bevallás-benyújtási kötelezettség alól, feltéve, ha az adóalanyt adófizetési kötelezettség nem terheli.
(3) Az önkormányzat a helyi adóval kapcsolatban rendeletet alkothat az adózás rendjéről szóló törvényben nem szabályozott eljárási kérdésben.
(3) Az önkormányzat a helyi adóval - ide nem értve a helyi iparűzési adót - kapcsolatban rendeletet alkothat az adózás rendjéről szóló törvényben nem szabályozott eljárási kérdésben.
(3) Az önkormányzat a helyi adóval kapcsolatban rendeletet alkothat az adózás rendjéről szóló törvényben nem szabályozott eljárási kérdésben.
(3) Az önkormányzat az adóval kapcsolatban rendeletet alkothat az adózás rendjéről szóló törvényben nem szabályozott eljárási kérdésben.
(4) Az adózás rendjéről szóló törvény hatálybalépéséig határozattal megállapított - az (1) bekezdés szerinti adót, illetéket érintő - kötelezettségre, a megállapítás időpontjában hatályban volt rendelkezések az irányadók.
(4) Helyi adóügyben és az önkormányzati adóhatóság hatáskörébe tartozó más ügyben az adózás rendjéről szóló törvény 141. §-ának (4) bekezdését nem kell alkalmazni. Felügyeleti jogkörben hozott jogerős határozat - ide nem értve a megsemmisítő és új eljárásra utasító határozatot - bírósági felülvizsgálata kezdeményezhető.
(4) Ha az adó alanya a vagyoni értékű jog jogosítottja és a 2012. december 31-ét követő időszakra vonatkozó adóját nem fizette meg és a végrehajtás vele szemben eredménytelenül zárul, az adóhatóság az így előállt adótartozás megfizetésére határozattal kötelezi az építmény, telek tulajdonosát.
(4) Ha az adó alanya a vagyoni értékű jog jogosítottja és a 2012. december 31-ét követő időszakra vonatkozó adóját nem fizette meg és a végrehajtás vele szemben eredménytelenül zárul, vagy az adózó bármely okból - különösen az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 134. §-a szerinti eljárás alapján engedélyezett adómérséklés esetére - megfizetni nem képes, az adóhatóság az így előállt adó, adótartozás megfizetésére határozattal kötelezi az építmény, telek tulajdonosát.
44. §   Az önkormányzati adóhatóság hatáskörébe tartozó adókat és adók módjára behajtandó köztartozásokat csak az adópolitikáért felelős miniszter engedélyével működő számítógépes programrendszerrel lehet nyilvántartani.
44. §
(1) Az önkormányzati adóhatóság hatáskörébe tartozó adókat és adók módjára behajtandó köztartozásokat kizárólag a kincstár által rendelkezésre bocsátott számítógépes programrendszerrel lehet nyilvántartani.
(2) Ha az önkormányzat 2014. június 30-án nem a kincstár által rendelkezésre bocsátott számítógépes programrendszert használta, akkor esetében az (1) bekezdés szerinti rendelkezést csak 2016. január 1-jétől kell alkalmazni.
(2) Ha az önkormányzat 2014. június 30-án nem a kincstár által rendelkezésre bocsátott számítógépes programrendszert használta, akkor esetében az (1) bekezdés szerinti rendelkezést csak 2017. október 1-jétől kell alkalmazni.
44. §   Ahol jogszabály az adózás tekintetében a községi, nagyközségi tanács vb. szakigazgatási szervére vagy városi, fővárosi kerületi tanács vb. adóügyi feladatot ellátó szakigazgatási szervére, illetőleg a megyei városi adó- és illetékhivatalra utal, ott a továbbiakban ez alatt az önkormányzat jegyzőjét; az illetékekkel, valamint egyes igazgatási szolgáltatások díjaival kapcsolatban a fővárosi illetékhivatalra, a megyei illetékhivatalra, a megyei városi adó- és illetékhivatalra utal, ott a továbbiakban a fővárosban a fővárosi főjegyzőt, Pest megyében a köztársasági megbízott által kijelölt önkormányzati jegyzőt, más megyékben pedig a megye székhelye szerinti városi önkormányzat jegyzőjét (a továbbiakban: illetékhivatal) kell érteni.
44. §   Ahol jogszabály az adózás tekintetében a községi, nagyközségi tanács vb. szakigazgatási szervére vagy városi, fővárosi kerületi tanács vb. adóügyi feladatot ellátó szakigazgatási szervére, illetőleg a megyei városi adó- és illetékhivatalra utal, ott a továbbiakban ez alatt az önkormányzat jegyzőjét; az illetékekkel, valamint egyes igazgatási szolgáltatások díjaival kapcsolatban a fővárosi illetékhivatalra, a megyei illetékhivatalra, a megyei városi adó- és illetékhivatalra utal, ott a továbbiakban a fővárosban a fővárosi főjegyzőt, Pest megyében a megyei, fővárosi közigazgatási hivatal vezetője által kijelölt önkormányzati jegyzőt, más megyékben pedig a megye székhelye szerinti városi önkormányzat jegyzőjét (a továbbiakban: illetékhivatal) kell érteni.
45. §   A helyi önkormányzat az ügykörébe tartozó illetékek és a helyi adók hatékony végrehajtásának, illetőleg alkalmazásának elősegítésére, a saját rendeletében szabályozhatja az anyagi érdekeltség feltételeit.
45. §   A helyi önkormányzat az ügykörébe tartozó adók és illetékek hatékony végrehajtásának, illetőleg alkalmazásának elősegítésére a saját adóbevétele, illetőleg a beszedett illeték terhére rendeletében szabályozhatja az anyagi érdekeltség feltételeit.
45. §   A helyi önkormányzat az ügykörébe tartozó adók és illetékek hatékony beszedésének, illetőleg alkalmazásának elősegítésére a saját adóbevétele, valamint a beszedett illetékekből az önkormányzatokat megillető bevétel terhére rendeletében szabályozhatja az anyagi érdekeltség feltételeit.
45. §   A helyi önkormányzat az ügykörébe tartozó adók és illetékek hatékony beszedésének elősegítésére a feltárt és beszedett adóhiányból, valamint a beszedett adó- és illetéktartozásból az önkormányzatokat megillető bevétel terhére rendeletében szabályozhatja az anyagi érdekeltség feltételeit.
Az érdekeltségi célú juttatásból az adó- és az illetékhatáskör címzettjei, továbbá a polgármesteri (főpolgármesteri), valamint a megyei önkormányzati hivatal adó- vagy illetékügyi feladatokat ellátó köztisztviselői részesülhetnek.
46. §   Felhatalmazást kap a pénzügyminiszter arra, hogy az önkormányzat hatáskörébe tartozó adók és adók módjára behajtandó köztartozások nyilvántartásának, kezelésének, elszámolásának szabályait rendelettel állapítsa meg.
46. §   Felhatalmazást kap az adópolitikáért felelős miniszter arra, hogy az önkormányzat hatáskörébe tartozó adók és adók módjára behajtandó köztartozások nyilvántartásának, kezelésének, elszámolásának szabályait rendelettel állapítsa meg.
46. §   Felhatalmazást kap az adópolitikáért felelős miniszter arra, hogy rendelettel állapítsa meg:
a) az önkormányzati adóhatóság hatáskörébe tartozó adók és adók módjára behajtandó köztartozások nyilvántartásának, kezelésének, elszámolásának, valamint az önkormányzati adóhatóság adatszolgáltatási eljárásának szabályait,
b) az önkormányzati adóhatóság hatáskörébe tartozó közterhek nyilvántartását segítő számítógépes programrendszer engedélyezésének szabályait, az engedélyezés igazgatási szolgáltatási díját, valamint a díj beszedésével, kezelésével, nyilvántartásával, visszatérítésével kapcsolatos részletes szabályokat.
47. §   Ez a törvény 1991. január 1. napján lép hatályba, egyidejűleg a lakosság borforgalmi adójáról és a településfejlesztési hozzájárulásról szóló, az e törvény függeléke A. részében felsorolt jogszabályok hatályukat vesztik.
47. §   Ez a törvény 1991. január 1. napján lép hatályba.
48. §
(1) Az 52. § 31. pont b) alpont ba) alpontja szerinti vezeték nélküli távközlési tevékenységet végző vállalkozó a 2011-ben kezdődő adóéve adókötelezettsége megállapításánál a 2010. december 31-én hatályos 52. § 31. pontját és 3. számú mellékletét köteles alkalmazni.
(2) A 2011-ben kezdődő adóévben nem állapítható meg mulasztási bírság annak a vezetékes távközlési tevékenységet végző vállalkozónak, amelyik a helyi iparűzési adó bejelentkezési kötelezettségét a bejelentkezésre nyitva álló határidő utolsó napját követő 45. napig teljesíti.
48. §   Az út- és közműfejlesztési hozzájárulásról szóló,
a telekhasználati és -igénybevételi díjról szóló,
a telekadóról szóló,
a házadóról szóló,
a nem lakás céljára szolgáló építmények adójáról szóló jogszabályok, valamint a gyógy- és üdülőhelyi díjról szóló pénzügyminiszteri rendelet (együttesen: a törvény függelékének B. részében felsorolt jogszabályok), a gyógy- és üdülőhelyekről szóló 62/1984. (XII. 19.) MT rendelet 8-12. §-ai - a 49. §-ban meghatározott kivétellel - 1992. január 1. napjával vesztik hatályukat.
49. §   Ha az önkormányzat:
a) a lakástulajdonra bevezeti az építményadót vagy a kommunális adót, egyidejűleg hatályát veszti a házadó, az út- és közműfejlesztési hozzájárulás,
b) az egyéb nem lakás céljára szolgáló építményre bevezeti az építményadót vagy a kommunális adót, vagy az idegenforgalmi adót, egyidejűleg hatályát veszti a nem lakás céljára szolgáló építmények adója, az út- és közműfejlesztési hozzájárulás és a gyógy- és üdülőhelyi díj,
c) a beépítetlen belterületi földrészletre bevezeti a telekadót, vagy a kommunális adót, egyidejűleg hatályát veszti a telekhasználati- és igénybevételi díj, az út- és közműfejlesztési hozzájárulás, a telekadó és e földrészletek után a magánszemélyek földadó [36/1976. (X. 17.) MT rendelet] kötelezettsége.
50. §   Az e törvény alapján bevezetésre kerülő adókkal egyidejűleg hatályukat vesztett rendeletek alapján korábban jogerős határozattal engedélyezett adó, díj és hozzájárulás fizetésének kötelezettsége alóli mentességek, illetőleg kedvezmények, a kötelezettségekkel együtt vesztik hatályukat az új adók hatályba lépése napján, kivéve az új építésű lakásokra megállapított házadómentesség, annak lejáratáig.
50. §   Az e törvény alapján bevezetésre kerülő adókkal egyidejűleg hatályukat vesztett rendeletek alapján korábban jogerős határozattal engedélyezett adó, díj és hozzájárulás fizetésének kötelezettsége alóli mentességek, illetőleg kedvezmények, a kötelezettségekkel együtt vesztik hatályukat az új adók hatályba lépése napján. Azonban az új építésű lakásokra, lakásbővítésekre jogerős határozattal engedélyezett házadómentesség annak lejártáig mentességet biztosít a lakásokra megállapított építményadó alól.
50. §   Az e törvény alapján bevezetésre kerülő adókkal egyidejűleg hatályukat vesztett rendeletek alapján korábban jogerős határozattal engedélyezett adó, díj és hozzájárulás fizetésének kötelezettsége alóli mentességek, illetőleg kedvezmények, a kötelezettségekkel együtt vesztik hatályukat az új adók hatályba lépése napján.
51. §   Ha az önkormányzat a helyi adót bevezeti, az adóalany köteles a bevezetett adó megállapításához szükséges valamennyi - az önkormányzat felhívásában megjelölt - adatot szolgáltatni az adott év január 1-jei állapotának megfelelően.
51. §
(1) Ha az önkormányzat a helyi adót bevezeti, az adóalany köteles a bevezetett adó megállapításához szükséges valamennyi - az önkormányzat felhívásában megjelölt - adatot szolgáltatni az adott év január 1-jei állapotának, illetve évközi bevezetés esetén a rendelet hatálybalépése napjának megfelelően.
(2) Az önkormányzati adóhatóság hatáskörébe tartozó adók, adók módjára behajtandó köztartozások (e rendelkezés alkalmazásában együtt: adó) nyilvántartása során - az adó megállapításához szükséges adatokon túlmenően - csak az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározott adóazonosító jelet és a természetes azonosító adatokat tartja nyilván.
(2) Az önkormányzati adóhatóság hatáskörébe tartozó adók, adók módjára behajtandó köztartozások (e rendelkezés alkalmazásában együtt: adó) nyilvántartása során - az adó megállapításához szükséges adatokon túlmenően - csak az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározott adóazonosító jelet és a természetes személyazonosító adatokat tartja nyilván.
51/A. §
(1) Az önkormányzati adóhatóság a 42/B. § (1) és (3) bekezdése szerinti kötelezettségének első alkalommal 2012. december 20-áig tesz eleget azzal, hogy az adatszolgáltatásnak a 2013. január 1-jén hatályban lévő helyi adónemekre kell vonatkoznia.
(2) A Kincstár a 42/B. § (2) bekezdés szerinti kötelezettségének első alkalommal 2013. január 1-jéig tesz eleget.

VII. FEJEZET
ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK

52. §   E törvény alkalmazásában:
1. önkormányzat illetékességi területe: az önkormányzat közigazgatási határa által behatárolt - bel- és külterületet magában foglaló - térség, amelyre az önkormányzati hatáskör kiterjed;
2. külföldi: az a természetes személy, akinek állandó lakóhelye külföldön van és nem tartózkodik Magyarországon 183 napnál hosszabb időtartamban; továbbá az a jogi személy, gazdálkodó szervezet vagy más személyi egyesülés, amelynek székhelye (központja) külföldön van, ide nem értve a Magyarországon működő telepeit, fiókjait, képviseleteit;
3. vagyoni értékű jog: a kezelői jog, a tartós földhasználat, a haszonélvezet, a használat joga - ideértve a külföldiek ingatlanhasználati jogát is -, a földhasználat és a lakásbérlet;
4. külterület: a település közigazgatási határának belterületén kívül eső földrészlete, ideértve a zártkertet is;
5. épület: olyan szerkezetileg önálló, földdel szilárd összeköttetésben lévő építmény, amely a környező külső tértől épületszerkezetekkel részben vagy egészben elválasztott teret alkot és ezzel az állandó vagy az időszakos tartózkodás, illetőleg használat feltételeit biztosítja;
6. építmény: minden lakás és nem lakás céljára szolgáló épület. Nem minősül építménynek a 3 évesnél rövidebb időtartamra létesített (ideiglenes) építmény;
7. műemléképítmény: a műemlékvédelemről szóló 1/1967. (I. 31.) ÉM rendelet 2. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglalt építmény - ide nem értve e körből a lakás céljára szolgáló építményt;
8. lakás és szükséglakás: amely a lakások elosztásáról, a lakásbérletről szóló 1/1971. (II. 8.) Korm. rendelet végrehajtására megjelent 1/1971. (II. 8.) ÉVM rendelet 1. §-a, 2. §-ának (4) bekezdése, illetve 8. §-a alapján ilyennek minősül a rendeltetésszerű használatához szükséges - helyben szokásos vagy előírt teleknagyságot meg nem haladó - földrészlettel együtt;
9. hasznos alapterület: a végleges (a vakolt vagy burkolt) falsíkokkal határolt teljes alapterületnek olyan része, ahol a belmagasság legalább 1,90 m;
10. kiegészítő helyiség: az, amely a lakás- és az üdülőtulajdon rendeltetésszerű használatához szükséges, de huzamos emberi tartózkodásra részben és ideiglenesen sem szolgál (tüzelőtér, salaktároló, szárító, padlás, szerszámkamra, szín stb.);
11. kistelepülés: a tanya, valamint az a település, ahol az állandó lakosok száma az 500 főt nem haladja meg;
12. építmény megszűnése: ha az épületet lebontják, vagy megsemmisül, illetőleg ha az illetékes építésügyi hatóság a használatbavételi engedélyt visszavonta;
13. korrigált forgalmi érték: az illetékekről szóló törvény alkalmazásával megállapított forgalmi érték 50%-a;
14. nevelési-oktatási intézmények céljára szolgáló helyiség: az óvodák, az iskolai nevelés-oktatás intézményei, alapfokú művészetoktatási intézmények, diákotthonok és kollégiumok elhelyezését biztosító épület (1985. évi I. törvény 13. §-a);
15. ingatlan: a föld és a földdel alkotórészi kapcsolatban álló minden dolog;
16. belterületi földrészlet: minden olyan épülettel be nem épített föld, amely a településen az ingatlannyilvántartás szerint belterületnek minősül;
17. közhasználatú közlekedés: a közlekedés és hírközlés népgazdasági ág közlekedési ágazatába sorolt gazdálkodók összessége, illetve az általuk lebonyolított közhasználatú közlekedési tevékenység. A közhasználatú közlekedés a bárki által - meghatározott feltételek megtartása és díjak megfizetése mellett - igénybe vehető szállítás, illetve a kapcsolódó feladatok ellátása;
18. kommunális beruházás: a közmű (a településekre vagy azok jelentős részére kiterjedő elosztó és vezetékrendszerek és az ezekkel kapcsolatos létesítmények, amelyek a fogyasztók vízellátási - ideértve a belvíz-, a csapadék- és szennyvízelvezetési, tisztítási-, villamos energia, hő-, gázenergia és távbeszélési igényeit elégítik ki), valamint az út és járda építés;
19. átlagos statisztikai állományi létszám: a KSH mindenkor hatályos Egységes Munkaügyi Statisztikai Utasításokban foglaltak szerint számított létszám, azaz a folyamatosan vezetett létszámnyilvántartás alapján havonként képzett átlagos statisztikai állományi létszám éves szinten számított átlaga;
20. az idegenforgalmi adó alkalmazásában üdülésre-pihenésre használt épület: az üdülő, továbbá minden olyan lakásnak nem minősülő épület, amelyben ideiglenesen üdülés, pihenés céljára tartózkodnak, ideértve az üdülőtől elkülönítve épített (önálló) építményt is (csónakház, kabin, horgásztanya, garázs stb.);
21. állandó lakos: aki a településen állandóra vagy ideiglenesre bejelentett - az illetékes hatóság által nyilvántartásba vett - lakással rendelkezik;
22. nettó árbevétel: a kettős könyvvitelt vezetőknél a mérleg szerinti (ÁFA nélküli) nettó árbevétel, valamint az egyszeres könyvvitelt alkalmazó vállalkozók vállalkozási nyereségadó köteles bevételei közül a termék, áru, szolgáltatás értékesítéséből származó (ÁFA nélküli) bevételek - növelve az árkiegészítéssel, csökkentve a fogyasztási adóval -, továbbá a személyi jövedelemadó hatálya alá tartozó vállalkozók esetében a tevékenység, szolgáltatás ellenértékeként kapott készpénz, jóváírás és természetbeni juttatás (ÁFA nélküli) együttes összege, növelve az árkiegészítéssel, csökkentve a fogyasztási adóval,
23. bolti kiskereskedelem: a 6/1990. (IV. 5.) KeM rendelet 1. számú mellékletében I. Kiskereskedelem címszó alatt felsorolt tevékenységi körök;
24. piaci és egyéb kicsinybeni értékesítés: áruk - kiskereskedelmi hálózaton kívüli piacokon, vásárokon, illetőleg általában közvetlenül lakosságnak történő - kicsinybeni értékesítése;
25. italárusítás: minden alkohol tartalmú, élvezeti cikként forgalomba hozott ital (palackozott és kimért), ide nem értve a gyógynövények gyógyászati rendeltetésű szeszes kivonatait, valamint az azok felhasználásával készült készítményeket és az alacsony alkoholtartalmú palackozott üdítőitalokat;
26. vállalkozó: a magánszemély, ha belföldön saját nevében és kockázatára, haszonszerzés céljából üzletszerű gazdasági tevékenységet végez és vállalkozói igazolvánnyal rendelkezik, továbbá az a magánszemély, akinek a tevékenységét e törvény vagy más adótörvény vállalkozási tevékenységnek minősít, valamint a jogi személy, egyéb szervezet, amely üzletszerű gazdasági tevékenységet folytat;
27. önkormányzat költségvetése javára megállapított adó: mindazon adók, illetékek, adójellegű kötelezettségek, amelyeknek az önkormányzat költségvetése javára való teljesítését jogszabály írja elő;

MELLÉKLET AZ 1990. ÉVI C. TÖRVÉNY 39. §-ÁHOZ

A 39. § (1) bekezdése szerint csökkentett nettó árbevétel megosztása:

MELLÉKLET AZ 1990. ÉVI C. TÖRVÉNYHEZ

A 39. § (1) bekezdése szerinti adóalap megosztása:

A helyi iparűzési adó alapjának megosztása:

1. Az a vállalkozó, akinek a tárgyévet megelőző teljes adóévben az iparűzési adóalapja (a továbbiakban: adóalap) nem haladta meg a 100 millió forintot, a következő 1.1., 1.2. vagy 2. pont szerinti adóalap-megosztási módszer valamelyikét köteles alkalmazni.
1.1. Személyi jellegű ráfordítással arányos megosztás módszere
A székhely, telephely(ek) szerinti településekhez (a továbbiakban együtt: települések) tartozó foglalkoztatottak - ideértve a magánszemély vállalkozó [52. § 26. a)-d) pont] esetében önmagát is - után a tárgyévben elszámolt személyi jellegű ráfordítások arányában osztható meg az adóalap. Személyi jellegű ráfordításnak a melléklet alkalmazásában az tekintendő, amit a számvitelről szóló törvény annak minősít, és a társasági adóról és osztalékadóról szóló törvény, illetőleg a személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján költségként elszámolható. A magánszemély vállalkozó esetében az önmaga után elszámolt személyi jellegű ráfordítás címén - az említett törvényekben foglaltaktól függetlenül - 500 000 Ft-ot kell figyelembe venni. A településen kívül változó munkahelyen foglalkoztatott személyek esetében a ráfordítást annál a településnél kell figyelembe venni, ahol ezen személyek tényleges irányítása történik.
A részletszámítás a következő:

a) A vállalkozó összes személyi jellegű ráfordításának összegét 100%-nak véve, meg kell állapítani az egyes településekre eső személyi jellegű ráfordítások százalékos arányát.
b) A vállalkozó adóalapjának olyan százaléka tartozik az egyes településekhez, amilyen arányt az a) pont szerint megállapított százalék képvisel.
1.1. Személyi jellegű ráfordítással arányos megosztás módszere
A székhely, telephely(ek) szerinti településekhez (a továbbiakban együtt: települések) tartozó foglalkoztatottak - ideértve a magánszemély vállalkozó [52. § 26. a)-d) pont] esetében önmagát is - után a tárgyévben elszámolt személyi jellegű ráfordítások arányában osztható meg az adóalap. Személyi jellegű ráfordításnak a melléklet alkalmazásában az tekintendő, amit a számvitelről szóló törvény annak minősít, és a társasági adóról és osztalékadóról szóló törvény, illetőleg a személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján költségként elszámolható. A magánszemély vállalkozó esetében az önmaga után elszámolt személyi jellegű ráfordítás címén - az említett törvényekben foglaltaktól függetlenül - 500 000 Ft-ot kell figyelembe venni. Ha a nem magánszemély vállalkozó ügyvezetője (a vállalkozónak a társasági szerződésben, az alapító okiratban képviseletére feljogosított magánszemély) után az adóévben személyi jellegű ráfordítás nem merül fel, akkor ezen ügyvezető után 500 000 forintot kell figyelembe venni személyi jellegű ráfordítás címén. A településen kívül változó munkahelyen foglalkoztatott személyek esetében a ráfordítást annál a településnél kell figyelembe venni, ahol ezen személyek tényleges irányítása történik.
A részletszámítás a következő:

a) A vállalkozó összes személyi jellegű ráfordításának összegét 100%-nak véve, meg kell állapítani az egyes településekre eső személyi jellegű ráfordítások százalékos arányát.
b) A vállalkozó adóalapjának olyan százaléka tartozik az egyes településekhez, amilyen arányt az a) pont szerint megállapított százalék képvisel.
1.2. Eszközérték arányos megosztás módszere:
A településekhez tartozó, az adóév folyamán a vállalkozási tevékenységhez használt tárgyi eszközök eszközértékének együttes összege arányában kell az adóalapot megosztani. Tárgyi eszköz mindaz a saját tulajdonú, bérelt, lízingelt eszköz, amely a számvitelről szóló törvény szerint tárgyi eszköz lehet. A tárgyi eszköz értéke (eszközérték) a tárgyi eszköznek az e melléklet szerint figyelembe veendő értéke.
A társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény, illetőleg a személyi jövedelemadóról szóló törvény hatálya alá tartozó vállalkozó egyrészt az említett törvények rendelkezései szerint az adóévben költségként elszámolható értékcsökkenési leírás, bérleti díj, lízing díj összegét veheti eszközérték címén figyelembe, ezen túlmenően azon egyébként a tulajdonában lévő és a vállalkozás tevékenységéhez használt tárgyi eszközök után, amelyek a költségek között nem szerepelhetnek

- a tárgyévet megelőző (de 5 évnél nem korábbi) utolsó évben elszámolt értékcsökkenési leírás összegét,

- saját tulajdonú termőföld esetében aranykoronánként 500 forintot,

- saját tulajdonú telek esetében a beszerzési érték 2%-át

kell eszközértéknek tekinteni.
A településen kívül változó munkahelyen hasznosított tárgyi eszközök esetében az eszközértéket annál a településnél kell figyelembe venni, ahol ezek működtetésének tényleges irányítása történik, illetőleg - járműveknél - ahol azt jellemzően tárolják.
A részletszámítás a következő:
1.2. Eszközérték arányos megosztás módszere:
A településekhez tartozó, az adóév folyamán a vállalkozási tevékenységhez használt tárgyi eszközök eszközértékének együttes összege arányában kell az adóalapot megosztani. Tárgyi eszköz mindaz a saját tulajdonú, bérelt, lízingelt eszköz, amely a számvitelről szóló törvény szerint tárgyi eszköz lehet. Az 50 ezer forint beszerzési érték alatti tárgyi eszközöket - a használat idejétől függetlenül - csak az aktiválás évében és az azt követő adóévben kell figyelembe venni. A tárgyi eszköz értéke (eszközérték) a tárgyi eszköznek az e melléklet szerint figyelembe veendő értéke.
A társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény, illetőleg a személyi jövedelemadóról szóló törvény hatálya alá tartozó vállalkozó egyrészt az említett törvények rendelkezései szerint az adóévben elszámolható értékcsökkenési leírás, a költségként elszámolható bérleti díj, lízing díj összegét veheti eszközérték címén figyelembe, ezen túlmenően azon egyébként a vállalkozás tevékenységéhez használt tárgyi eszközök után, amelyek a költségek között nem szerepelhetnek

- termőföld esetében aranykoronánként 500 forintot;

- telek esetében a beszerzési érték 2%-át

kell eszközértéknek tekinteni.
Ha az eszközérték az előbbiek szerint nem állapítható meg, akkor a számviteli törvény szerinti ingatlanok esetén a beszerzési érték 2%-a, egyéb eszközök esetén a beszerzési érték 10%-a tekintendő eszközértéknek. Ha a nyilvántartásokból a beszerzési érték nem állapítható meg, akkor beszerzési értéknek a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerint megállapított piaci érték tekintendő.
Az 50 ezer forint beszerzési érték alatti tárgyi eszközök esetében az aktiválás évében a beszerzési (bekerülési) érték, az aktiválás évét követő adóévben a beszerzési (bekerülési) érték 50%-a az eszközérték.
A településen kívül változó munkahelyen hasznosított tárgyi eszközök esetében az eszközértéket annál a településnél kell figyelembe venni, ahol ezek működtetésének tényleges irányítása történik, illetőleg - járműveknél - ahol azt jellemzően tárolják.
A részletszámítás a következő:
a) A vállalkozó összes eszközértékének összegét 100%-nak véve, meg kell állapítani az egyes településekre eső eszközértékek százalékos arányát.
b) A vállalkozó adóalapjának olyan százaléka tartozik az egyes településekhez, amilyen arányt az a) pont szerint megállapított százalék képvisel.
a) A vállalkozó összes eszközértékének összegét 100%-nak véve, meg kell állapítani az egyes településekre eső eszközértékek százalékos arányát.
b) A vállalkozó adóalapjának olyan százaléka tartozik az egyes településekhez, amilyen arányt az a) pont szerint megállapított százalék képvisel.
1. Az a vállalkozó, akinek a tárgyévet megelőző teljes adóévben az iparűzési adóalapja (a továbbiakban: adóalap) nem haladta meg a 100 millió forintot, a következő 1.1., 1.2. vagy 2.1. pont szerinti adóalap-megosztási módszer valamelyikét köteles alkalmazni.
1.1. Személyi jellegű ráfordítással arányos megosztás módszere
A székhely, telephely(ek) szerinti településekhez (a továbbiakban együtt: települések) tartozó foglalkoztatottak - ideértve a magánszemély vállalkozó [52. § 26. a)-d) pont] esetében önmagát is - után a tárgyévben elszámolt személyi jellegű ráfordítások arányában osztható meg az adóalap. Személyi jellegű ráfordításnak a melléklet alkalmazásában az tekintendő, amit a számvitelről szóló törvény annak minősít, és a társasági adóról és osztalékadóról szóló törvény, illetőleg a személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján költségként elszámolható. A magánszemély vállalkozó esetében az önmaga után elszámolt személyi jellegű ráfordítás címén - az említett törvényekben foglaltaktól függetlenül - 500 000 Ft-ot kell figyelembe venni. Ha a nem magánszemély vállalkozó ügyvezetője (a vállalkozónak a társasági szerződésben, az alapító okiratban képviseletére feljogosított magánszemély) után az adóévben személyi jellegű ráfordítás nem merül fel, akkor ezen ügyvezető után 500 000 forintot kell figyelembe venni személyi jellegű ráfordítás címén. A településen kívül változó munkahelyen foglalkoztatott személyek esetében a ráfordítást annál a településnél kell figyelembe venni, ahol ezen személyek tényleges irányítása történik.
A részletszámítás a következő:

a) A vállalkozó összes személyi jellegű ráfordításának összegét 100%-nak véve, meg kell állapítani az egyes településekre eső személyi jellegű ráfordítások százalékos arányát.
b) A vállalkozó adóalapjának olyan százaléka tartozik az egyes településekhez, amilyen arányt az a) pont szerint megállapított százalék képvisel.
1.2. Eszközérték arányos megosztás módszere:
A településekhez tartozó, az adóév folyamán a vállalkozási tevékenységhez használt tárgyi eszközök eszközértékének együttes összege arányában kell az adóalapot megosztani. Tárgyi eszköz mindaz a saját tulajdonú, bérelt, lízingelt eszköz, amely a számvitelről szóló törvény szerint tárgyi eszköz lehet. Az 50 ezer forint beszerzési érték alatti tárgyi eszközöket - a használat idejétől függetlenül - csak az aktiválás évében és az azt követő adóévben kell figyelembe venni. A tárgyi eszköz értéke (eszközérték) a tárgyi eszköznek az e melléklet szerint figyelembe veendő értéke.
A társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény, illetőleg a személyi jövedelemadóról szóló törvény hatálya alá tartozó vállalkozó egyrészt az említett törvények rendelkezései szerint az adóévben elszámolható értékcsökkenési leírás, a költségként elszámolható bérleti díj, lízing díj összegét veheti eszközérték címén figyelembe, ezen túlmenően azon egyébként a vállalkozás tevékenységéhez használt tárgyi eszközök után, amelyek a költségek között nem szerepelhetnek

- termőföld esetében aranykoronánként 500 forintot;

- telek esetében a beszerzési érték 2%-át

kell eszközértéknek tekinteni.
Ha az eszközérték az előbbiek szerint nem állapítható meg, akkor a számviteli törvény szerinti ingatlanok esetén a beszerzési érték 2%-a, egyéb eszközök esetén a beszerzési érték 10%-a tekintendő eszközértéknek. Ha a nyilvántartásokból a beszerzési érték nem állapítható meg, akkor beszerzési értéknek a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerint megállapított piaci érték tekintendő.
Az 50 ezer forint beszerzési érték alatti tárgyi eszközök esetében az aktiválás évében a beszerzési (bekerülési) érték, az aktiválás évét követő adóévben a beszerzési (bekerülési) érték 50%-a az eszközérték.
A településen kívül változó munkahelyen hasznosított tárgyi eszközök esetében az eszközértéket annál a településnél kell figyelembe venni, ahol ezek működtetésének tényleges irányítása történik, illetőleg - járműveknél - ahol azt jellemzően tárolják.
A részletszámítás a következő:
1.2. Eszközérték arányos megosztás módszere:
A településekhez tartozó, az adóév folyamán a vállalkozási tevékenységhez használt tárgyi eszközök eszközértékének együttes összege arányában kell az adóalapot megosztani. Tárgyi eszköz mindaz a saját tulajdonú, bérelt, lízingelt eszköz, amely a számvitelről szóló törvény szerint tárgyi eszköz lehet. A 100 ezer forint beszerzési érték alatti tárgyi eszközöket - a használat idejétől függetlenül - csak az aktiválás évében és az azt követő adóévben kell figyelembe venni. A tárgyi eszköz értéke (eszközérték) a tárgyi eszköznek az e melléklet szerint figyelembe veendő értéke.
A társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény, illetőleg a személyi jövedelemadóról szóló törvény hatálya alá tartozó vállalkozó egyrészt az említett törvények rendelkezései szerint az adóévben elszámolható értékcsökkenési leírás, a költségként elszámolható bérleti díj, lízing díj összegét veheti eszközérték címén figyelembe, ezen túlmenően azon egyébként a vállalkozás tevékenységéhez használt tárgyi eszközök után, amelyek a költségek között nem szerepelhetnek

- termőföld esetében aranykoronánként 500 forintot;

- telek esetében a beszerzési érték 2%-át

kell eszközértéknek tekinteni.
Ha az eszközérték az előbbiek szerint nem állapítható meg, akkor a számviteli törvény szerinti ingatlanok esetén a beszerzési érték 2%-a, egyéb eszközök esetén a beszerzési érték 10%-a tekintendő eszközértéknek. Ha a nyilvántartásokból a beszerzési érték nem állapítható meg, akkor beszerzési értéknek a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerint megállapított piaci érték tekintendő.
Az 50 ezer forint beszerzési érték alatti tárgyi eszközök esetében az aktiválás évében a beszerzési (bekerülési) érték, az aktiválás évét követő adóévben a beszerzési (bekerülési) érték 50%-a az eszközérték.
A településen kívül változó munkahelyen hasznosított tárgyi eszközök esetében az eszközértéket annál a településnél kell figyelembe venni, ahol ezek működtetésének tényleges irányítása történik, illetőleg - járműveknél - ahol azt jellemzően tárolják.
A részletszámítás a következő:
1.2. Eszközérték arányos megosztás módszere:
A településekhez tartozó, az adóév folyamán a vállalkozási tevékenységhez használt tárgyi eszközök eszközértékének együttes összege arányában kell az adóalapot megosztani. Tárgyi eszköz mindaz a saját tulajdonú, bérelt, lízingelt eszköz, amely a számvitelről szóló törvény szerint tárgyi eszköz lehet. A 100 ezer forint beszerzési érték alatti tárgyi eszközöket - a használat idejétől függetlenül - csak az aktiválás évében kell figyelembe venni. A tárgyi eszköz értéke (eszközérték) a tárgyi eszköznek az e melléklet szerint figyelembe veendő értéke.
A társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény, illetőleg a személyi jövedelemadóról szóló törvény hatálya alá tartozó vállalkozó egyrészt az említett törvények rendelkezései szerint az adóévben elszámolható értékcsökkenési leírás, a költségként elszámolható bérleti díj, lízing díj összegét veheti eszközérték címén figyelembe, ezen túlmenően azon egyébként a vállalkozás tevékenységéhez használt tárgyi eszközök után, amelyek a költségek között nem szerepelhetnek

- termőföld esetében aranykoronánként 500 forintot;

- telek esetében a beszerzési érték 2%-át

kell eszközértéknek tekinteni.
Ha az eszközérték az előbbiek szerint nem állapítható meg, akkor a számviteli törvény szerinti ingatlanok esetén a beszerzési érték 2%-a, egyéb eszközök esetén a beszerzési érték 10%-a tekintendő eszközértéknek. Ha a nyilvántartásokból a beszerzési érték nem állapítható meg, akkor beszerzési értéknek a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerint megállapított piaci érték tekintendő.
A településen kívül változó munkahelyen hasznosított tárgyi eszközök esetében az eszközértéket annál a településnél kell figyelembe venni, ahol ezek működtetésének tényleges irányítása történik, illetőleg - járműveknél - ahol azt jellemzően tárolják.
A részletszámítás a következő:
2.1. Az a vállalkozó, akinek a tárgyévet megelőző teljes adóévben az adóalapja meghaladta a 100 millió forintot, köteles a következő adóalap megosztási módszert alkalmazni.
Az adóalap olyan hányadát kell a személyi jellegű ráfordítással arányos megosztás módszerével (1.1. pont) megosztani, amilyen arányt a személyi jellegű ráfordítások összege képvisel a személyi jellegű ráfordítás és eszközérték együttes összegén belül. A fennmaradó adóalap-részre az eszközérték arányos megosztás módszerét (1.2. pont) kell alkalmazni.
A részletszámítás a következő:

a) Az adóalapot két részre - személyi jellegű ráfordítás arányos megosztás módszerével megosztandó és eszközérték arányos megosztás módszerével megosztandó részre - kell osztani. A személyi jellegű ráfordítással arányos megosztás módszerével megosztandó adóalap-rész megállapítása az alábbi képlet szerint történik:
       
      VAa
  AH = -------------
      VAa+VAb
  VAa = az 1.1. pont szerinti összes személyi jellegű ráfordítás összege
  VAb = az 1.2. pont szerinti összes eszközérték összege
  AH = a VAa és VAb együttes összegén belül a VAa hányada.
b) Az adott településre eső adóalap egyenlő az adott településre a személyi jellegű ráfordítással arányos megosztási módszerrel kiszámított rész-adóalap, valamint az eszközérték arányos megosztási módszerrel kiszámított rész-adóalap együttes összegével.
2.2. Vezetékes gázszolgáltatás, villamosenergia-szolgáltatás (a továbbiakban ezen alpont alkalmazásában együtt: szolgáltatás) közvetlenül a végső fogyasztó részére történő nyújtása esetén - a melléklet 1. és 2.1. pontjában foglaltaktól eltérően - a helyi iparűzési adó alapját [39. § (1) bek.] az önkormányzat illetékességi területén folytatott szolgáltatásnyújtásból származó számviteli törvény szerinti nettó árbevételnek a szolgáltatásnyújtásból származó összes számviteli törvény szerinti nettó árbevételben képviselt arányában kell megosztani a székhely, telephely szerinti önkormányzatok között.
2.2. A villamos energiáról szóló törvény szerinti egyetemes szolgáltató, villamosenergia-kereskedő és villamos energia elosztó hálózati engedélyese, továbbá a földgázellátásról szóló törvény szerinti közüzemi szolgáltató, földgázkereskedő és földgázelosztói engedélyes végső fogyasztó részére történő villamos energia, földgáz értékesítése, illetve villamos energia vagy földgáz elosztása esetén - a melléklet 1. és 2.1. pontjában foglaltaktól eltérően - a helyi iparűzési adó alapját [39. § (1) bek.]:
a) egyetemes vagy közüzemi szolgáltató, villamosenergia- vagy földgázkereskedő esetén az önkormányzat illetékességi területén végső fogyasztó részére eladott villamos energia vagy földgáz értékesítéséből származó számviteli törvény szerinti nettó árbevételnek a villamos energia vagy földgáz végső fogyasztók részére történő értékesítéséből származó összes számviteli törvény szerinti nettó árbevételben képviselt arányában,
b) villamos energia elosztó hálózati engedélyes és földgázelosztói engedélyes esetén az önkormányzat illetékességi területén lévő végső fogyasztó számára továbbított villamos energia vagy földgáz mennyisége és az összes, végső fogyasztónak továbbított villamos energia vagy földgáz mennyisége arányában
kell megosztani a székhely, telephely szerinti önkormányzatok között.
2.2. A villamos energiáról szóló törvény szerinti egyetemes szolgáltató, villamosenergia-kereskedő és villamos energia elosztó hálózati engedélyese, továbbá a földgázellátásról szóló törvény szerinti egyetemes szolgáltató, földgázkereskedő és földgázelosztói engedélyes végső fogyasztó részére történő villamos energia, földgáz értékesítése, illetve villamos energia vagy földgáz elosztása esetén - a melléklet 1. és 2.1. pontjában foglaltaktól eltérően - a helyi iparűzési adó alapját [39. § (1) bek.]:
a) egyetemes szolgáltató, villamosenergia- vagy földgázkereskedő esetén az önkormányzat illetékességi területén végső fogyasztó részére eladott villamos energia vagy földgáz értékesítéséből származó számviteli törvény szerinti nettó árbevételnek a villamos energia vagy földgáz végső fogyasztók részére történő értékesítéséből származó összes számviteli törvény szerinti nettó árbevételben képviselt arányában,
b) villamos energia elosztó hálózati engedélyes és földgázelosztói engedélyes esetén az önkormányzat illetékességi területén lévő végső fogyasztó számára továbbított villamos energia vagy földgáz mennyisége és az összes, végső fogyasztónak továbbított villamos energia vagy földgáz mennyisége arányában
kell megosztani a székhely, telephely szerinti önkormányzatok között.
2.3. Az építőipari tevékenységet folytató vállalkozó [52. § 62.] - döntésétől függően, az 1.1., 1.2., 2.1. pontokban foglaltaktól eltérően - adóalapját következők szerint is megoszthatja:
Az adóalap 50%-át a székhelye és a Htv. 52. § 31. pontja szerinti telephely(ek) szerinti települések között az 1.1. vagy a 2.1. pont szerinti megosztási módszer alkalmazásával kell megosztani. Az adóalap másik 50%-át pedig a Htv. 37. § (3) szerint létrejött telephelyek szerinti települések között, az adott településen végzett építőipari tevékenységből [Htv. 52. § 24.] származó, számviteli törvény szerinti értékesítés nettó árbevétele és az adóév utolsó napján fennálló, építőipari tevékenységgel összefüggésben készletre vett befejezetlen termelés, félkésztermék, késztermék értéke együttes összegének, a vállalkozó 37. § (3) bekezdés szerint létrejött telephely szerinti valamennyi településen végzett építőipari tevékenységéből származó összes, számviteli törvény szerinti értékesítés nettó árbevétele és az adóév utolsó napján fennálló, építőipari tevékenységgel összefüggésben készletre vett összes befejezetlen termelés, félkésztermék, késztermék értéke együttes összegében képviselt aránya szerint kell megosztani.

2.4.1. A vezeték nélküli távközlési tevékenységet végző vállalkozó - a 3. számú melléklet 1. és 2.1. pontjától eltérően - a helyi iparűzési adóalapját a székhelye, telephelye szerinti települések között a vezeték nélküli távközlési szolgáltatást igénybe vevő előfizetője számlázási címe alapján a településen az adóév első napján számlázási címmel rendelkező vezeték nélküli távközlési szolgáltatást igénybe vevő előfizetők számának az összes vezeték nélküli távközlési szolgáltatást igénybe vevő előfizetője adóév első napja szerinti számában képviselt aránya szerint osztja meg.
2.4.1. A vezeték nélküli távközlési tevékenységet végző vállalkozó - a Melléklet 1. és 2.1. pontjától eltérően - a helyi iparűzési adóalapját a székhelye, telephelye szerinti települések között következők szerint köteles megosztani:
Az adóalap 20%-át a székhelye és a Htv. 52. § 31. pont baa) alpontja szerinti telephely(ek) szerinti települések között az 1. vagy a 2.1. pont szerinti megosztási módszer alkalmazásával kell megosztani. Az adóalap 80%-át pedig a székhelye és a Htv. 52. § 31. pont bab) alpontja szerinti telephelye szerinti települések között a vezeték nélküli távközlési szolgáltatást igénybe vevő előfizetője számlázási címe alapján a településen az adóév első napján számlázási címmel rendelkező vezeték nélküli távközlési szolgáltatást igénybe vevő előfizetők számának az összes vezeték nélküli távközlési szolgáltatást igénybe vevő előfizetője adóév első napja szerinti számában képviselt aránya szerint osztja meg.
2.4.2. A vezetékes távközlési tevékenységet végző vállalkozó - a 3. számú melléklet 1. és 2.1. pontjától eltérően - a helyi iparűzési adóalapját a székhelye, telephelye szerinti települések között a vezetékes távközlési szolgáltatást igénybe vevő előfizetője részére nyújtott szolgáltatás helyének címe, valamint - ha a vállalkozó vezeték nélküli távközlési szolgáltatást is nyújt - a vezeték nélküli távközlési szolgáltatást igénybe vevő előfizetője számlázási címe alapján a településen az adóév első napján, a vezetékes vagy vezeték nélküli távközlési szolgáltatást igénybe vevő előfizetők számának az összes, vezetékes és vezeték nélküli távközlési szolgáltatást igénybe vevő előfizetője adóév első napja szerinti számában képviselt aránya szerint osztja meg.
a) A vállalkozó összes eszközértékének összegét 100%-nak véve, meg kell állapítani az egyes településekre eső eszközértékek százalékos arányát.
b) A vállalkozó adóalapjának olyan százaléka tartozik az egyes településekhez, amilyen arányt az a) pont szerint megállapított százalék képvisel.
a) A vállalkozó összes eszközértékének összegét 100%-nak véve, meg kell állapítani az egyes településekre eső eszközértékek százalékos arányát.
b) A vállalkozó adóalapjának olyan százaléka tartozik az egyes településekhez, amilyen arányt az a) pont szerint megállapított százalék képvisel.
a) A vállalkozó összes eszközértékének összegét 100%-nak véve, meg kell állapítani az egyes településekre eső eszközértékek százalékos arányát.
b) A vállalkozó adóalapjának olyan százaléka tartozik az egyes településekhez, amilyen arányt az a) pont szerint megállapított százalék képvisel.
2. Az a vállalkozó, akinek a tárgyévet megelőző teljes adóévben az adóalapja meghaladta a 100 millió forintot, köteles a következő adóalap megosztási módszert alkalmazni.
Az adóalap olyan hányadát kell a személyi jellegű ráfordítással arányos megosztás módszerével (1.1. pont) megosztani, amilyen arányt a személyi jellegű ráfordítások összege képvisel a személyi jellegű ráfordítás és eszközérték együttes összegén belül. A fennmaradó adóalap-részre az eszközérték arányos megosztás módszerét (1.2. pont) kell alkalmazni.
A részletszámítás a következő:

a) Az adóalapot két részre - személyi jellegű ráfordítás arányos megosztás módszerével megosztandó és eszközérték arányos megosztás módszerével megosztandó részre - kell osztani. A személyi jellegű ráfordítással arányos megosztás módszerével megosztandó adóalap-rész megállapítása az alábbi képlet szerint történik:
       
      VAa
  AH = -------------
      VAa+VAb
  VAa = az 1.1. pont szerinti összes személyi jellegű ráfordítás összege
  VAb = az 1.2. pont szerinti összes eszközérték összege
  AH = a VAa és VAb együttes összegén belül a VAa hányada.
b) Az adott településre eső adóalap egyenlő az adott településre a személyi jellegű ráfordítással arányos megosztási módszerrel kiszámított rész-adóalap, valamint az eszközérték arányos megosztási módszerrel kiszámított rész-adóalap együttes összegével.
3. Az egyes településekre eső adóalapok együttes összege egyenlő a vállalkozó adóalapjának összegével.
4. Az adóelőleg számításánál ugyanazt a módszert kell alkalmazni, mint az adó számításánál.
5. Három egymás követő adóév folyamán csak egyféle megosztási módot lehet alkalmazni.
5. Az adóalap-megosztásra vonatkozó számításokat - a kerekítés általános szabályai alapulvételével - négy tizedesjegy pontossággal kell elvégezni.
5. Az adóalap-megosztásra vonatkozó számításokat - a kerekítés általános szabályai alapulvételével - hat tizedesjegy pontossággal kell elvégezni.
6. A megosztás módszerét, az adóelőleg és adó számításának menetét a vállalkozónak - az adóhatóságok (állami, önkormányzati) által ellenőrizhető módon - írásban rögzítenie kell.
6. Az 1.1, 1.2, 2.1 pontok szerinti megosztási módszerek közül nem lehet azt alkalmazni, amelyik a székhely vagy valamelyik telephely szerinti település esetén nulla forint települési adóalapot eredményezne.
7. Az 1.1, 1.2, 2.1 pontok szerinti megosztási módszerek közül nem lehet azt alkalmazni, amelyik a székhely vagy valamelyik telephely szerinti település esetén nulla forint települési adóalapot eredményezne.
8. Amennyiben a vállalkozónak a székhely szerinti településen kívül legalább egy telephelye van és az adóalapot az 1.1. vagy 2.1. pont szerint kell megosztani, akkor a magánszemély vállalkozó, illetve nem magánszemély vállalkozó esetén az ügyvezető, ügyvezetők után figyelembe veendő személyi jellegű ráfordítás legalább 10%-át a székhely szerinti településhez kell kimutatni.
9. Az 1.2 pont szerinti megosztási módszer nem alkalmazható, ha a székhely szerinti településen eszközérték nem mutatható ki.
a) a megosztás elvét, pontos menetét, az adóelőleg és az adó összegét a vállalkozónak - az adóhatóságok (állami, önkormányzati) által ellenőrizhető módon - a fizetési kötelezettség keletkezésekor írásban rögzítenie kell;
b) a vállalkozási tevékenység végzésének helyei között megosztott nettó árbevételnek (pl. termelés, forgalom, bér vagy létszám alapján) a tevékenység végzésével arányosnak kell lennie;
c) a vállalkozási tevékenység végzésének helyeire osztott nettó árbevételek összegének meg kell egyeznie a vállalkozó teljes nettó árbevételének összegével;
d) az adóelőleg számításánál ugyanazt a megosztási elvet kell alkalmazni, mint az adó számításánál;
e) ugyanazon adóév folyamán csak egyféle megosztási módot lehet alkalmazni;
f) a megosztásnál figyelmen kívül kell hagyni a területileg elkülönült segédüzemeket, szolgáltató és energiatermelő, javító-, karbantartó üzemeket, saját erőműveket, gázt, gőzt, sűrített levegőt, vizet szolgáltató üzemeket, raktárakat, ha tevékenységük kizárólag saját termelést szolgál. Ha azonban külső szolgáltatást is végeznek árbevétel ellenében, akkor az ezzel elért árbevételt a megosztásnál figyelembe kell venni.
52. §   E törvény alkalmazásában:
1. önkormányzat illetékességi területe: az önkormányzat közigazgatási határa által behatárolt - bel- és külterületet magában foglaló - térség, amelyre az önkormányzati hatáskör kiterjed;
2. külföldi: az a természetes személy, akinek állandó lakóhelye külföldön van és nem tartózkodik Magyarországon 183 napnál hosszabb időtartamban; továbbá az a jogi személy, gazdálkodó szervezet vagy más személyi egyesülés, amelynek székhelye (központja) külföldön van, ide nem értve a Magyarországon működő telepeit, fiókjait, képviseleteit;
3. vagyoni értékű jog: a kezelői jog, a tartós földhasználat, a haszonélvezet, a használat joga - ideértve a külföldiek ingatlanhasználati jogát is -, a földhasználat és a lakásbérlet;
4. külterület: a település közigazgatási határának belterületén kívül eső földrészlete, ideértve a zártkertet is;
5. építmény: olyan ingatlan jellegű, végleges vagy ideiglenes műszaki alkotás (épület, műtárgy), amely általában a talajjal való egybeépítés vagy a talaj természetes állapotának megváltoztatása révén jött létre. Nem minősül építménynek a három évnél rövidebb időtartamra létesített építmény;
6. épület: az olyan építmény, amely a környező külső tértől épületszerkezetekkel részben vagy egészben elválasztott teret alkot és ezzel az állandó vagy időszakos tartózkodás, illetőleg használat feltételeit biztosítja, ideértve az olyan önálló létesítményt is, amely részben vagy teljes belmagasságával a környező csatlakozó terepszint alatt van. Épületrész az épület műszakilag elkülönített, külön bejárattal ellátott része;
7. műemléképítmény: a műemlékvédelemről szóló 1/1967. (I. 31.) ÉM rendelet 2. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglalt építmény - ide nem értve e körből a lakás céljára szolgáló építményt;
8. lakás és szükséglakás: amely a lakások elosztásáról, a lakásbérletről szóló 1/1971. (II. 8.) Korm. rendelet végrehajtására megjelent 1/1971. (II. 8.) ÉVM rendelet 1. §-a, 2. §-ának (4) bekezdése, illetve 8. §-a alapján ilyennek minősül a rendeltetésszerű használatához szükséges - helyben szokásos vagy előírt teleknagyságot meg nem haladó - földrészlettel együtt;
8. lakás és szükséglakás: a lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 2. mellékletének 1-6. pontjában foglaltak alapján ilyennek minősülő és az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott, vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan, a rendeltetésszerű használatához szükséges - helyben szokásos vagy előírt teleknagyságot meg nem haladó földrészlettel együtt;
9. hasznos alapterület: a végleges falsíkokkal határolt teljes alapterületnek olyan része, ahol a belmagasság legalább 1,90 m; a teljes alapterületbe a helyiségek összegzett alapterülete és az épülethez tartozó fedett és három oldalról zárt külső tartózkodók (lodzsa, fedett és oldalt zárt erkélyek), és a fedett terasz, tornác, tetőtér, valamint a többszintes lakrészek belső lépcsőjének egy szinten számított vízszintes vetülete is beletartozik;
10. kiegészítő helyiség: az, amely a lakás- és az üdülőtulajdon rendeltetésszerű használatához szükséges, de huzamos emberi tartózkodásra részben és ideiglenesen sem szolgál (tüzelőtér, tüzelő- és salaktároló, szárító, padlás, szerszámkamra, szín, pince);
11. kistelepülés: a tanya, valamint az a település, ahol az állandó lakosok száma az 500 főt nem haladja meg;
12. építmény megszűnése: ha az épületet lebontják, vagy megsemmisül, illetőleg ha az illetékes építésügyi hatóság a használatbavételi engedélyt visszavonta;
13. korrigált forgalmi érték: az illetékekről szóló törvény alkalmazásával megállapított forgalmi érték 50%-a;
14. nevelési-oktatási intézmények céljára szolgáló helyiség: az óvodák, az iskolai nevelés-oktatás intézményei, alapfokú művészetoktatási intézmények, diákotthonok és kollégiumok elhelyezését biztosító épület (1985. évi I. törvény 13. §-a);
14. nevelési-oktatási intézmények céljára szolgáló helyiség: az oktatásról szóló 1985. évi I. törvény 13. §-ában, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 20-23. §-ában, a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény 2. §-ában és a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 2. §-ában meghatározott intézmények elhelyezését biztosító épület;
15. ingatlan: a föld és a földdel alkotórészi kapcsolatban álló minden dolog;
16. belterületi földrészlet: minden olyan épülettel be nem épített föld, amely a településen az ingatlannyilvántartás szerint belterületnek minősül;
16. belterületi földrészlet: épülettel be nem épített minden olyan földterület, amelyet az ingatlan-nyilvántartás belterületként tart nyilván, ide nem értve az ingatlan-nyilvántartásban művelési ág szerint aranykoronaértékkel nyilvántartott és ténylegesen mezőgazdasági művelés alatt álló telket;
17. közhasználatú közlekedés: a közlekedés és hírközlés népgazdasági ág közlekedési ágazatába sorolt gazdálkodók összessége, illetve az általuk lebonyolított közhasználatú közlekedési tevékenység. A közhasználatú közlekedés a bárki által - meghatározott feltételek megtartása és díjak megfizetése mellett - igénybe vehető szállítás, illetve a kapcsolódó feladatok ellátása;
18. kommunális beruházás: a közmű (a településekre vagy azok jelentős részére kiterjedő elosztó és vezetékrendszerek és az ezekkel kapcsolatos létesítmények, amelyek a fogyasztók vízellátási - ideértve a belvíz-, a csapadék- és szennyvízelvezetési, tisztítási-, villamos energia, hő-, gázenergia és távbeszélési igényeit elégítik ki), valamint az út és járda építés;
19. korrigált átlagos statisztikai állományi létszám: a Központi Statisztikai Hivatal Munkaügyi Statisztikai Fogalmak c. módszertani segédlet 1992. évi július hó 15. napján érvényes szabályai szerint éves szinten számított statisztikai állományi létszám, ideértve a saját nevében és saját kockázatára rendszeresen, haszonszerzés céljából vállalkozási tevékenységet folytató magánszemélyt, továbbá azt a tulajdonost, aki vállalkozásában személyes közreműködésre kötelezett, vagy azt mellékszolgáltatásként végzi, valamint a segítő családtagot;
20. az idegenforgalmi adó alkalmazásában üdülésre-pihenésre használt épület: az üdülő, továbbá minden olyan lakásnak nem minősülő épület, amelyben ideiglenesen üdülés, pihenés céljára tartózkodnak, ideértve az üdülőtől elkülönítve épített (önálló) építményt is (csónakház, kabin, horgásztanya, garázs stb.);
21. állandó lakos: aki a településen állandóra vagy ideiglenesre bejelentett - az illetékes hatóság által nyilvántartásba vett - lakással rendelkezik;
21. állandó lakos: aki a lakcímbejelentés szabályai szerint nyilvántartásba vett lakóhellyel, tartózkodási hellyel rendelkezik az önkormányzat illetékességi területén;
22. nettó árbevétel:
a) a számviteli törvényben meghatározott értékesítés nettó árbevétele, továbbá a kapott kamatok és kamatjellegű bevételek együttes összege a b)-i) pontokban foglalt eltérésekkel,
b) a pénzintézeteknél: a kapott kamatok és kamatjellegű bevételeknek, az egyéb pénzintézeti tevékenység bevételeinek, a nem pénzintézeti tevékenység nettó árbevételének együttes összege,
b) a pénzintézeteknél: a kapott kamatok és kamatjellegű bevételek, valamint a fizetett kamatok és kamatjellegű kifizetések különbözetének, továbbá az egyéb pénzintézeti tevékenység bevételeinek és a nem pénzintézeti tevékenység nettó árbevételének együttes összege,
b) a hitelintézeteknél és pénzügyi vállalkozásoknál: a kapott kamatok és kamatjellegű bevételek csökkentve a fizetett kamatok és kamatjellegű ráfordításokkal, növelve az egyéb pénzügyi szolgáltatás bevételeivel, a befektetési szolgáltatások bevételeivel és a nem pénzügyi és befektetési szolgáltatás nettó árbevételével,
c) a biztosítóknál: a biztosítástechnikai bevételek, a biztosítástechnikai tartalékok csökkenéséből származó bevétel kivételével, a nem biztosítási tevékenység bevételei, valamint a kapott kamatok és kamatjellegű bevételek együttes összege,
c) a biztosítóknál: a biztosítástechnikai bevételek összege, csökkentve a kárkifizetés (károk és szolgáltatások) összegével, a viszontbiztosítónak átadott díjjal és a biztosítástechnikai tartalékok növelésére történt ráfordítással, valamint a biztosítástechnikai bevételekhez átvezetett kamatbevételekkel és növelve a nem biztosítási tevékenység bevételével, továbbá a kapott kamatokkal és kamatjellegű bevételekkel,
c) biztosítóknál: a biztosítási bevételek csökkentve a viszontbiztosítónak átadott díjjal, a károk és szolgáltatások ráfordításaival, növelve a nem biztosítási tevékenység bevételeivel, a befektetések nettó bevételével, csökkentve a saját tulajdonú saját használatú ingatlanok bevételkorrekciójával, valamint a kapott osztalékokkal és részesedésekkel,
d) a költségvetési szerveknél: a vállalkozási tevékenységgel kapcsolatos pénzforgalmi bevétel,
e) az értékpapír-forgalmazó társaságnál: az értékpapírforgalmazás bevétele, növelve a kapott kamatok és kamatjellegű bevételek összegével,
f) az egyházi jogi személynél, valamint az egyház által alapított intézménynél: a könyvvezetési kötelezettségtől függően a vállalkozási tevékenységből származó a) pont alatti nettó árbevétel, vagy pénzforgalmi bevétel,
g) a jogi személyiséggel rendelkező, jogi képviseletet ellátó munkaközösségnél, az ügyvédi irodánál: az a) pont alatti árbevétel pénzforgalmi szemléletben számított összege,
h) a b)-g) pontban nem említett szervezetnél (lakásszövetkezet, társasház, alapítvány, társadalmi szervezet, az általuk alapított intézmény stb.) - könyvvezetési kötelezettségtől függően - a vállalkozási tevékenységből származó, az a) pont szerinti nettó árbevétel vagy pénzforgalmi bevétel,
h) a b)-f) pontban nem említett szervezeteknél (lakásszövetkezet, társasház, alapítvány, társadalmi szervezet, ügyvédi iroda stb.) - könyvvezetési kötelezettségtől függően - a vállalkozási tevékenységből származó, az a) pont szerinti nettó árbevétel vagy pénzforgalmi bevétel,
i) a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvény hatálya alá tartozó vállalkozók esetében a tevékenységükkel (termékeladás, szolgáltatás) összefüggésben kapott általános forgalmi adó nélküli készpénz, jóváírás, természetben kapott juttatás, vagy bármilyen vagyoni érték, növelve az árkiegészítéssel és csökkentve a fogyasztási adóval,
23. bolti kiskereskedelem: a 6/1990. (IV. 5.) KeM rendelet 1. számú mellékletében I. Kiskereskedelem címszó alatt felsorolt tevékenységi körök;
24. piaci és egyéb kicsinybeni értékesítés: áruk - kiskereskedelmi hálózaton kívüli piacokon, vásárokon, illetőleg általában közvetlenül lakosságnak történő - kicsinybeni értékesítése;
25. italárusítás: minden alkohol tartalmú, élvezeti cikként forgalomba hozott ital (palackozott és kimért), ide nem értve a gyógynövények gyógyászati rendeltetésű szeszes kivonatait, valamint az azok felhasználásával készült készítményeket és az alacsony alkoholtartalmú palackozott üdítőitalokat;
26. vállalkozó: a gazdasági tevékenységet saját nevében és kockázatára haszonszerzés céljából, üzletszerűen végző
a) vállalkozói igazolvánnyal rendelkező magánszemély,
b) az egyéni vállalkozásról szóló törvény hatálybalépését megelőző jogszabályok alapján kisiparosnak, magánkereskedőnek minősülő magánszemély, valamint a jogi személy részlegét szerződéses rendszerben üzemeltető magánszemély,
c) mezőgazdasági termelést és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatást végző magánszemély,
d) az egyes tevékenységek gyakorlásáról szóló jogszabályok alapján vállalkozói igazolványhoz nem kötött tevékenységet folytató magánszemély,
e) jogi személy,
f) egyéb szervezet;
27. önkormányzat költségvetése javára megállapított adó: mindazon adók, illetékek, adójellegű kötelezettségek, amelyeknek az önkormányzat költségvetése javára való teljesítését jogszabály írja elő;
28. szálláshely: egész éven át vagy csak időszakosan, üzletszerűen működtetett olyan létesítmény, amely éjszakai elszállásolásra és tartózkodásra szolgál;
29. szállásdíj: a szálláshely általános forgalmi adóval csökkentett ára a kötelező reggeli és egyéb szolgáltatások nélkül;
30. vendégéjszaka: vendégként eltöltött - éjszakát is magában foglaló vagy így elszámolt - legfeljebb 24 óra;
31. ideiglenes (alkalmi) tevékenység: az önkormányzat illetékességi területén a vállalkozó által a székhelyén, illetve állandóra létesített telephelyén kívül, nem rendszeresen, az alkalomtól függően, eseti jelleggel végzett tevékenység, ide nem értve az idényjellegű tevékenységet, a fogyasztási szolgáltatásokat és a fuvarozást.
Az építőipari, valamint a nyomvonalas létesítményen végzett kivitelezési és fenntartási munkák, továbbá az ezekkel kapcsolatos szerelési, szervezési, lebonyolító, szaktanácsadó, illetve felügyeleti tevékenység abban az esetben ideiglenes, ha az időtartam folyamatosan, vagy egy adóéven belül megszakításokkal legfeljebb 3 hónap, ezt meghaladó esetben a tevékenység állandó telephelyről végzett tevékenységnek minősül;
32. idényjellegű tevékenység: az a vállalkozási tevékenység, amelyet a vállalkozó állandó székhellyel, telephellyel az év meghatározott szakához kötötten rendszeresen végez;
33. szociális intézmény: a szociális ellátásokról szóló törvényben meghatározott személyes szociális gondoskodást nyújtó szervezet, vállalkozás;
34. egészségügyi intézmény: minden olyan szervezet, vállalkozás, amely járó- vagy fekvőbeteg-ellátást, megelőző, illetőleg szűrővizsgálatot, diagnosztikai vizsgálatot, gyógyító célú vagy más egészségügyi beavatkozást, utókezelést, rehabilitációt, illetve mentőszolgálatot végez, továbbá, amely gyógyszert forgalmaz;
35. közszolgáltató szervezet: a Magyar Posta Vállalat, a Magyar Rádió, a Magyar Televízió, továbbá a helyi és a helyközi menetrend szerinti tömegközlekedést lebonyolító szervezetek, a közüzemi ellátást végző szervezetek közül a villamos- és gázenergia-, távfűtés-, melegvíz-, ivóvíz-, csatornaszolgáltatást nyújtók, ideértve a víziközmű-társulatot is;
35. közszolgáltató szervezet: a Magyar Posta Részvénytársaság, a Magyar Rádió, a Magyar Televízió, továbbá a helyi és a helyközi menetrend szerinti tömegközlekedést lebonyolító szervezetek, a közüzemi ellátást végző szervezetek közül a villamos- és gázenergia-, távfűtés-, melegvíz-, ivóvíz-, csatornaszolgáltatást nyújtók, ideértve a víziközmű-társulatot is;
35. közszolgáltató szervezet: a Magyar Posta Részvénytársaság, a Magyar Rádió, a Magyar Televízió, továbbá a helyi és helyközi menetrend szerinti tömegközlekedést lebonyolító szervezetek, a közüzemi ellátást alapellátásként végző szervezetek közül a villamos- és gázenergia-, távfűtés-, melegvíz-, ivóvíz-, csatornaszolgáltatást nyújtók, ideértve a víziközmű-társulatot is. Alapellátásként az a szervezet végez közüzemi ellátást, amelynek nettó árbevétele legalább 75%-ban ebből a tevékenységből származik.
35. közszolgáltató szervezet: a Magyar Posta Részvénytársaság, a Magyar Rádió, a Magyar Televízió, a Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság, továbbá a helyi és helyközi menetrend szerinti tömegközlekedést lebonyolító szervezetek, a közüzemi ellátást alapellátásként végző szervezetek közül a villamos- és gázenergia-, távfűtés-, melegvíz-, ivóvíz-, csatornaszolgáltatást nyújtók, ideértve a víziközmű-társulatot is. Alapellátásként az a szervezet végez közüzemi ellátást, amelynek nettó árbevétele legalább 75%-ban ebből a tevékenységből származik.
52. §   E törvény alkalmazásában:
1. önkormányzat illetékességi területe: az önkormányzat közigazgatási határa által behatárolt - bel- és külterületet magában foglaló - térség, amelyre az önkormányzati hatáskör kiterjed;
2. külföldi: az a természetes személy, akinek állandó lakóhelye külföldön van és nem tartózkodik Magyarországon 183 napnál hosszabb időtartamban; továbbá az a jogi személy, gazdálkodó szervezet vagy más személyi egyesülés, amelynek székhelye (központja) külföldön van, ide nem értve a Magyarországon működő telepeit, fiókjait, képviseleteit;
3. vagyoni értékű jog: a kezelői jog, a tartós földhasználat, a haszonélvezet, a használat joga - ideértve a külföldiek ingatlanhasználati jogát is -, a földhasználat és a lakásbérlet;
3. vagyoni értékű jog: a kezelői jog, a vagyonkezelői jog, a tartós földhasználat, a haszonélvezet, a használat joga - ideértve a külföldiek ingatlanhasználati jogát is -, a földhasználat és a lakásbérlet;
4. külterület: a település közigazgatási határának belterületén kívül eső földrészlete, ideértve a zártkertet is;
5. építmény: olyan ingatlan jellegű, végleges vagy ideiglenes műszaki alkotás (épület, műtárgy), amely általában a talajjal való egybeépítés vagy a talaj természetes állapotának megváltoztatása révén jött létre. Nem minősül építménynek a három évnél rövidebb időtartamra létesített építmény;
5. építmény: a rendeltetésére, szerkezeti megoldására, anyagára és kiterjedésére tekintet nélkül minden olyan helyhez kötött műszaki alkotás, amely a talaj, a víz vagy azok feletti légtér megváltoztatásával, beépítésével jött létre;
5. épület: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény szerinti olyan építmény vagy annak azon része, amely a környező külső tértől szerkezeti elemekkel részben vagy egészben mesterségesen kialakított, elválasztott teret alkot és ezzel az állandó vagy időszakos tartózkodás, illetve használat feltételeit biztosítja, ideértve az olyan önálló létesítményt is, amely részben vagy teljes belmagasságával a környező csatlakozó terepszint alatt van;
6. épület: az olyan építmény, amely a környező külső tértől épületszerkezetekkel részben vagy egészben elválasztott teret alkot és ezzel az állandó vagy időszakos tartózkodás, illetőleg használat feltételeit biztosítja, ideértve az olyan önálló létesítményt is, amely részben vagy teljes belmagasságával a környező csatlakozó terepszint alatt van. Épületrész az épület műszakilag elkülönített, külön bejárattal ellátott része;
6. épület: az olyan építmény, vagy az építmény azon része, amely a környező külső tértől szerkezeti elemekkel részben vagy egészben mesterségesen kialakított, elválasztott teret alkot és ezzel az állandó vagy időszakos tartózkodás, illetőleg használat feltételeit biztosítja, ideértve az olyan önálló létesítményt is, amely részben vagy teljes belmagasságával a környező csatlakozó terepszint alatt van. Épületrész az épület önálló rendeltetésű, a Szabadból vagy az épület közös közlekedőjéből nyíló önálló bejárattal ellátott helyisége vagy helyiség-csoportja, amely a 8., a 20., a 45. és 47. pontokban foglaltak szerint azzal felel meg lakásnak, üdülőnek, kereskedelmi egységnek, egyéb nem lakás céljára szolgáló épületnek, hogy az ingatlan-nyilvántartásban önálló ingatlanként nem szerepel;
6. épületrész: az épület önálló rendeltetésű, a szabadból vagy az épület közös közlekedőjéből nyíló önálló bejárattal ellátott helyisége vagy helyiség-csoportja, amely a 8., a 20., a 45. és 47. pontokban foglaltak szerint azzal felel meg lakásnak, üdülőnek, kereskedelmi egységnek, egyéb nem lakás céljára szolgáló épületnek, hogy az ingatlan-nyilvántartásban önálló ingatlanként nem szerepel;
7. tulajdonos: az ingatlan tulajdonosa az a személy vagy szervezet, aki/amely az ingatlan-nyilvántartásban tulajdonosként szerepel. Amennyiben az ingatlan tulajdonjogának átruházására irányuló, ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre alkalmas szerződést a földhivatalhoz benyújtották, a szerző felet kell tulajdonosnak tekinteni;
7. tulajdonos: az ingatlan tulajdonosa az a személy vagy szervezet, aki/amely az ingatlan-nyilvántartásban tulajdonosként szerepel. Amennyiben az ingatlan tulajdonjogának átruházására irányuló szerződést a földhivatalhoz benyújtották - melynek tényét a földhivatal széljegyezte -, a szerző felet kell tulajdonosnak tekinteni, egyéb módon történő tulajdonszerzés esetére a Polgári Törvénykönyv vonatkozó szabályai az irányadók;
7. tulajdonos: az ingatlan tulajdonosa az a személy vagy szervezet, aki/amely az ingatlan-nyilvántartásban tulajdonosként szerepel. Amennyiben az ingatlan tulajdonjogának átruházására irányuló szerződést a földhivatalhoz benyújtották - melynek tényét a földhivatal széljegyezte -, a szerző felet kell tulajdonosnak tekinteni. Újonnan létrehozott épület/épületrész tulajdonjogának átruházása esetén a szerződés földhivatalhoz történő benyújtását követően a szerző felet a használatbavételi engedély kiadásának időpontjától kell tulajdonosnak tekinteni. Egyéb módon történő tulajdonszerzés esetére a Polgári Törvénykönyv vonatkozó szabályai az irányadók;
7. tulajdonos: az ingatlan tulajdonosa az a személy vagy szervezet, aki/amely az ingatlan-nyilvántartásban tulajdonosként szerepel. Amennyiben az ingatlan tulajdonjogának átruházására irányuló szerződést az ingatlanügyi hatósághoz benyújtották - melynek tényét az ingatlanügyi hatóság széljegyezte -, a szerző felet kell tulajdonosnak tekinteni. Újonnan létrehozott épület/épületrész tulajdonjogának átruházása esetén a szerződés földhivatalhoz történő benyújtását követően a szerző felet a használatbavételi engedély kiadásának időpontjától kell tulajdonosnak tekinteni. Egyéb módon történő tulajdonszerzés esetére a Polgári Törvénykönyv vonatkozó szabályai az irányadók;
7. tulajdonos: az ingatlan tulajdonosa az a személy vagy szervezet, aki/amely az ingatlan-nyilvántartásban tulajdonosként szerepel. Amennyiben az ingatlan tulajdonjogának átruházására irányuló szerződést az ingatlanügyi hatósághoz benyújtották - melynek tényét az ingatlanügyi hatóság széljegyezte -, a szerző felet kell tulajdonosnak tekinteni. Újonnan létrehozott épület/épületrész tulajdonjogának átruházása esetén a szerződés ingatlanügyi hatósághoz történő benyújtását követően a szerző felet a használatbavételi engedély kiadásának időpontjától kell tulajdonosnak tekinteni. Egyéb módon történő tulajdonszerzés esetére a Polgári Törvénykönyv vonatkozó szabályai az irányadók;
7. tulajdonos: az ingatlan tulajdonosa az a személy vagy szervezet, aki/amely az ingatlan-nyilvántartásban tulajdonosként szerepel. Amennyiben az ingatlan tulajdonjogának átruházására irányuló szerződést az ingatlanügyi hatósághoz benyújtották - melynek tényét az ingatlanügyi hatóság széljegyezte -, a szerző felet kell tulajdonosnak tekinteni. Újonnan létrehozott épület/épületrész tulajdonjogának - a használatbavételi engedély kiadását megelőző - átruházása esetén a szerződés ingatlanügyi hatósághoz történő benyújtását követően a szerző felet a használatbavételi engedély kiadásának időpontjától kell tulajdonosnak tekinteni. Egyéb módon történő tulajdonszerzés esetére a Polgári Törvénykönyv vonatkozó szabályai az irányadók;
7. tulajdonos: az ingatlan tulajdonosa az a személy vagy szervezet, aki/amely az ingatlan-nyilvántartásban tulajdonosként szerepel. Amennyiben az ingatlan tulajdonjogának átruházására irányuló szerződést az ingatlanügyi hatósághoz benyújtották - melynek tényét az ingatlanügyi hatóság széljegyezte -, a szerző felet kell tulajdonosnak tekinteni. Újonnan létrehozott épület/épületrész tulajdonjogának - a használatbavételi engedély jogerőre emelkedését megelőző - átruházása esetén a szerződés ingatlanügyi hatósághoz történő benyújtását követően a szerző felet a használatbavételi engedély jogerőre emelkedésének időpontjától kell tulajdonosnak tekinteni. Egyéb módon történő tulajdonszerzés esetére a Polgári Törvénykönyv vonatkozó szabályai az irányadók;
7. tulajdonos: az ingatlan tulajdonosa az a személy vagy szervezet, aki/amely az ingatlan-nyilvántartásban tulajdonosként szerepel. Amennyiben az ingatlan tulajdonjogának átruházására irányuló szerződést az ingatlanügyi hatósághoz benyújtották - melynek tényét az ingatlanügyi hatóság széljegyezte -, a szerző felet kell tulajdonosnak tekinteni. Újonnan létrehozott építmény tulajdonjogának - a használatbavételi engedély jogerőre emelkedését megelőző - átruházása esetén a szerződés ingatlanügyi hatósághoz történő benyújtását követően a szerző felet a használatbavételi engedély jogerőre emelkedésének időpontjától kell tulajdonosnak tekinteni. Egyéb módon történő tulajdonszerzés esetére a Polgári Törvénykönyv vonatkozó szabályai az irányadók;
8. lakás és szükséglakás: a lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 2. mellékletének 1-6. pontjában foglaltak alapján ilyennek minősülő és az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott, vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan, a rendeltetésszerű használatához szükséges - helyben szokásos vagy előírt teleknagyságot meg nem haladó földrészlettel együtt;
8. lakás és szükséglakás: a lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 2. mellékletének 1-6. pontjában foglaltak alapján ilyennek minősülő és az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott, vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan, a rendeltetésszerű használatához szükséges - helyben szokásos vagy előírt teleknagyságot meg nem haladó földrészlettel együtt, azzal, hogy nem minősül szükséglakásnak az a helyiségcsoport, amely csak azért nem sorolható be komfortfokozatba, mert nem rendelkezik melegpadlós helyiséggel;
8. lakás: a lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 91/A. §-a 1-6. pontjában foglaltak alapján ilyennek minősülő és az ingatlan-nyilvántartásban lakóház, lakóépület, lakás, kastély, villa, udvarház megnevezéssel nyilvántartott, vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan;
9. hasznos alapterület: a végleges falsíkokkal határolt teljes alapterületnek olyan része, ahol a belmagasság legalább 1,90 m; a teljes alapterületbe a helyiségek összegzett alapterülete és az épülethez tartozó fedett és három oldalról zárt külső tartózkodók (lodzsa, fedett és oldalt zárt erkélyek), és a fedett terasz, tornác, tetőtér, valamint a többszintes lakrészek belső lépcsőjének egy szinten számított vízszintes vetülete is beletartozik;
9. hasznos alapterület: a teljes alapterületnek olyan része, ahol a belmagasság legalább 1,90 m. A teljes alapterületbe a lakáshoz, üdülőhöz tartozó kiegészítő helyiségek, melléképületek, melléképületrészek kivételével valamennyi helyiség összegzett alapterülete, valamint a többszintes lakrészek belső lépcsőjének egy szinten számított vízszintes vetülete is beletartozik. Az épülethez tartozó fedett és három oldalról zárt külső tartózkodók (lodzsa, fedett és oldalt zárt erkélyek), és a fedett terasz, tornác alapterületének 50%-a tartozik a teljes alapterületbe. A lakások esetében a pinceszinten (a csatlakozó terepszint alatt) kialakított helyiségek alapterületének 70%-át kell a teljes alapterületbe számítani;
9. hasznos alapterület: a teljes alapterületnek olyan része, ahol a belmagasság legalább 1,90 m. A teljes alapterületbe a lakáshoz, üdülőhöz tartozó kiegészítő helyiségek, melléképületek, melléképületrészek kivételével valamennyi helyiség összegzett alapterülete, valamint a többszintes lakrészek belső lépcsőjének egy szinten számított vízszintes vetülete is beletartozik. Az épülethez tartozó fedett és három oldalról zárt külső tartózkodók (lodzsa, fedett és oldalt zárt erkélyek), és a fedett terasz, tornác alapterületének 50%-a tartozik a teljes alapterületbe. A lakások esetében a pinceszinten (a csatlakozó terepszint alatt) kialakított helyiségek alapterületének 70%-át kell a teljes alapterületbe számítani. Az egy helyrajzi számon lévő, több azonos fajtájú épület, épületrész esetén ezek összesített hasznos alapterületét kell hasznos alapterület alatt érteni;
9. hasznos alapterület: a teljes alapterületnek olyan része, ahol a belmagasság legalább 1,90 m. A teljes alapterületbe a lakáshoz, üdülőhöz tartozó kiegészítő helyiségek, melléképületek, melléképületrészek kivételével valamennyi helyiség összegzett alapterülete, valamint a többszintes lakrészek belső lépcsőjének egy szinten számított vízszintes vetülete is beletartozik. Az épülethez tartozó fedett és három oldalról zárt külső tartózkodók (lodzsa, fedett és oldalt zárt erkélyek), és a fedett terasz, tornác alapterületének 50%-a tartozik a teljes alapterületbe. A lakások esetében a pinceszinten (a csatlakozó terepszint alatt) kialakított helyiségek alapterületének 70%-át kell a teljes alapterületbe számítani;
9. hasznos alapterület: a teljes alapterületnek olyan része, ahol a belmagasság legalább 1,90 m. A teljes alapterületbe a lakáshoz, üdülőhöz tartozó kiegészítő helyiségek, melléképületek, melléképületrészek kivételével valamennyi helyiség összegzett alapterülete, valamint a többszintes lakrészek belső lépcsőjének egy szinten számított vízszintes vetülete is beletartozik. Az építményhez tartozó fedett és három oldalról zárt külső tartózkodók (lodzsa, fedett és oldalt zárt erkélyek), és a fedett terasz, tornác alapterületének 50%-a tartozik a teljes alapterületbe. A lakások esetében a pinceszinten (a csatlakozó terepszint alatt) kialakított helyiségek alapterületének 70%-át kell a teljes alapterületbe számítani;
10. kiegészítő helyiség: az, amely a lakás- és az üdülőtulajdon rendeltetésszerű használatához szükséges, de huzamos emberi tartózkodásra részben és ideiglenesen sem szolgál (tüzelőtér, tüzelő- és salaktároló, szárító, padlás, szerszámkamra, szín, pince);
10. kiegészítő helyiség: a lakáshoz, üdülőhöz tartozó, jellegénél és kialakításánál fogva csak tárolásra alkalmas padlás, pince, ide nem értve a gépjárműtárolót;
11. kistelepülés: a tanya, valamint az a település, ahol az állandó lakosok száma az 500 főt nem haladja meg;
11. nem lakáscélú épület: az az épület, épületrész, amely nem minősül a 8. pont szerinti lakásnak;
12. építmény megszűnése: ha az épületet lebontják, vagy megsemmisül, illetőleg ha az illetékes építésügyi hatóság a használatbavételi engedélyt visszavonta;
12. építmény megszűnése: ha az épületet lebontják, vagy megsemmisül;
12. építmény megszűnése: ha az építményt lebontják, vagy megsemmisül;
13. korrigált forgalmi érték: az illetékekről szóló törvény alkalmazásával megállapított forgalmi érték 50%-a;
14. nevelési-oktatási intézmények céljára szolgáló helyiség: az oktatásról szóló 1985. évi I. törvény 13. §-ában, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 20-23. §-ában, a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény 2. §-ában és a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 2. §-ában meghatározott intézmények elhelyezését biztosító épület;
14. nevelési, oktatási intézmény: a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 20-23. §-ában, a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény 2. §-ában és a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 2. §-ában meghatározott intézmény;
14. nevelési-oktatási intézmény: a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 20-23. §-ában, a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 18. § (1)-(2) bekezdésében és a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 2. §-ában meghatározott intézmény;
14. erdő: az ingatlan-nyilvántartásban erdő művelési ágban nyilvántartott földterület, továbbá az a földterület, amelyet az Országos Erdőállomány Adattárban erdőként tartanak nyilván;
15. ingatlan: a föld és a földdel alkotórészi kapcsolatban álló minden dolog;
16. belterületi földrészlet: épülettel be nem épített minden olyan földterület, amelyet az ingatlan-nyilvántartás belterületként tart nyilván, ide nem értve az ingatlan-nyilvántartásban művelési ág szerint aranykoronaértékkel nyilvántartott és ténylegesen mezőgazdasági művelés alatt álló telket;
16. telek: az épülettel be nem épített földterület, ide nem értve az ingatlan-nyilvántartásban művelési ág szerint aranykorona-értékkel nyilvántartott és ténylegesen mezőgazdasági művelés alatt álló belterületi telket, a külterületi termőföldet, valamint az ingatlan-nyilvántartás szerint tanyaként nyilvántartott ingatlanhoz tartozó földterületet, feltéve, ha az ténylegesen mezőgazdasági művelés alatt áll, továbbá a közút területét, a vasúti pályát, a vasúti pálya tartozékai által lefedett földterületet;
16. telek: az épülettel be nem épített földterület, ide nem értve az ingatlan-nyilvántartásban művelési ág szerint aranykorona-értékkel nyilvántartott és ténylegesen mezőgazdasági művelés alatt álló belterületi telket, a külterületi termőföldet, valamint az ingatlan-nyilvántartás szerint tanyaként nyilvántartott ingatlanhoz tartozó földterületet, feltéve, ha az ténylegesen mezőgazdasági művelés alatt áll, továbbá a közút területét, a vasúti pályát, a vasúti pálya tartozékai által lefedett földterületet, a temetőkről és a temetkezésről szóló törvény temető fogalma alá tartozó földterületet;
16. telek: az épülettel be nem épített földterület, ide nem értve
a) a halastó kivételével a termőföldről szóló törvény szerint mező-, erdőgazdálkodási művelés alatt álló belterületi földnek minősülő földterületet, feltéve, ha az ténylegesen mezőgazdasági művelés alatt áll,
b) a termőföldet,
c) a tanyát,
d) a közút területét,
e) a vasúti pályát, a vasúti pálya tartozékai által lefedett földterületet,
f) a temetőkről és a temetkezésről szóló törvény temető fogalma alá tartozó földterületet;
g) a halászatról és horgászatról szóló törvény szerinti víztározó területét;
16. telek: az építménnyel be nem épített földterület, ide nem értve
a) a belterületen fekvő termőföldet, feltéve, ha az tényleges mezőgazdasági művelés alatt áll,
b) a külterületen fekvő termőföldet,
c) a tanyát,
d) a közút területét,
e) a vasúti pályát, a vasúti pálya tartozékai által lefedett földterületet,
f) a temetőkről és a temetkezésről szóló törvény temető fogalma alá tartozó földterületet,
g) a halászatról és horgászatról szóló törvény szerinti víztározó területét,
h) az erdőt,
i) az ingatlan-nyilvántartásban mocsárként nyilvántartott földterületet;
16. telek: az épülettel, épületrésszel be nem épített földterület, ide nem értve
a) a belterületen fekvő termőföldet, feltéve, ha az tényleges mezőgazdasági művelés alatt áll,
b) a külterületen fekvő termőföldet,
c) a tanyát,
d) a közút területét,
e) a vasúti pályát, a vasúti pálya tartozékai által lefedett földterületet,
f) a temetőkről és a temetkezésről szóló törvény temető fogalma alá tartozó földterületet,
g) a halászatról és horgászatról szóló törvény szerinti víztározó területét,
g) a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvény szerinti víztározó területét,
h) az erdőt,
i) az ingatlan-nyilvántartásban mocsárként nyilvántartott földterületet;
17. közhasználatú közlekedés: a közlekedés és hírközlés népgazdasági ág közlekedési ágazatába sorolt gazdálkodók összessége, illetve az általuk lebonyolított közhasználatú közlekedési tevékenység. A közhasználatú közlekedés a bárki által - meghatározott feltételek megtartása és díjak megfizetése mellett - igénybe vehető szállítás, illetve a kapcsolódó feladatok ellátása;
17. termőföld: az ingatlan-nyilvántartásban aranykorona értékkel és művelési ággal nyilvántartott, a termőföldről szóló törvény szerinti termőföldnek minősülő földterület;
17. termőföld: a halastó kivételével a termőföldről szóló törvény szerinti termőföldnek minősülő földterület;
17. termőföld: az ingatlan-nyilvántartásban szántó, szőlő, gyümölcsös, kert, rét, legelő (gyep), nádas, fásított terület, halastó művelési ágban nyilvántartott földrészlet;
18. kommunális beruházás: a közmű (a településekre vagy azok jelentős részére kiterjedő elosztó és vezetékrendszerek és az ezekkel kapcsolatos létesítmények, amelyek a fogyasztók vízellátási - ideértve a belvíz-, a csapadék- és szennyvízelvezetési, tisztítási-, villamos energia, hő-, gázenergia és távbeszélési igényeit elégítik ki), valamint az út és járda építés;
19. korrigált átlagos statisztikai állományi létszám: a Központi Statisztikai Hivatal Munkaügyi Statisztikai Fogalmak c. módszertani segédlet 1992. évi július hó 15. napján érvényes szabályai szerint éves szinten számított statisztikai állományi létszám, ideértve a saját nevében és saját kockázatára rendszeresen, haszonszerzés céljából vállalkozási tevékenységet folytató magánszemélyt, továbbá azt a tulajdonost, aki vállalkozásában személyes közreműködésre kötelezett, vagy azt mellékszolgáltatásként végzi, valamint a segítő családtagot;
19. korrigált átlagos statisztikai állományi létszám: a Központi Statisztikai Hivatal Útmutató az intézményi munkaügyi statisztika kérdőíve kitöltéséhez című kiadvány 1999. január 1. napján érvényes szabályai szerint éves szinten számított statisztikai állományi létszám, ideértve a saját nevében és saját kockázatára rendszeresen, haszonszerzés céljából vállalkozási tevékenységet folytató magánszemélyt, továbbá azt a tulajdonost, aki vállalkozásában személyes közreműködésre kötelezett, vagy azt mellékszolgáltatásként végzi, valamint a segítő családtagot;
19. termék-előállító üzem: az az állandó jellegű üzleti létesítmény (épület, műtárgy), amelyet az elhelyezésére szolgáló telek utáni adó alanya saját termék előállítására vagy saját termék előállításával összefüggő célra (ideértve különösen a saját előállítású termék tárolását, szállítását, kiszolgálását, a termeléshez kapcsolódó irányító, kiszolgáló tevékenységeket) használ;
20. az idegenforgalmi adó alkalmazásában üdülésre-pihenésre használt épület: az üdülő, továbbá minden olyan lakásnak nem minősülő épület, amelyben ideiglenesen üdülés, pihenés céljára tartózkodnak, ideértve az üdülőtől elkülönítve épített (önálló) építményt is (csónakház, kabin, horgásztanya, garázs stb.);
20. üdülő: az ingatlan-nyilvántartásban üdülőként (üdülőépület, hétvégi ház, apartman, nyaraló, csónakház) feltüntetett vagy ilyenként feltüntetésre váró épület;
20. üdülő: az ingatlan-nyilvántartásban üdülőként (üdülőépület, hétvégi ház, apartman, nyaraló, csónakház) feltüntetett vagy ilyenként feltüntetésre váró építmény;
21. állandó lakos: aki a lakcímbejelentés szabályai szerint nyilvántartásba vett lakóhellyel, tartózkodási hellyel rendelkezik az önkormányzat illetékességi területén;
22. nettó árbevétel:
a) a számviteli törvényben meghatározott értékesítés nettó árbevétele, továbbá a kapott kamatok és kamatjellegű bevételek együttes összege, csökkentve a kamatozó értékpapírok eladási árában érvényesített kamat bevételként elszámolt összegével, a b)-i) pontokban foglalt eltérésekkel,
a) a számviteli törvényben meghatározott értékesítés nettó árbevétele, továbbá a kapott kamatok és kamatjellegű bevételek együttes összege, csökkentve a kamatozó értékpapírok eladási árában érvényesített kamat bevételként elszámolt összegével, a b)-j) alpontokban foglalt eltérésekkel,
a) a számviteli törvényben meghatározott értékesítés nettó árbevétele (egyszeres könyvvitelt vezető vállalkozó esetében: a pénzügyileg rendezett nettó árbevétel és a nem pénzben kiegyenlített értékesítés nettó árbevételének együttes összege), növelve a befektetett pénzügyi eszközök után kapott (járó) kamatok, valamint az egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek üzleti évben kimutatott összegével, csökkentve a jövedéki adó, fogyasztási adó fizetésére kötelezett vállalkozó esetében az adóhatósággal elszámolt - az egyéb szolgáltatások értékeként, illetve az egyéb ráfordítások között kimutatott - jövedéki adó, fogyasztási adó összegével a b)-j) alpontokban foglalt eltérésekkel,
a) a számviteli törvényben meghatározott értékesítés nettó árbevétele (egyszeres könyvvitelt vezető vállalkozó esetében: a pénzügyileg rendezett nettó árbevétel és a nem pénzben kiegyenlített értékesítés nettó árbevételének együttes összege), növelve a befektetett pénzügyi eszközök után kapott (járó) kamatok, valamint az egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek üzleti évben kimutatott összegének 50%-ával, továbbá a kamatfedezeti ügyletek - ráfordítást csökkentő tételként elszámolt realizált - teljes nyeresége összegének 50%-ával, illetve az olyan alapügyletek (fedezett ügyletek) realizált teljes nyeresége összegének 50%-ával, amelyet kamatfedezeti ügylet vesztesége csökkent, csökkentve a jövedéki adó, fogyasztási adó fizetésére kötelezett vállalkozó esetében az adóhatósággal elszámolt - az egyéb szolgáltatások értékeként, illetve az egyéb ráfordítások között kimutatott - jövedéki adó, fogyasztási adó összegével, továbbá az egyéb ráfordítások között kimutatott, az adóhatósággal elszámolt regisztrációs adó, energiaadó összegével, feltéve, ha az így elszámolt regisztrációs adó, energiaadó összege az értékesítés nettó árbevételét növelte, a b)-j) alpontokban foglalt eltérésekkel,
a) a számviteli törvényben meghatározott értékesítés nettó árbevétele (egyszeres könyvvitelt vezető vállalkozó esetében: a pénzügyileg rendezett nettó árbevétel és a nem pénzben kiegyenlített értékesítés nettó árbevételének együttes összege), növelve a befektetett pénzügyi eszközök után kapott (járó) kamatok, valamint az egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek üzleti évben kimutatott összegének 50%-ával, csökkentve a jövedéki adó fizetésére kötelezett vállalkozó esetében az adóhatósággal elszámolt - az egyéb szolgáltatások értékeként, illetve az egyéb ráfordítások között kimutatott - jövedéki adó összegével, továbbá az egyéb ráfordítások között kimutatott, az adóhatósággal elszámolt regisztrációs adó, energiaadó összegével, feltéve, ha az így elszámolt regisztrációs adó, energiaadó összege az értékesítés nettó árbevételét növelte, a b)-j) alpontokban foglalt eltérésekkel,
a) a számviteli törvényben meghatározott értékesítés nettó árbevétele (egyszeres könyvvitelt vezető vállalkozó esetében: a pénzügyileg rendezett nettó árbevétel és a nem pénzben kiegyenlített értékesítés nettó árbevételének együttes összege), növelve a befektetett pénzügyi eszközök után kapott (járó) kamatok, valamint az egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek üzleti évben kimutatott összegének 50%-ával, csökkentve a jövedéki adó fizetésére kötelezett vállalkozó esetében az adóhatósággal elszámolt - az egyéb szolgáltatások értékeként, illetve az egyéb ráfordítások között kimutatott - jövedéki adó összegével, továbbá az egyéb ráfordítások között kimutatott, az adóhatósággal elszámolt regisztrációs adó, energiaadó összegével, feltéve, ha az így elszámolt regisztrációs adó, energiaadó összege az értékesítés nettó árbevételét növelte, valamint a külön jogszabály szerinti felszolgálási díj árbevételként elszámolt összegével, a b)-j) alpontokban foglalt eltérésekkel,
a) a számviteli törvényben meghatározott értékesítés nettó árbevétele (egyszeres könyvvitelt vezető vállalkozó esetében: a pénzügyileg rendezett nettó árbevétel és a nem pénzben kiegyenlített értékesítés nettó árbevételének együttes összege), csökkentve a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerinti jogdíjból származó, árbevételként elszámolt ellenértékkel, a jövedéki adó fizetésére kötelezett vállalkozó esetében az adóhatósággal elszámolt - az egyéb szolgáltatások értékeként, illetve az egyéb ráfordítások között kimutatott - jövedéki adó összegével, továbbá az egyéb ráfordítások között kimutatott, az adóhatósággal elszámolt regisztrációs adó, energiaadó összegével, feltéve, ha az így elszámolt regisztrációs adó, energiaadó összege az értékesítés nettó árbevételét növelte, valamint a külön jogszabály szerinti felszolgálási díj árbevételként elszámolt összegével, a b)-j) alpontokban foglalt eltérésekkel,
a) a számviteli törvényben meghatározott értékesítés nettó árbevétele (egyszeres könyvvitelt vezető vállalkozó esetében: a pénzügyileg rendezett nettó árbevétel és a nem pénzben kiegyenlített értékesítés nettó árbevételének együttes összege), csökkentve a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerinti jogdíjból származó, árbevételként elszámolt ellenértékkel, a jövedéki adó fizetésére kötelezett vállalkozó esetében az adóhatósággal elszámolt - az egyéb szolgáltatások értékeként, illetve az egyéb ráfordítások között kimutatott - jövedéki adó összegével, továbbá az egyéb ráfordítások között kimutatott, az adóhatósággal elszámolt regisztrációs adó, energiaadó összegével, feltéve ha az így elszámolt regisztrációs adó, energiaadó összege az értékesítés nettó árbevételét növelte, valamint a külön jogszabály szerinti felszolgálási díj árbevételként elszámolt összegével, a b)-g) alpontokban foglalt eltérésekkel,
a) a számviteli törvényben meghatározott értékesítés nettó árbevétele (egyszeres könyvvitelt vezető vállalkozó esetében: a pénzügyileg rendezett nettó árbevétel és a nem pénzben kiegyenlített értékesítés nettó árbevételének együttes összege), csökkentve a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerinti jogdíjból származó, árbevételként elszámolt ellenértékkel, a jövedéki adó fizetésére kötelezett vállalkozó esetében az adóhatósággal elszámolt - az egyéb szolgáltatások értékeként, illetve az egyéb ráfordítások között kimutatott - jövedéki adó összegével, továbbá az egyéb ráfordítások között kimutatott, az adóhatósággal elszámolt regisztrációs adó, energiaadó összegével, feltéve ha az így elszámolt regisztrációs adó, energiaadó összege az értékesítés nettó árbevételét növelte, valamint a külön jogszabály szerinti felszolgálási díj árbevételként elszámolt összegével, a b)-h) alpontokban foglalt eltérésekkel,
a) a számviteli törvényben meghatározott értékesítés nettó árbevétele (egyszeres könyvvitelt vezető vállalkozó esetében: a pénzügyileg rendezett nettó árbevétel és a nem pénzben kiegyenlített értékesítés nettó árbevételének együttes összege), csökkentve a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerinti jogdíjból származó, árbevételként elszámolt ellenértékkel, a jövedéki adó fizetésére kötelezett vállalkozó esetében az adóhatósággal elszámolt - az egyéb szolgáltatások értékeként, illetve az egyéb ráfordítások között kimutatott - jövedéki adó összegével, továbbá az egyéb ráfordítások között kimutatott, az adóhatósággal elszámolt regisztrációs adó, energiaadó, népegészségügyi termékadóról szóló törvény szerinti alkoholos ital utáni népegészségügyi termékadó összegével, feltéve, ha az így elszámolt regisztrációs adó, energiaadó, népegészségügyi termékadó összege az értékesítés nettó árbevételét növelte, valamint a külön jogszabály szerinti felszolgálási díj árbevételként elszámolt összegével, a b)-h) alpontokban foglalt eltérésekkel,
b) a hitelintézeteknél és pénzügyi vállalkozásoknál: a kapott kamatok és kamatjellegű bevételek csökkentve a fizetett kamatok és kamatjellegű ráfordításokkal, növelve az egyéb pénzügyi szolgáltatás bevételeivel, a befektetési szolgáltatások bevételeivel és a nem pénzügyi és befektetési szolgáltatás nettó árbevételével,
b) a hitelintézeteknél és pénzügyi vállalkozásoknál: a kapott kamatok és kamatjellegű bevételek csökkentve a fizetett kamatok és kamatjellegű ráfordításokkal, növelve az egyéb pénzügyi szolgáltatás bevételeivel, a befektetési szolgáltatások bevételeivel és a nem pénzügyi és befektetési szolgáltatás nettó árbevételével, továbbá az olyan fedezeti ügyletek realizált nyereségével, melyek a befektetési szolgáltatások ráfordításait vagy a pénzügyi szolgáltatások ráfordításait csökkenti, illetve az olyan alapügyletek (fedezett tételek) realizált nyereségével, amelyet fedezeti ügylet vesztesége csökkent a befektetési szolgáltatások bevételein vagy a pénzügyi szolgáltatások bevételein belül,
b) a hitelintézeteknél és pénzügyi vállalkozásoknál: a kapott kamatok és kamatjellegű bevételek csökkentve a fizetett kamatokkal és kamatjellegű ráfordításokkal, növelve az egyéb pénzügyi szolgáltatás bevételeivel, a befektetési szolgáltatások bevételeivel és a nem pénzügyi és befektetési szolgáltatás bevételével. Fedezeti ügyletek esetén az alapügylet (fedezett tétel) nyereségének/veszteségének és az ahhoz tartozó fedezeti ügylet veszteségének/nyereségének nyereségjellegű különbözete tartozik a nettó árbevételbe. A számviteli törvény szerinti kereskedési célú származékos ügyletek esetében azok eredményének összevont különbözete tartozik a nettó árbevételbe, ha az nyereségjellegű,
b) a hitelintézeteknél és pénzügyi vállalkozásoknál: a kapott kamatok és kamatjellegű bevételek csökkentve a fizetett kamatokkal és kamatjellegű ráfordításokkal és a pénzügyi lízingbe adott eszköz beszerzési értékével, azzal, hogy e beszerzési értékre tekintettel az adóalap nem csökkenthető, növelve az egyéb pénzügyi szolgáltatás bevételeivel, a befektetési szolgáltatások bevételeivel és a nem pénzügyi és befektetési szolgáltatás bevételével. Fedezeti ügyletek esetén az alapügylet (fedezett tétel) nyereségének/veszteségének és az ahhoz tartozó fedezeti ügylet veszteségének/nyereségének nyereségjellegű különbözete tartozik a nettó árbevételbe. A számviteli törvény szerinti kereskedési célú származékos ügyletek esetében azok eredményének összevont különbözete tartozik a nettó árbevételbe, ha az nyereségjellegű,
c) biztosítóknál: a biztosítási bevételek csökkentve a viszontbiztosítónak átadott díjjal, a károk és szolgáltatások ráfordításaival, növelve a nem biztosítási tevékenység bevételeivel, a befektetések nettó bevételével, csökkentve a saját tulajdonú saját használatú ingatlanok bevételkorrekciójával, a kapott osztalékokkal és részesedésekkel, valamint a kamatozó értékpapírok vételárában érvényesített kamat bevételként elszámolt összegével. A biztosítók éves beszámoló készítési kötelezettségének sajátosságairól szóló 182/1991. (XII. 30.) Korm. rendelet hatályban maradásáig a biztosítási bevételek alatt az e kormányrendelet szerinti biztosítástechnikai bevételt, a károk és szolgáltatások ráfordításai alatt pedig e kormányrendelet szerinti károk és szolgáltatások költségeinek, valamint a biztosítástechnikai tartalékok növekedésének együttes összegét kell érteni,
c) biztosítóknál: a biztosítástechnikai eredmény növelve a nettó működési költségekkel, a befektetésekből származó biztosítástechnikai ráfordításokkal (csak életbiztosítási ágnál), az egyéb biztosítástechnikai ráfordításokkal, a befektetések nettó bevételével és a nem biztosítási tevékenység bevételeivel; csökkentve a kapott osztalékokkal és részesedésekkel, a saját tulajdonú, saját használatú ingatlanok bevételkorrekciójával és a kamatozó értékpapírok vételárában érvényesített kamat ráfordításként elszámolt összegével, valamint a Kártalanítási Számlával szemben ráfordításként elszámolt összeggel,
c) biztosítóknál: a biztosítástechnikai eredmény növelve a nettó működési költségekkel, a befektetésekből származó biztosítástechnikai ráfordításokkal (csak életbiztosítási ágnál), az egyéb biztosítástechnikai ráfordításokkal, a kapott kamatokkal és kamatjellegű bevételekkel, a biztosítási állományhoz kapcsolódó tárgyi eszközök bevételeivel, a befektetések értékesítésének árfolyamnyereségével és az egyéb befektetési bevételekkel (nem életbiztosítási ágnál), az életbiztosításból allokált befektetési bevétellel, valamint a nem biztosítási tevékenység bevételeivel, csökkentve a Kártalanítási Számlával szemben ráfordításként elszámolt összeggel, a tűzvédelmi hozzájárulásként elszámolt összeggel, és a biztosítottaknak visszajuttatandó befektetési eredménnyel,
c) biztosítóknál: a biztosítástechnikai eredmény növelve a nettó működési költségekkel, a befektetésekből származó biztosítástechnikai ráfordításokkal (csak életbiztosítási ágnál), az egyéb biztosítástechnikai ráfordításokkal, a kapott kamatokkal és kamatjellegű bevételekkel, a biztosítási állományhoz kapcsolódó tárgyi eszközök bevételeivel, a befektetések értékesítésének árfolyamnyereségével és az egyéb befektetési bevételekkel (nem életbiztosítási ágnál), az életbiztosításból allokált befektetési bevétellel, valamint a nem biztosítási tevékenység bevételeivel, az olyan fedezeti ügyletek realizált nyereségével, mely a ráfordítások értékét csökkenti, illetve az olyan alapügyletek (fedezett tételek) realizált nyereségével, amelyet fedezeti ügylet vesztesége csökkent, valamint csökkentve a Kártalanítási Számlával szemben ráfordításként elszámolt összeggel, a tűzvédelmi hozzájárulásként elszámolt összeggel, és a biztosítottaknak visszajuttatandó befektetési eredménnyel,
c) biztosítóknál: a biztosítástechnikai eredmény növelve a nettó működési költségekkel, a befektetésekből származó biztosítástechnikai ráfordításokkal (csak életbiztosítási ágnál), az egyéb biztosítástechnikai ráfordításokkal, a kapott kamatokkal és kamatjellegű bevételekkel, a biztosítási állományhoz kapcsolódó tárgyi eszközök bevételeivel, a befektetések értékesítésének árfolyamnyereségével és az egyéb befektetési bevételekkel (nem életbiztosítási ágnál), az életbiztosításból allokált befektetési bevétellel, valamint a nem biztosítási tevékenység bevételeivel, valamint csökkentve a Kártalanítási Számlával szemben ráfordításként elszámolt összeggel, a tűzvédelmi hozzájárulásként elszámolt összeggel és a biztosítottaknak visszajuttatandó befektetési eredménnyel. Fedezeti ügyletek esetén az alapügylet (fedezett tétel) nyereségének/veszteségének és az ahhoz tartozó fedezeti ügylet veszteségének/nyereségének nyereségjellegű különbözete tartozik a nettó árbevételbe. A számviteli törvény szerinti kereskedési célú származékos ügyletek esetében azok eredményének összevont különbözete tartozik a nettó árbevételbe, ha az nyereségjellegű,
c) biztosítóknál: a biztosítástechnikai eredmény növelve a nettó működési költségekkel, a befektetésekből származó biztosítástechnikai ráfordításokkal (csak életbiztosítási ágnál), az egyéb biztosítástechnikai ráfordításokkal, a kapott kamatokkal és kamatjellegű bevételekkel, a biztosítási állományhoz kapcsolódó tárgyi eszközök bevételeivel, a befektetések értékesítésének árfolyamnyereségével és az egyéb befektetési bevételekkel (nem életbiztosítási ágnál), az életbiztosításból allokált befektetési bevétellel, valamint a nem biztosítási tevékenység bevételeivel, valamint csökkentve a Kártalanítási Számlával és a Kártalanítási Alappal szemben ráfordításként elszámolt összeggel, a tűzvédelmi hozzájárulásként elszámolt összeggel és a biztosítottaknak visszajuttatandó befektetési eredménnyel. Fedezeti ügyletek esetén az alapügylet (fedezett tétel) nyereségének/veszteségének és az ahhoz tartozó fedezeti ügylet veszteségének/nyereségének nyereségjellegű különbözete tartozik a nettó árbevételbe. A számviteli törvény szerinti kereskedési célú származékos ügyletek esetében azok eredményének összevont különbözete tartozik a nettó árbevételbe, ha az nyereségjellegű,
d) a költségvetési szerveknél: a vállalkozási tevékenységgel kapcsolatos pénzforgalmi bevétel,
d) befektetési vállalkozásoknál: a befektetési szolgáltatási tevékenység bevételei növelve a nem befektetési szolgáltatási tevékenység bevételeivel, valamint a kapott kamatokkal és kamatjellegű bevételekkel. Fedezeti ügyletek esetén az alapügylet (fedezett tétel) nyereségének/veszteségének és az ahhoz tartozó fedezeti ügylet veszteségének/nyereségének nyereségjellegű különbözete tartozik a nettó árbevételbe. A számviteli törvény szerinti kereskedési célú származékos ügyletek esetében azok eredményének összevont különbözete tartozik a nettó árbevételbe, ha az nyereségjellegű,
e) befektetési vállalkozásoknál: a befektetési szolgáltatási tevékenység bevételei növelve a nem befektetési szolgáltatási tevékenység bevételeivel, valamint a kapott kamatokkal és kamatjellegű bevételekkel, csökkentve a kamatozó értékpapírok vételárában érvényesített kamat ráfordításként elszámolt összegével,
e) befektetési vállalkozásoknál: a befektetési szolgáltatási tevékenység bevételei növelve a nem befektetési szolgáltatási tevékenység bevételeivel, valamint a kapott kamatokkal és kamatjellegű bevételekkel,
e) befektetési vállalkozásoknál: a befektetési szolgáltatási tevékenység bevételei növelve a nem befektetési szolgáltatási tevékenység bevételeivel, valamint a kapott kamatokkal és kamatjellegű bevételekkel, továbbá az olyan fedezeti ügyeletek realizált nyereségével, mely a ráfordítások értékét csökkenti, illetve az olyan alapügyletek (fedezett tételek) realizált nyerségével, amelyet fedezeti ügylet vesztesége csökkent,
e) befektetési vállalkozásoknál: a befektetési szolgáltatási tevékenység bevételei növelve a nem befektetési szolgáltatási tevékenység bevételeivel, valamint a kapott kamatokkal és kamatjellegű bevételekkel. Fedezeti ügyletek esetén az alapügylet (fedezett tétel) nyereségének/veszteségének és az ahhoz tartozó fedezeti ügylet veszteségének/nyereségének nyereségjellegű különbözete tartozik a nettó árbevételbe. A számviteli törvény szerinti kereskedési célú származékos ügyletek esetében azok eredményének összevont különbözete tartozik a nettó árbevételbe, ha az nyereségjellegű,
e) a külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepénél, valamint a külföldi székhelyű európai részvénytársaság és európai szövetkezet magyarországi telephelyénél, továbbá egyéb más külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi telephelyénél: a fióktelep (telephely) számviteli beszámolója (ha a telephelynek számviteli beszámoló-készítési kötelezettsége nincs, akkor nyilvántartásai, bizonylatai) alapján kimutatott, az a) pont - illetve, ha a külföldi székhelyű vállalkozás a b), c) és d) alpontok valamelyikében említett szervezet, akkor az ott meghatározottak - szerinti nettó árbevétel,
f) az egyházi jogi személynél, valamint az egyház által alapított intézménynél: a könyvvezetési kötelezettségtől függően a vállalkozási tevékenységből származó a) pont alatti nettó árbevétel, vagy pénzforgalmi bevétel,
f) lakásszövetkezet, társasház, (köz)alapítvány, társadalmi szervezet, köztestület, egyesület, önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, iskolaszövetkezet, a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter felügyelete alá tartozó, a fogvatartottak kötelező foglalkoztatására létrehozott gazdálkodó szervezetek, a kizárólag a fogvatartottak foglalkoztatása céljából közhasznú, kiemelkedően közhasznú nonprofit gazdasági társaság, a TIG Tartalékgazdálkodási Nonprofit Kft. a KHVT Közlekedési, Hírközlési, Vízügyi Tartalékgazdálkodási Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. esetében a vállalkozási tevékenységből származó, a) pont szerinti nettó árbevétel. Nem minősül vállalkozási tevékenységből származó nettó árbevételnek a társasház és a lakásszövetkezet belső szolgáltatásból származó árbevétele,
g) külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepénél: a fióktelep számviteli beszámolója alapján kimutatott az a) pont szerinti - illetve, ha a külföldi székhelyű vállalkozás a b), c) és e) alpontok valamelyikében említett szervezet, akkor az ott meghatározottak szerinti - nettó árbevétel,
g) a külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepénél: a fióktelep számviteli beszámolója alapján kimutatott, az a) pont szerinti - illetve, ha a külföldi székhelyű vállalkozás a b), c) és e) alpontok valamelyikében említett szervezet, akkor az ott meghatározottak szerinti - nettó árbevétel. Amennyiben a fióktelep szerepel az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet által a kockázati tőkebefektetésekről, a kockázati tőketársaságokról, valamint a kockázati tőkealapokról szóló törvény előírásai szerint vezetett nyilvántartásban, akkor a j) alpont szerinti nettó árbevétel,
g) a külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepénél, valamint a külföldi székhelyű európai részvénytársaság magyarországi telephelyénél, továbbá egyéb más külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi telephelyénél: a fióktelep (telephely) számviteli beszámolója (ha a telephelynek számviteli beszámolókészítési kötelezettsége nincs, akkor nyilvántartásai, bizonylatai) alapján kimutatott, az a) pont szerinti, - illetve ha a külföldi székhelyű vállalkozás a b), c) és e) alpontok valamelyikében említett szervezet, akkor az ott meghatározottak szerinti - nettó árbevétel. Amennyiben a fióktelep (telephely) szerepel a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által a kockázati tőkebefektetésekről, a kockázati tőketársaságokról, valamint a kockázati tőkealapokról szóló törvény előírásai szerint vezetett nyilvántartásban, akkor a j) alpont szerinti nettó árbevétel,
g) a külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepénél, valamint a külföldi székhelyű európai részvénytársaság és európai szövetkezet magyarországi telephelyénél, továbbá egyéb más külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi telephelyénél: a fióktelep (telephely) számviteli beszámolója (ha a telephelynek számviteli beszámolókészítési kötelezettsége nincs, akkor nyilvántartásai, bizonylatai) alapján kimutatott, az a) pont szerinti, - illetve, ha a külföldi székhelyű vállalkozás a b), c) és e) alpontok valamelyikében említett szervezet, akkor az ott meghatározottak szerinti - nettó árbevétel. Amennyiben a fióktelep (telephely) szerepel a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által a kockázati tőkebefektetésekről, a kockázati tőketársaságokról, valamint a kockázati tőkealapokról szóló törvény előírásai szerint vezetett nyilvántartásban, akkor a j) alpont szerinti nettó árbevétel,
g) a személyi jövedelemadóról szóló törvény hatálya alá tartozó, a 26. pont a) és b) alpontja szerinti vállalkozónál: a tevékenységvégzéssel (termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás) közvetlen összefüggésben kapott - általános forgalmi adó nélküli - ellenérték, növelve a kompenzációs felárral és csökkentve az adóhatósággal elszámolt regisztrációs adó összegével, feltéve, hogy azt bevételként elszámolta, továbbá azon bevétellel, amelyet a számvitelről szóló törvény alapján egyéb bevételként kellene elszámolni;
h) a b)-g) pontban nem említett szervezetnél (lakásszövetkezet, társasház, alapítvány, társadalmi szervezet, ügyvédi iroda, intézmény stb.) - könyvvezetési kötelezettségtől függően - a vállalkozási tevékenységből származó, az a) pont szerinti nettó árbevétel vagy pénzforgalmi bevétel. Nem minősül vállalkozási tevékenységből származó árbevételnek a társasház és a lakásszövetkezet belső szolgáltatásból származó árbevétele,
h) a b)-g) és j) alpontokban nem említett szervezetnél (lakásszövetkezet, társasház, alapítvány, társadalmi szervezet, ügyvédi iroda, intézmény stb.) - könyvvezetési kötelezettségtől függően - a vállalkozási tevékenységből származó, az a) pont szerinti nettó árbevétel vagy pénzforgalmi bevétel. Nem minősül vállalkozási tevékenységből származó árbevételnek a társasház és a lakásszövetkezet belső szolgáltatásból származó árbevétele,
h) a b)-g) és j)-k) alpontokban nem említett szervezetnél (lakásszövetkezet, társasház, alapítvány, társadalmi szervezet, ügyvédi iroda, intézmény stb.) - könyvvezetési kötelezettségtől függően - a vállalkozási tevékenységből származó, az a) pont szerinti nettó árbevétel vagy pénzforgalmi bevétel. Nem minősül vállalkozási tevékenységből származó árbevételnek a társasház és a lakásszövetkezet belső szolgáltatásból származó árbevétele,
h) a b)-g) és j) alpontokban nem említett szervezetnél (lakásszövetkezet, társasház, alapítvány, társadalmi szervezet, ügyvédi iroda, intézmény stb.) - könyvvezetési kötelezettségtől függően - a vállalkozási tevékenységből származó, az a) pont szerinti nettó árbevétel vagy pénzforgalmi bevétel. Nem minősül vállalkozási tevékenységből származó árbevételnek a társasház és a lakásszövetkezet belső szolgáltatásból származó árbevétele,
h) a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló törvény szerinti kisadózó vállalkozás esetén, a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló törvény szerinti kisadózó vállalkozás bevétele;
i) a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvény hatálya alá tartozó vállalkozók esetében a tevékenységükkel (termékeladás, szolgáltatás) összefüggésben kapott általános forgalmi adó nélküli készpénz, jóváírás, természetben kapott juttatás, vagy bármilyen vagyoni érték, növelve az árkiegészítéssel és csökkentve a fogyasztási adóval,
i) a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvény hatálya alá tartozó vállalkozók esetében a tevékenységükkel (termékeladás, szolgáltatás) összefüggésben kapott általános forgalmi adó nélküli készpénz, jóváírás, természetben kapott juttatás, vagy bármilyen vagyoni érték, növelve az árkiegészítéssel és csökkentve a fogyasztási adóval, továbbá az adóhatósággal elszámolt regisztrációs adó összegével, feltéve, ha a regisztrációs adó összege a termék ellenértéke részeként bevételként került kimutatásra,
j) a kockázati tőkebefektetésekről, a kockázati tőketársaságokról, valamint a kockázati tőkealapokról szóló törvény hatálya alá tartozó kockázati tőketársaságoknál és a kockázati tőkealapoknál: az a) pont szerinti nettó árbevétel, valamint a befektetett pénzügyi eszköznek minősülő részvények, részesedések - kockázati tőkebefektetések - eladási árának és könyv szerinti értékének különbözetében keletkezett, a mérlegkészítés időpontjáig pénzügyileg realizált árfolyamnyereség, továbbá az ilyen befektetések után kapott osztalék és részesedés együttes összege;
k) az egészségbiztosítási pénztárak esetében: az egészségbiztosítási szolgáltatási bevételek, növelve a többes ügynöki és az ügynöki tevékenység bevételeivel, csökkentve az egészségbiztosítási szolgáltatási ráfordításokkal;
23. piaci és vásározó kiskereskedelem: piacokon, vásárokon folytatott kicsinybeni, közvetlenül a végső fogyasztónak történő értékesítés;
23. egyházi személy, a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvény szerinti egyházi személy;
23. háziorvos, védőnő vállalkozó: az a vállalkozó, aki/amely - gazdálkodó szervezetként vagy egyéni vállalkozóként - külön jogszabály alapján háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi alapellátási vagy védőnői tevékenységet végez és nettó árbevételének legalább 80%-a e tevékenység (tevékenységek) végzésére vonatkozó, az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral kötött finanszírozási szerződés alapján az Egészségbiztosítási Alapból származik;
24. építőipari tevékenység: a Gazdasági Tevékenységek Egységes Osztályozási Rendszere (TEÁOR) 2003. január 1-jén hatályos besorolása szerint az Építőipar nemzetgazdasági ágba tartozó tevékenységek összessége,
24. építőipari tevékenység: a Gazdasági Tevékenységek Egységes Osztályozási Rendszere 2008. január 1-jétől hatályos (TEÁOR’08) besorolása szerint a 41-43. ágazatokba sorolt tevékenységek összessége;
25. alapkutatás, alkalmazott kutatás, kísérleti fejlesztés közvetlen költsége: a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tao tv.) 7. §-a (1) bekezdésének t) pontjában meghatározott feltételekkel megvalósított alapkutatás, alkalmazott kutatás, kísérleti fejlesztés közvetlen költsége, figyelemmel a Tao tv. 31. §-a (2) bekezdésének c) pontjában foglaltakra;
25. alapkutatás, alkalmazott kutatás, kísérleti fejlesztés közvetlen költsége: a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tao tv.) 4. § 32. pontja szerinti saját tevékenységi körben megvalósított K+F tevékenység közvetlen költsége, figyelemmel a Tao tv. 31. §-a (2) bekezdésének c) pontjában foglaltakra;
25. alapkutatás, alkalmazott kutatás, kísérleti fejlesztés közvetlen költsége: a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tao tv.) 4. § 32. pontja szerinti saját tevékenységi körben megvalósított K+F tevékenység közvetlen költsége;
26. vállalkozó: a gazdasági tevékenységet saját nevében és kockázatára haszonszerzés céljából, üzletszerűen végző
a) vállalkozói igazolvánnyal rendelkező magánszemély,
a) a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott egyéni vállalkozó,
b) az egyéni vállalkozásról szóló törvény hatálybalépését megelőző jogszabályok alapján kisiparosnak, magánkereskedőnek minősülő magánszemély, valamint a jogi személy részlegét szerződéses rendszerben üzemeltető magánszemély,
b) a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott mezőgazdasági őstermelő, feltéve, hogy őstermelői tevékenységéből származó bevétele az adóévben a 400 000 forintot meghaladja,
b) a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott mezőgazdasági őstermelő, feltéve, hogy őstermelői tevékenységéből származó bevétele az adóévben a 600 000 forintot meghaladja,
c) mezőgazdasági termelést és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatást végző magánszemély,
c) a jogi személy, ideértve azt is, ha az felszámolás vagy végelszámolás alatt áll,
d) az egyes tevékenységek gyakorlásáról szóló jogszabályok alapján meghatározott feltételek szerint végezhető, de vállalkozói igazolványhoz nem kötött (pl. egyéni ügyvédi, közjegyzői, önálló bírósági végrehajtói, magánorvosi, szakértői, tervezői) tevékenységet folytató magánszemély,
d) az egyes tevékenységek gyakorlásáról szóló jogszabályok alapján meghatározott feltételek szerint végezhető, de vállalkozói igazolványhoz nem kötött (pl. ügyvédi, közjegyzői, önálló bírósági végrehajtói, magánorvosi, szakértői, tervezői) tevékenységet folytató magánszemély,
d) egyéb szervezet, ideértve azt is, ha az felszámolás vagy végelszámolás alatt áll;
d) egyéni cég, egyéb szervezet, ideértve azt is, ha azok felszámolás vagy végelszámolás alatt állnak;
e) jogi személy, ideértve a felszámolás vagy végelszámolás alatt levő jogi személyt is;
f) egyéb szervezet, ideértve a felszámolás vagy végelszámolás alatt levő szervezetet is;
27. önkormányzat költségvetése javára megállapított adó: mindazon adók, illetékek, adójellegű kötelezettségek, amelyeknek az önkormányzat költségvetése javára való teljesítését jogszabály írja elő;
28. szálláshely: egész éven át vagy csak időszakosan, üzletszerűen működtetett olyan létesítmény, amely éjszakai elszállásolásra és tartózkodásra szolgál;
29. szállásdíj: a szálláshely általános forgalmi adóval csökkentett ára a kötelező reggeli és egyéb szolgáltatások nélkül;
30. vendégéjszaka: vendégként eltöltött - éjszakát is magában foglaló vagy így elszámolt - legfeljebb 24 óra;
31. telephely: a) az adóalany olyan állandó üzleti létesítménye - függetlenül a használat jogcímétől -, ahol részben vagy egészben iparűzési tevékenységet folytat, azzal, hogy a telephely kifejezés magában foglalja különösen a gyárat, az üzemet, a műhelyt, a raktárt, a bányát, a kőolaj- vagy földgázkutat, az irodát, a fiókot, a képviseletet, a termőföldet, a hasznosított (bérbe vagy lízingbe adott) ingatlant,
b) hang, kép, adat vagy egyéb információ (ideértve a rádió- és televízió programokat is) vezetéken, kábelen, rádión, optikai úton vagy elektromágneses rendszer útján történő továbbítását szolgáló berendezés, amennyiben annak üzemeltetése rendszeres személyes jelenlétet kíván,
c) vezetékes gázszolgáltatás, villamosenergia-szolgáltatás (a továbbiakban ezen alpont alkalmazásában együtt: szolgáltatás) közvetlenül a végső fogyasztónak történő nyújtása esetén azon önkormányzat illetékességi területe, ahol a szolgáltatás nyújtása a végső fogyasztó számára történik.
31. telephely: a) az adóalany olyan állandó üzleti létesítménye - függetlenül a használat jogcímétől -, ahol részben vagy egészben iparűzési tevékenységet folytat, azzal, hogy a telephely kifejezés magában foglalja különösen a gyárat, az üzemet, a műhelyt, a raktárt, a bányát, a kőolaj- vagy földgázkutat, a vízkutat, a szélerőművet (szélkereket), az irodát, a fiókot, a képviseletet, a termőföldet, a hasznosított (bérbe vagy lízingbe adott) ingatlant, az ellenszolgáltatás fejében igénybe vehető közutat, vasúti pályát,
b) hang, kép, adat vagy egyéb információ (ideértve a rádió- és televízió programokat is) vezetéken, kábelen, rádión, optikai úton vagy elektromágneses rendszer útján történő továbbítását szolgáló berendezés, amennyiben annak üzemeltetése rendszeres személyes jelenlétet kíván,
b) azon távközlési tevékenységet végző vállalkozó esetén, amelynek
ba) az adóévben a számviteli törvény szerinti nettó árbevétele legalább 75%-ban vezeték nélküli távközlési tevékenységből [TEÁOR’08 61.2] származik (vezeték nélküli távközlési tevékenységet végző vállalkozó), azon önkormányzat illetékességi területe, ahol az adóév első napján utólag fizetett díjú vezeték nélküli távközlési szolgáltatást igénybe vevő előfizetőjének (vezeték nélküli távközlési szolgáltatást igénybe vevő előfizető) számlázási címe található,
ba) az adóévben a számviteli törvény szerinti nettó árbevétele legalább 75%-ban vezeték nélküli távközlési tevékenységből [TEÁOR ’08 61.2] származik (vezeték nélküli távközlési tevékenységet végző vállalkozó)
baa) az a) pont szerinti telephely és
bab) azon önkormányzat illetékességi területe, ahol az adóév első napján utólag fizetett díjú vezeték nélküli távközlési szolgáltatást igénybe vevő előfizetőjének (vezeték nélküli távközlési szolgáltatást igénybe vevő előfizető) számlázási címe található,
bb) az adóévben a számviteli törvény szerinti nettó árbevételének kevesebb, mint 75%-a származik vezeték nélküli távközlési tevékenységből [TEÁOR’08 61.2] (vezetékes távközlési tevékenységet végző vállalkozó), azon önkormányzat illetékességi területe, ahol az adóév első napján előfizetőjének távközlési szolgáltatást nyújt (vezetékes távközlési szolgáltatást igénybe vevő előfizető), valamint - ha a vállalkozó vezeték nélküli távközlési tevékenységet is végez - azon önkormányzat illetékességi területe, ahol a vezeték nélküli távközlési szolgáltatást igénybe vevő előfizetőjének adóév első napján a számlázási címe található,
c) a villamos energiáról szóló törvény szerinti egyetemes szolgáltató, villamosenergia-kereskedő és villamos energia elosztó hálózati engedélyes, továbbá a földgázellátásról szóló törvény szerinti közüzemi szolgáltató, földgázkereskedő és földgázelosztói engedélyes esetén azon önkormányzat illetékességi területe, ahol villamos energia vagy földgáz értékesítése, illetve a villamos energia vagy földgáz elosztása a végső fogyasztó, a végső felhasználó (a továbbiakban együttesen: a végső fogyasztó) részére történik;
c) a villamos energiáról szóló törvény szerinti egyetemes szolgáltató, villamosenergia-kereskedő és villamos energia elosztó hálózati engedélyes, továbbá a földgázellátásról szóló törvény szerinti egyetemes szolgáltató, földgázkereskedő és földgázelosztói engedélyes esetén azon önkormányzat illetékességi területe, ahol villamos energia vagy földgáz értékesítése, illetve a villamos energia vagy földgáz elosztása a végső fogyasztó, a végső felhasználó (a továbbiakban együttesen: a végső fogyasztó) részére történik;
c) a villamos energiáról szóló törvény szerinti egyetemes szolgáltató, villamosenergia-kereskedő és villamos energia elosztó hálózati engedélyes, továbbá a földgázellátásról szóló törvény szerinti egyetemes szolgáltató, földgázkereskedő és földgázelosztói engedélyes esetén azon önkormányzat illetékességi területe, ahol villamos energia vagy földgáz értékesítése, illetve a villamos energia vagy földgáz elosztása a végső fogyasztó, a végső felhasználó (a továbbiakban együttesen: a végső fogyasztó) részére történik, feltéve, hogy a villamosenergia-kereskedő, a földgázkereskedő, a villamos energia egyetemes szolgáltató, a földgáz egyetemes szolgáltató, illetve a villamosenergia elosztó hálózati engedélyes, a földgázelosztói engedélyes adóévet megelőző adóévi számviteli törvény szerinti nettó árbevételének legalább 75%-a közvetlenül a végső fogyasztónak történő értékesítésből, illetve a végső fogyasztó számára történő elosztásból származik;
d) a bizalmi vagyonkezelésbe adott vagyon esetén a kezelt vagyonba tartozó hasznosított ingatlan;
32. idényjellegű tevékenység: az a vállalkozási tevékenység, amelyet a vállalkozó állandó székhellyel, telephellyel az év meghatározott szakához kötötten rendszeresen végez;
32. alvállalkozói teljesítések értéke: az adóalany által továbbadott (számlázott) olyan alvállalkozói teljesítés értéke, amelynek végzése során az adóalany mind megrendelőjével, mind alvállalkozójával a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) szerinti - írásban kötött - vállalkozási szerződéses kapcsolatban áll. Ide értendő annak a - közvetített szolgáltatásnak nem minősülő - szolgáltatásnak az ellenértéke is, amelyet az adóalany az általa értékesített új (a használatbavételi engedély jogerőre emelkedését megelőzően vagy azt követően első ízben értékesített) lakás előállításához a Ptk. szerinti, írásban megkötött vállalkozási szerződés alapján vesz igénybe. Az e pont szerinti értékkel az adóalany akkor csökkentheti a nettó árbevételét, ha azzal a 22. pont a) alpontja szerint jogdíjként, a 36. pont szerint eladott áruk beszerzési értékeként, a 37. pont szerint anyagköltségként vagy a 40. pont szerint közvetített szolgáltatások értékeként nettó árbevételét nem csökkentette;
33. szociális intézmény: a szociális ellátásokról szóló törvényben meghatározott személyes szociális gondoskodást nyújtó szervezet, vállalkozás;
34. egészségügyi intézmény: minden olyan szervezet, vállalkozás, amely járó- vagy fekvőbeteg-ellátást, megelőző, illetőleg szűrővizsgálatot, diagnosztikai vizsgálatot, gyógyító célú vagy más egészségügyi beavatkozást, utókezelést, rehabilitációt, illetve mentőszolgálatot végez, továbbá, amely gyógyszert forgalmaz;
34. egészségügyi intézmény: minden olyan szervezet, vállalkozás, amely járó- vagy fekvőbeteg-ellátást, megelőző, illetőleg szűrővizsgálatot, diagnosztikai vizsgálatot, gyógyító célú vagy más egészségügyi beavatkozást, utókezelést, rehabilitációt, illetve mentőszolgálatot végez, továbbá a közforgalmi gyógyszertár, fiókgyógyszertár;
34. beszerző, értékesítő szövetkezet: az a szövetkezet, amelynek nettó árbevétele legalább 95%-ban tagjai részére történő értékesítésből vagy tagjai termékeinek értékesítéséből származik;
35. közszolgáltató szervezet: a Magyar Posta Részvénytársaság, a Magyar Rádió Részvénytársaság, a Magyar Televízió Részvénytársaság, a Duna Televízió Részvénytársaság, a Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság, továbbá a helyi és helyközi menetrend szerinti tömegközlekedést lebonyolító szervezetek, a közüzemi ellátást alapellátásként végző szervezetek közül a villamos- és gázenergia-, távfűtés-, melegvíz-, ivóvíz-, csatornaszolgáltatást (a továbbiakban: szolgáltatás) nyújtók, ideértve a víziközmű-társulatot is. Alapellátásként az a szervezet végez közüzemi ellátást, amelynek nettó árbevétele legalább 75%-ban közvetlenül a fogyasztók számára történő szolgáltatás nyújtásából származik;
35. közszolgáltató szervezet: a Magyar Posta Részvénytársaság, a Magyar Rádió Részvénytársaság, a Magyar Televízió Részvénytársaság, a Duna Televízió Részvénytársaság, a Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság, Diákhitel Központ Részvénytársaság, továbbá a helyi és helyközi menetrend szerinti tömegközlekedést lebonyolító szervezetek, a közüzemi ellátást alapellátásként végző szervezetek közül a villamos- és gázenergia-, távfűtés-, melegvíz-, ivóvíz-, csatornaszolgáltatást (a továbbiakban: szolgáltatás) nyújtók, ideértve a víziközmű-társulatot is. Alapellátásként az a szervezet végez közüzemi ellátást, amelynek nettó árbevétele legalább 75%-ban közvetlenül a fogyasztók számára történő szolgáltatás nyújtásából származik;
35. közszolgáltató szervezet: a Magyar Posta Részvénytársaság, a Magyar Rádió Részvénytársaság, a Magyar Televízió Részvénytársaság, a Duna Televízió Részvénytársaság, a Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság, Diákhitel Központ Részvénytársaság, továbbá a helyi és helyközi menetrend szerinti tömegközlekedést lebonyolító szervezetek, a közüzemi ellátást alapellátásként végző szervezetek közül a távfűtés-, melegvíz-, ivóvíz-, csatornaszolgáltatást (a továbbiakban: szolgáltatás) nyújtók, ideértve a víziközmű-társulatot is. Alapellátásként az a szervezet végez közüzemi ellátást, amelynek nettó árbevétele legalább 75%-ban közvetlenül a fogyasztók számára történő szolgáltatás nyújtásából származik;
35. közszolgáltató szervezet: a Magyar Posta Zrt., a Magyar Rádió Zrt., a Magyar Televízió Zrt., a Duna Televízió Zrt., a Magyar Távirati Iroda Zrt., Diákhitel Központ Zrt., továbbá a távfűtés-, a melegvíz-, az ivóvíz-, a csatornaszolgáltatást (a továbbiakban: szolgáltatás) nyújtók - ideértve a víziközmű-társulatot is - feltéve, ha nettó árbevételük legalább 75%-ban közvetlenül a fogyasztók számára történő szolgáltatás nyújtásából származik. Közszolgáltató szervezet továbbá a vasúti pályahálózatot üzemeltető, feltéve, ha nettó árbevétele legalább 75%-ban a vasúti pályahálózat működtetéséből származik, valamint a helyi- és helyközi menetrendszerinti tömegközlekedési szolgáltatást nyújtó, feltéve, ha nettó árbevétele legalább 55%-ban a tömegközlekedési szolgáltatás nyújtásából származik;
35. közszolgáltató szervezet: a Magyar Posta Zrt., a Magyar Rádió Zrt., a Magyar Televízió Zrt., a Duna Televízió Zrt., a Magyar Távirati Iroda Zrt., Diákhitel Központ Zrt., továbbá a távfűtés-, a melegvíz-, az ivóvíz-, a csatornaszolgáltatást (a továbbiakban: szolgáltatás) nyújtók - ideértve a víziközmű-társulatot is - feltéve, ha nettó árbevételük legalább 75%-ban közvetlenül a fogyasztók számára történő szolgáltatás nyújtásából származik. Közszolgáltató szervezet továbbá a vasúti pályahálózatot üzemeltető, feltéve, ha nettó árbevétele legalább 75%-ban a vasúti pályahálózat működtetéséből származik, valamint a helyi- és helyközi menetrendszerinti tömegközlekedési szolgáltatást nyújtó, feltéve, ha nettó árbevétele legalább 55%-ban a tömegközlekedési szolgáltatás nyújtásából származik. Közszolgáltató szervezetnek minősül az egészségbiztosítási pénztár is;
35. közszolgáltató szervezet: a Magyar Posta Zrt., a Magyar Rádió Zrt., a Magyar Televízió Zrt., a Duna Televízió Zrt., a Magyar Távirati Iroda Zrt., Diákhitel Központ Zrt., továbbá a távfűtés-, a melegvíz-, az ivóvíz-, a csatornaszolgáltatást (a továbbiakban: szolgáltatás) nyújtók - ideértve a víziközmű-társulatot is - feltéve, ha nettó árbevételük legalább 75%-ban közvetlenül a fogyasztók számára történő szolgáltatás nyújtásából származik. Közszolgáltató szervezet továbbá a vasúti pályahálózatot üzemeltető, feltéve, ha nettó árbevétele legalább 75%-ban a vasúti pályahálózat működtetéséből származik, valamint a helyi- és helyközi menetrendszerinti tömegközlekedési szolgáltatást nyújtó, feltéve, ha nettó árbevétele legalább 55%-ban a tömegközlekedési szolgáltatás nyújtásából származik;
35. közszolgáltató szervezet: a Magyar Posta Zrt., a Magyar Rádió Zrt., a Magyar Televízió Zrt., a Duna Televízió Zrt., a Magyar Távirati Iroda Zrt., a Diákhitel Központ Zrt., a Tartalékgazdálkodási Kht., illetve annak tevékenységét folytató nonprofit gazdasági társaság, továbbá a távfűtés-, a melegvíz-, az ivóvíz-, a csatornaszolgáltatást (a továbbiakban: szolgáltatás) nyújtók - ideértve a víziközmű-társulatot is - feltéve, ha nettó árbevételük legalább 75%-ban közvetlenül a fogyasztók számára történő szolgáltatás nyújtásából származik. Közszolgáltató szervezet továbbá a vasúti pályahálózatot üzemeltető feltéve, ha nettó árbevétele legalább 55%-ban a vasúti pályahálózat működtetéséből származik, valamint a helyi- és helyközi menetrendszerinti tömegközlekedési szolgáltatást nyújtó feltéve, ha nettó árbevétele legalább 55%-ban a tömegközlekedési szolgáltatás nyújtásából származik;
35. közszolgáltató szervezet: a Magyar Posta Zrt., a Magyar Rádió Nonprofit Zrt., a Magyar Televízió Nonprofit Zrt., a Duna Televízió Nonprofit Zrt., a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt., a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, a Diákhitel Központ Zrt., a Tartalékgazdálkodási Kht., illetve annak tevékenységét folytató nonprofit gazdasági társaság, továbbá a távfűtés-, a melegvíz-, az ivóvíz-, a csatornaszolgáltatást (a továbbiakban: szolgáltatás) nyújtók - ideértve a víziközmű-társulatot is - feltéve, ha nettó árbevételük legalább 75%-ban közvetlenül a fogyasztók számára történő szolgáltatás nyújtásából származik. Közszolgáltató szervezet továbbá a vasúti pályahálózatot üzemeltető feltéve, ha nettó árbevétele legalább 55%-ban a vasúti pályahálózat működtetéséből származik, valamint a helyi- és helyközi menetrendszerinti tömegközlekedési szolgáltatást nyújtó feltéve, ha nettó árbevétele legalább 55%-ban a tömegközlekedési szolgáltatás nyújtásából származik;
35. közszolgáltató szervezet: a Magyar Posta Zrt., a Magyar Rádió Zrt., a Magyar Televízió Zrt., a Duna Televízió Zrt., a Magyar Távirati Iroda Zrt., a Diákhitel Központ Zrt., a Tartalékgazdálkodási Kht., illetve annak tevékenységét folytató nonprofit gazdasági társaság. Közszolgáltató szervezet továbbá a vasúti pályahálózatot üzemeltető feltéve, ha nettó árbevétele legalább 55%-ban a vasúti pályahálózat működtetéséből származik, valamint a helyi- és helyközi menetrendszerinti tömegközlekedési szolgáltatást nyújtó feltéve, ha nettó árbevétele legalább 55%-ban a tömegközlekedési szolgáltatás nyújtásából származik;
36. eladott áruk beszerzési értéke: a kettős könyvvitelt vezető vállalkozások esetében a számvitelről szóló törvény szerinti eladott áruk beszerzési értéke. Az egyszeres könyvvitelt, valamint - személyi jövedelemadóról szóló törvény hatálya alá tartozó - pénzforgalmi nyilvántartást vezető vállalkozók esetében a tárgyévi árukészlet-beszerzésre fordított kiadás, csökkentve a leltár szerinti záró árukészlet értékével, növelve a leltár szerinti nyitó árukészlet értékével;
36. eladott áruk beszerzési értéke: a kettős könyvvitelt vezető vállalkozások esetében a vásárolt és változatlan formában eladott anyagoknak, áruknak - a számvitelről szóló törvény szerint az eladott áruk beszerzési értékeként elszámolt - beszerzési értéke. Az egyszeres könyvvitelt, valamint - a személyi jövedelemadóról szóló törvény hatálya alá tartozó - pénzforgalmi nyilvántartást vezető vállalkozók esetében a tárgyévi árubeszerzésre fordított kiadás, csökkentve a leltár szerinti záró árukészlet értékével, növelve a leltár szerinti nyitó árukészlet értékével. Nem minősül eladott áruk beszerzési értékének a saját előállítású - áruvá, göngyöleggé minősített - félkész és késztermékeknek a számvitelről szóló törvény szerint eladott áruk beszerzési értékeként elszámolt értéke, továbbá az az érték, amelyet a 37. pont szerint anyagköltségként, a 39. pont szerint alvállalkozói teljesítések értékeként kell figyelembe venni;
36. eladott áruk beszerzési értéke: a kettős könyvvitelt vezető vállalkozások esetében a vásárolt és változatlan formában eladott anyagoknak, áruknak - a számvitelről szóló törvény szerint az eladott áruk beszerzési értékeként elszámolt - bekerülési (beszerzési) értéke. Az egyszeres könyvvitelt, valamint - a személyi jövedelemadóról szóló törvény hatálya alá tartozó - pénzforgalmi nyilvántartást vezető vállalkozók esetében a tárgyévi árubeszerzésre fordított kiadás, csökkentve a kifizetett árukészlet leltár szerinti záró értékével, növelve a kifizetett árukészlet leltár szerinti nyitó értékével. Csökkenti az eladott áruk beszerzési értékét az az érték, amellyel az adóalany a 37. pont szerint anyagköltségként, a 40. pont szerint közvetített szolgáltatások értékeként nettó árbevételét csökkentette;
36. eladott áruk beszerzési értéke: a kettős könyvvitelt vezető vállalkozások esetében a vásárolt és változatlan formában eladott anyagoknak, áruknak - a számvitelről szóló törvény szerint az eladott áruk beszerzési értékeként elszámolt - bekerülési (beszerzési) értéke. Az egyszeres könyvvitelt, valamint - a személyi jövedelemadóról szóló törvény hatálya alá tartozó - pénzforgalmi nyilvántartást vezető vállalkozók esetében a tárgyévi árubeszerzésre fordított kiadás, csökkentve a kifizetett árukészlet leltár szerinti záró értékével, növelve a kifizetett árukészlet leltár szerinti nyitó értékével. Csökkenti az eladott áruk beszerzési értékét az az érték, amellyel az adóalany a 37. pont szerint anyagköltségként, a 32. pont szerint alvállalkozói teljesítés értékeként, a 40. pont szerint közvetített szolgáltatások értékeként nettó árbevételét csökkentette;
37. anyagköltség: a kettős könyvvitelt vezető vállalkozások esetében a számvitelről szóló törvény szerinti anyagköltség. Az egyszeres könyvvitelt, valamint - a személyi jövedelemadóról szóló törvény hatálya alá tartozó - pénzforgalmi nyilvántartást vezető vállalkozók esetében a tárgyévi anyagkészlet-beszerzésre fordított kiadás, csökkentve a leltár szerinti záró anyagkészlet értékével, növelve a leltár szerinti nyitó anyagkészlet értékével;
37. anyagköltség: a kettős könyvvitelt vezető vállalkozások esetében a vásárolt anyagoknak - a számvitelről szóló törvény szerint - anyagköltségként elszámolt beszerzési értéke. Az egyszeres könyvvitelt, valamint - a személyi jövedelemadóról szóló törvény hatálya alá tartozó - pénzforgalmi nyilvántartást vezető vállalkozók esetében a tárgyévi anyagbeszerzésre fordított kiadás, csökkentve a leltár szerinti záró anyagkészlet értékével, növelve a leltár szerinti nyitó anyagkészlet értékével. Nem minősül anyagköltségnek a saját vállalkozásában végzett beruházáshoz felhasznált anyagok beszerzési értéke, továbbá az az érték, amelyet a 36. pont szerint az eladott áruk beszerzési értékeként, a 39. pont szerint az alvállalkozói teljesítések értékeként kell figyelembe venni;
37. anyagköltség: a kettős könyvvitelt vezető vállalkozások esetében a vásárolt anyagoknak - a számvitelről szóló törvény szerint - anyagköltségként elszámolt bekerülési (beszerzési) értéke. Az egyszeres könyvvitelt, valamint - a személyi jövedelemadóról szóló törvény hatálya alá tartozó - pénzforgalmi nyilvántartást vezető vállalkozók esetében a tárgyévi anyagbeszerzésre fordított kiadás, csökkentve a kifizetett anyagkészlet leltár szerinti záró értékével, növelve a kifizetett anyagkészlet leltár szerinti nyitó értékével. Csökkenti az anyagköltséget a saját vállalkozásban végzett beruházáshoz felhasznált anyagok bekerülési (beszerzési) értéke, továbbá az az érték, amellyel az adóalany a 36. pont szerint az eladott áruk beszerzési értékeként, a 40. pont szerint a közvetített szolgáltatások értékeként nettó árbevételét csökkentette;
37. anyagköltség: a kettős könyvvitelt vezető vállalkozások esetében a vásárolt anyagoknak - a számvitelről szóló törvény szerint - anyagköltségként elszámolt bekerülési (beszerzési) értéke. Az egyszeres könyvvitelt, valamint - a személyi jövedelemadóról szóló törvény hatálya alá tartozó - pénzforgalmi nyilvántartást vezető vállalkozók esetében a tárgyévi anyagbeszerzésre fordított kiadás, csökkentve a kifizetett anyagkészlet leltár szerinti záró értékével, növelve a kifizetett anyagkészlet leltár szerinti nyitó értékével. Csökkenti az anyagköltséget a saját vállalkozásban végzett beruházáshoz felhasznált anyagok bekerülési (beszerzési) értéke, továbbá az az érték, amellyel az adóalany a 36. pont szerint az eladott áruk beszerzési értékeként, a 32. pont szerint alvállalkozói teljesítés értékeként, a 40. pont szerint közvetített szolgáltatások értékeként nettó árbevételét csökkentette;
38. anyagkészlet, árukészlet: a számvitelről szóló törvény szerint anyagkészletnek, kereskedelmi árukészletnek minősülő, vásárolt készlet;
38. anyag, áru: a számvitelről szóló törvény szerinti vásárolt készletekből az anyagok, az áruk;
39. alvállalkozói teljesítések értéke: az adóalany által továbbszámlázott, olyan alvállalkozói teljesítés értéke, amelynek végzése során az adóalany mind megrendelőjével, mind alvállalkozójával a Polgári Törvénykönyv szerinti vállalkozási szerződéses kapcsolatban áll, valamint a továbbszámlázott közvetített szolgáltatások értéke, feltéve, hogy azt az eladott áruk beszerzési értékeként vagy anyagköltségként nem vette figyelembe;
39. az egyszerűsített vállalkozói adónak a számviteli törvény hatálya alá nem tartozó alanya esetében nettó árbevétel: a 22. pont i) alpontja szerinti nettó árbevétel, eladott áruk beszerzési értéke és anyagköltség: a 36. és a 37. pontokban foglalt, pénzforgalmi nyilvántartást vezető vállalkozókra meghatározott eladott áruk beszerzési értéke és anyagköltség;
40. közvetített szolgáltatások: az adóalany által igénybe vett szolgáltatás harmadik személynek részben vagy egészben - változatlan formában - történő átadása;
40. közvetített szolgáltatások értéke: az adóalany által saját nevében vásárolt és a harmadik személlyel (a megrendelővel) írásban kötött szerződés alapján, a szerződésben rögzített módon részben vagy egészben, de változatlan formában továbbértékesített (továbbszámlázott) szolgáltatás értéke. Közvetített szolgáltatásnál az adóalany vevője és nyújtója is a szolgáltatásnak, az adóalany a vásárolt szolgáltatást részben vagy egészben közvetíti úgy, hogy a megrendelővel kötött szerződésből a közvetítés lehetősége, a számlából a közvetítés ténye, vagyis az, hogy az adóalany nemcsak a saját, hanem az általa vásárolt szolgáltatást is értékesíti változatlan formában, de nem feltétlenül változatlan áron, egyértelműen megállapítható. Ide sorolandó továbbá a közvetített szolgáltatások közé nem tartozó, az adóalany által továbbszámlázott olyan alvállalkozói teljesítés értéke, amelynek végzése során az adóalany mind megrendelőjével, mind alvállalkozójával a Polgári Törvénykönyv szerinti - írásban kötött - vállalkozási szerződéses kapcsolatban áll, feltéve, hogy azzal az adóalany a 36. pont szerint eladott áruk beszerzési értékeként vagy a 37. pont szerint anyagköltségként nettó árbevételét nem csökkentette;
40. közvetített szolgáltatások értéke: az adóalany által saját nevében vásárolt és a harmadik személlyel (a megrendelővel) írásban kötött szerződés alapján, a szerződésben rögzített módon részben vagy egészben, de változatlan formában továbbértékesített (továbbszámlázott) szolgáltatás értéke. Közvetített szolgáltatásnál az adóalany vevője és nyújtója is a szolgáltatásnak, az adóalany a vásárolt szolgáltatást részben vagy egészben közvetíti úgy, hogy a megrendelővel kötött szerződésből a közvetítés lehetősége, a számlából a közvetítés ténye, vagyis az, hogy az adóalany nemcsak a saját, hanem az általa vásárolt szolgáltatást is értékesíti változatlan formában, de nem feltétlenül változatlan áron, egyértelműen megállapítható. Ide sorolandó továbbá a közvetített szolgáltatások közé nem tartozó, az adóalany által továbbszámlázott olyan alvállalkozói teljesítés értéke, amelynek végzése során az adóalany mind megrendelőjével, mind alvállalkozójával a Polgári Törvénykönyv szerinti - írásban kötött - vállalkozási szerződéses kapcsolatban áll, feltéve, hogy azzal az adóalany a 36. pont szerint eladott áruk beszerzési értékeként vagy a 37. pont szerint anyagköltségként vagy a 22. pont a) alpontja szerint jogdíjként nettó árbevételét nem csökkentette;
40. közvetített szolgáltatások értéke: az adóalany által saját nevében vásárolt és a harmadik személlyel (a megrendelővel) írásban kötött szerződés alapján, a szerződésben rögzített módon részben vagy egészben, de változatlan formában továbbértékesített (továbbszámlázott) szolgáltatás értéke. Közvetített szolgáltatásnál az adóalany vevője és nyújtója is a szolgáltatásnak, az adóalany a vásárolt szolgáltatást részben vagy egészben közvetíti úgy, hogy a megrendelővel kötött szerződésből a közvetítés lehetősége, a számlából a közvetítés ténye, vagyis az, hogy az adóalany nemcsak a saját, hanem az általa vásárolt szolgáltatást is értékesíti változatlan formában, de nem feltétlenül változatlan áron, egyértelműen megállapítható. Ide sorolandó továbbá a közvetített szolgáltatások közé nem tartozó, az adóalany által továbbszámlázott olyan alvállalkozói teljesítés értéke, amelynek végzése során az adóalany mind megrendelőjével, mind alvállalkozójával a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) szerinti - írásban kötött - vállalkozási szerződéses kapcsolatban áll. Alvállalkozói teljesítés értékének minősül annak a - közvetített szolgáltatásnak nem minősülő - szolgáltatásnak az ellenértéke is, amelyet az adóalany az általa értékesített új (a használatbavételi engedély jogerőre emelkedését megelőzően vagy azt követően első ízben értékesített) lakás előállításához a Ptk. szerinti, írásban megkötött vállalkozási szerződés alapján vesz igénybe. Az e pont szerinti értékkel az adóalany akkor csökkentheti a nettó árbevételét, ha azzal a 36. pont szerint eladott áruk beszerzési értékeként vagy a 37. pont szerint anyagköltségként vagy a 22. pont a) alpontja szerint jogdíjként nettó árbevételét nem csökkentette;
40. közvetített szolgáltatások értéke: az adóalany által saját nevében vásárolt és a harmadik személlyel (a megrendelővel) írásban kötött szerződés alapján, a szerződésben rögzített módon részben vagy egészben, de változatlan formában továbbértékesített (továbbszámlázott) szolgáltatás értéke. Közvetített szolgáltatásnál az adóalany vevője és nyújtója is a szolgáltatásnak, az adóalany a vásárolt szolgáltatást részben vagy egészben közvetíti úgy, hogy a megrendelővel kötött szerződésből a közvetítés lehetősége, a számlából a közvetítés ténye, vagyis az, hogy az adóalany nemcsak a saját, hanem az általa vásárolt szolgáltatást is értékesíti változatlan formában, de nem feltétlenül változatlan áron, egyértelműen megállapítható. Az e pont szerinti értékkel az adóalany akkor csökkentheti a nettó árbevételét, ha azzal a 22. pont a) alpontja szerint jogdíjként, a 36. pont szerint eladott áruk beszerzési értékeként, a 37. pont szerint anyagköltségként vagy a 32. pont szerint alvállalkozói teljesítések értékeként nettó árbevételét nem csökkentette;
41. székhely: belföldi szervezet esetében az alapszabályában (alapító okiratában), a cégbejegyzésben (bírósági nyilvántartásban), az egyéni vállalkozó esetében a vállalkozói igazolványban ekként feltüntetett hely, ilyen hely hiányában vagy ha több ilyen hely van, akkor a központi ügyvezetés helye, a magánszemélyek esetében az állandó lakóhely. A külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe vonatkozásában a székhely alatt a cégbejegyzésben a fióktelep helyeként megjelölt helyet kell érteni.
41. székhely: belföldi szervezet esetében az alapszabályában (alapító okiratában), a cégbejegyzésben (bírósági nyilvántartásban), az egyéni vállalkozó esetében a vállalkozói igazolványban ekként feltüntetett hely, a magánszemélyek esetében az állandó lakóhely. A külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe vonatkozásában a székhely alatt a cégbejegyzésben a fióktelep helyeként megjelölt helyet kell érteni;
41. székhely: belföldi szervezet esetében az alapszabályában (alapító okiratában), a cégbejegyzésben (bírósági nyilvántartásban), az egyéni vállalkozó esetében az egyéni vállalkozók nyilvántartásában ekként feltüntetett hely, a magánszemélyek esetében az állandó lakóhely. A külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe vonatkozásában a székhely alatt a cégbejegyzésben a fióktelep helyeként megjelölt helyet kell érteni;
41. székhely: belföldi szervezet esetében az alapszabályában (alapító okiratában), a cégbejegyzésben (bírósági nyilvántartásban), az egyéni vállalkozó esetében az egyéni vállalkozók nyilvántartásában ekként feltüntetett hely, a magánszemélyek esetében az állandó lakóhely. A külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe vonatkozásában a székhely alatt a cégbejegyzésben a fióktelep helyeként megjelölt helyet, a bizalmi vagyonkezelésbe adott vagyon esetében a bizalmi vagyonkezelő székhelyét, lakóhelyét kell érteni;
42. saját vállalkozásban végzett beruházás: a számviteli törvény szerinti tárgyi eszköznek minősülő eszközök saját vállalkozásban végzett megvalósítása, létesítése, bővítése, rendeltetésének megváltoztatása, átalakítása, élettartamának növelése, eredeti állagának helyreállítását szolgáló felújítása - ide nem értve a tárgyi eszköz folyamatos, zavartalan, biztonságos üzemeltetését szolgáló javítási, karbantartási munkákat, továbbá az erdőnevelési, erdőfenntartási, erdőfelújítási munkákat - akkor is, ha az adóalany kizárólag a beruházás megvalósításához szükséges anyagot biztosítja;
43. építési tilalom: az építésügyi hatóság által elrendelt építési tilalom, továbbá a helyi építési szabályzatban az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény alapján elrendelt változtatási, telekalakítási tilalom;
43. építési tilalom: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény alapján elrendelt változtatási, telekalakítási, illetőleg építési tilalom;
44. helyi és helyközi menetrendszerinti tömegközlekedés: a díjfizetés ellenében bárki által igénybe vehető menetrendszerinti személyszállító járatokkal lebonyolított közlekedés;
44. helyi és helyközi menetrendszerinti tömegközlekedés: a díjfizetés ellenében bárki által igénybe vehető menetrendszerinti személyszállító járatokkal lebonyolított közlekedés, ideértve a bel- és külföldi légi közlekedést is.
44. helyi és helyközi menetrendszerinti tömegközlekedés: a díjfizetés ellenében bárki által igénybe vehető menetrendszerinti személyszállító járatokkal lebonyolított közlekedés;
45. kereskedelmi egység: az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés alapján kereskedelmi üzletnek, boltnak, abc-nek, üzletháznak, játékteremnek, csárdának, bisztrónak, borozónak, sörözőnek, büfének, cukrászdának, kávézónak, kávéháznak, teaháznak, fagylaltozónak, étteremnek, vendéglőnek, presszónak, irodának, műteremnek, szállodának, hotelnek, panziónak, fogadónak, motelnek, szállónak, vendégháznak, vadászháznak, rendelőnek, kórháznak, szanatóriumnak, gyógyszertárnak minősülő vagy ilyenként feltüntetésre váró épület, épületrész;
46. szállásépület: az a kereskedelmi egység, mely szálláshely-szolgáltatás nyújtására alkalmas, így különösen az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés alapján szállodának, hotelnek, panziónak, fogadónak, motelnek, szállónak, vendégháznak, vadászháznak minősülő vagy ilyenként feltüntetésre váró épület, épületrész;
47. egyéb nem lakás céljára szolgáló épület: az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés alapján garázsnak, gépjárműtárolónak, raktárnak, üvegháznak, műhelynek, szerviznek, üzemnek, üzemcsarnoknak, pincének, présháznak, hűtőháznak, gyárnak minősülő vagy ilyenként feltüntetésre váró épület, épületrész, továbbá a melléképület és a melléképületrész;
48. a lakáshoz, üdülőhöz tartozó gépjárműtároló: a lakóépületben lévő épületrész, vagy a lakóépület elhelyezésére szolgáló telken álló épület, amely kialakításánál fogva gépjármű tárolására alkalmas, függetlenül attól, hogy az épület vagy az épületrész az ingatlan-nyilvántartásban önálló ingatlanként szerepel;
49. vagyoni értékű jog jogosítottja: az ingatlanon fennálló vagyoni értékű jog jogosítottja az a személy vagy szervezet, aki/amely az ingatlan-nyilvántartásban a vagyoni értékű jog jogosítottjaként feltüntetésre került. Amennyiben az ingatlant terhelő vagyoni értékű jog alapításáról szóló okiratot az ingatlanügyi hatósághoz benyújtották - melynek tényét az ingatlanügyi hatóság széljegyezte -, az okiratban megjelölt, jogszerzésre feljogosított személyt vagy szervezetet kell a vagyoni értékű jog jogosítottjának tekinteni;
50. melléképület, melléképületrész: a lakás, az üdülő elhelyezésére szolgáló telken lévő és a lakás, üdülő szokásos használatához szükséges, de huzamos emberi tartózkodásra részben és ideiglenesen sem szolgáló, tüzelő, lom, szerszám, kerékpár, babakocsi tárolására szolgáló épület vagy épületrész, ide nem értve a gépjárműtárolót. A többlakásos lakóépületben lévő lakás esetén a lakástulajdonhoz tartozó, 5 m2 hasznos alapterületet meg nem haladó, lomok, szerszámok, tüzelő tárolására szolgáló helyiség, feltéve, hogy az az épületen belül, de a lakástól elkülönítve helyezkedik el, valamint lakóépületben az osztatlan közös tulajdonban lévő közlekedő és tároló-helyiség, akkor, ha azt a tulajdonközösség közösen használja;
52. a lakáshoz tartozó telekhányad: társasház esetén az alapító okiratban ilyenként meghatározott telekhányad, ha a telken több adótárgy (épület, épületrész) áll, akkor a lakáshoz tartozó telekhányad megegyezik azzal az aránnyal, amit a lakás hasznos alapterülete a telken található valamennyi épület, épületrész összes hasznos alapterületében képvisel;
53. az épület (épületrész) adóköteles hasznos alapterülete: az épület, épületrész hasznos alapterülete, csökkentve a 13. § b) és d) pontja szerint adómentes hasznos alapterülettel;
54. a telek adóköteles alapterülete: a telek teljes alapterülete csökkentve az építménnyel lefedett telekrésszel, valamint a 19. § szerint számított adómentes területrésszel;
60. lakóépület: olyan épület, amelynek hasznos alapterülete legalább 50 százalékát lakások hasznos alapterülete teszi ki.
61. külföldön létesített telephelyen végzett tevékenységből származó adóalaprész: az iparűzési adóalapnak az része, amely a 3. számú melléklet - tevékenységre leginkább jellemző - 1.1 vagy 1.2 vagy 2.1 pontja alkalmazásával a külföldön létesített telephelyre, telephelyekre jut, azzal, hogy a 3. számú mellékletben említett település, települések kifejezések alatt a külföldön létesített telephelyet, telephelyeket is érteni kell. Ha a vállalkozó adóévet megelőző teljes adóévi adóalapja a 100 millió forintot meghaladja csak a 3. számú melléklet 2.1 pontja szerinti módszer alkalmazható.
61. külföldön létesített telephelyen végzett tevékenységből származó adóalaprész: az iparűzési adóalapnak az a része, amely a 3. számú melléklet - tevékenységre leginkább jellemző - 1.1 vagy 1.2 vagy 2.1 vagy 2.3 pontja alkalmazásával a külföldön létesített telephelyre, telephelyekre jut, azzal, hogy a 3. számú mellékletben említett település, települések kifejezések alatt a külföldön létesített telephelyet, telephelyeket is érteni kell. Ha a vállalkozó adóévet megelőző teljes adóévi adóalapja a 100 millió forintot meghaladta, csak a 3. számú melléklet 2.1 pontja vagy 2.3 pontja szerinti módszer alkalmazható;
62. építőipari tevékenységet folytató vállalkozó: az a vállalkozó, akinek (amelynek) az adóévben a számviteli törvény szerinti értékesítés nettó árbevétele és az adóév utolsó napján készletre vett befejezetlen termelés, félkésztermék, késztermék értékének együttes összege legalább 75%-ban építőipari tevékenységből [52. § 24. pont] származik;
63. távközlési tevékenységet végző vállalkozó: a TEÁOR’08 szerint a 61. ágazatba sorolt tevékenységet (távközlési tevékenység) végző azon vállalkozó, amelynek az adóévet megelőző adóévi számviteli törvény szerinti nettó árbevételéből legalább 75% távközlési tevékenységből származik;
64. előfizető: az elektronikus hírközlésről szóló törvény szerinti előfizető.
65. nemzetközi számviteli standardok: a számvitelről szóló törvény szerinti azonos elnevezésű fogalom;
66. IFRS-ek: a számvitelről szóló törvény szerinti azonos elnevezésű fogalom;
67. anyag az IFRS-ek szerint beszámolót készítő vállalkozó esetén: IAS 2 Készletek című standard 6. bekezdés c) pontja szerinti készlet.

VIII. FEJEZET
AZ EURÓPAI UNIÓ JOGÁNAK VALÓ MEGFELELÉS

53. §   E törvény 39/F. §-a az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352., 2013. 12.24., 1.o.) hatálya alá tartozó támogatást tartalmaz.

FÜGGELÉK
a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 47-48. §-aival érintett jogszabályokról

A.

A törvény 47. §-a szerinti időpontban hatályukat vesztő jogszabályok:

1. A lakosság borforgalmi adójáról szóló, a 34/1977. (IX. 3.) MT és a 67/1987. (XII. 2.) MT rendeletekkel módosított 36/1970. (IX. 27.) Korm. rendelet és a végrehajtására kiadott, a 64/1987. (XII. 7.) PM rendelettel módosított 17/1977. (X. 20.) PM rendelet.
2. A településfejlesztési hozzájárulásról szóló 1984. évi 12. törvényerejű rendelet és a végrehajtására kiadott 28/1984. (VII. 17.) PM rendelet.

B.

A törvény 48. §-a szerinti feltételekkel hatályukat vesztő jogszabályok:

1. Az út- és közműfejlesztési hozzájárulásról szóló 18/1983. (X. 16.) ÉVM-PM együttes rendelet.
2. Az állami telkek használati és igénybevételi díjáról szóló, a 4/1977. (I. 28.) PM-ÉVM-ÁH, a 19/1979. (XI. 1.) PM-ÉVM-ÁH, a 37/1982. (VIII. 2.) PM-ÉVM-ÁH, az 52/1983. (XII. 10.) PM-ÉVM-ÁH és a 67/1988. (XII. 26.) PM-ÉVM együttes rendeletekkel módosított 50/1975. (XI. 22.) PM-ÉVM-ÁH együttes rendelet.
3. A telekadóról szóló, a 10/1972. (II. 19.) PM-ÉVM együttes rendelettel, a 2/1977. (I. 28.) PM-ÉVM együttes remdelettel, az 54/1982. (X. 7.) PM-ÉVM együttes rendelettel és a 30/1983. (X. 16.) PM-ÉVM együttes rendelettel módosított 12/1970. (IV. 16.) PM-ÉVM együttes rendelet.
4. A házadóról szóló 1986. évi 25. törvényerejű rendelet és a végrehajtására kiadott, a 31/1989. (VII. 13.) PM rendelettel módosított 35/1986. (X. 2.) PM rendelet.
5. A nem lakás céljára szolgáló építmények adójáról szóló, az 1986. évi 25. törvényerejű rendelettel és az 1988. évi XV. törvénnyel módosított 1985. évi 23. törvényerejű rendelet és a végrehajtására kiadott, a 35/1986. (X. 2.) PM rendelettel és az 51/1988. (XII. 22.) PM rendelettel módosított 62/1985. (XII. 30.) PM rendelet.
6. A gyógy- és üdülőhelyi díjak és díjátalányok legmagasabb mértékének és fizetési módjának megállapításáról szóló 27/1985. (X. 23.) PM rendelet.
  • A jogszabály 1990. december 30-án jelent meg a Magyar Közlöny 138. számában.
A szövegrész 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2011. november 30-án lépett hatályba.A bekezdés 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2015. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 1991. július 10-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2010. december 18-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. november 30-án lépett hatályba.A bekezdés 2014. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2015. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2015. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2015. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2015. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2015. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2015. január 2-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2015. január 2-án lépett hatályba. 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve. 2014. március 15-én lett hatályon kívül helyezve. 2014. március 15-én lépett hatályba.A bekezdés 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 1995. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2004. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. december 22-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. december 22-én lépett hatályba.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. november 30-án lépett hatályba.A bekezdés 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 1996. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 1999. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2001. július 3-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2002. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2003. június 30-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2006. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2007. szeptember 25-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. november 30-án lépett hatályba.A bekezdés 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. május 17-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. augusztus 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2014. szeptember 16-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2016. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2016. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2011. november 30-án lépett hatályba.A szakasz 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2011. május 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2011. május 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2011. május 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2011. május 1-jén lépett hatályba. 2011. május 1-jén lépett hatályba. 2011. május 1-jén lépett hatályba. 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1993. január 1-jén lépett hatályba. 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. január 1-jén lépett hatályba. 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. január 1-jén lépett hatályba. 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lépett hatályba. 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lépett hatályba. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. december 18-án lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lépett hatályba. 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lépett hatályba. 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lépett hatályba.A bekezdés 1991. július 10-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2015. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 1999. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 1996. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 1996. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 1996. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 1993. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 1993. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 1993. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lépett hatályba. 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve. 2012. május 15-én lépett hatályba. 1996. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve. 1996. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2003. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve. 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2003. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2008. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2008. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2008. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2008. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2008. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2009. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2000. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2000. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2016. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2016. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2000. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2000. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2000. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2000. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2000. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2004. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2004. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2004. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2007. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2004. január 1-jén lépett hatályba. 1996. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. január 1-jén lépett hatályba. 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2011. november 30-án lépett hatályba. 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. február 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. február 1-jén lépett hatályba. 2003. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2015. január 1-jén lépett hatályba. 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lépett hatályba. 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lépett hatályba. 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2000. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2000. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. november 30-án lépett hatályba. 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lépett hatályba. 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lépett hatályba. 2014. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lépett hatályba. 2014. január 1-jén lépett hatályba. 2014. január 1-jén lépett hatályba. 2014. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lépett hatályba. 2014. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2000. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2000. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2000. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2014. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2014. január 1-jén lépett hatályba. 2014. január 1-jén lépett hatályba. 2014. január 1-jén lépett hatályba. 2014. január 1-jén lépett hatályba. 2014. január 1-jén lépett hatályba. 2014. január 1-jén lépett hatályba. 2014. január 1-jén lépett hatályba. 2014. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lépett hatályba. 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1995. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1996. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1996. január 1-jén lépett hatályba. 1996. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1996. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2002. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2002. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 1996. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2011. november 30-án lépett hatályba.A szövegrész 2011. november 30-án lépett hatályba.A szakasz 2011. november 30-án lépett hatályba.A szövegrész 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1996. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1996. január 1-jén lépett hatályba. 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lépett hatályba. 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. január 1-jén lépett hatályba. 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2003. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2003. január 1-jén lépett hatályba. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. március 15-én lett hatályon kívül helyezve. 2014. március 15-én lépett hatályba. 2013. augusztus 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lépett hatályba. 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1993. január 1-jén lépett hatályba. 1996. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1996. január 1-jén lépett hatályba. 1996. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. január 1-jén lépett hatályba. 2005. január 1-jén lépett hatályba. 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 1993. január 1-jén lépett hatályba. 1996. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1996. január 1-jén lépett hatályba. 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. január 1-jén lépett hatályba. 1996. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve. 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. november 30-án lépett hatályba. 2011. november 30-án lépett hatályba. 2011. november 30-án lépett hatályba.A szakasz 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 1993. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 1998. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2014. március 15-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2014. március 15-én lépett hatályba.A szakasz 2016. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2016. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 1998. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 1998. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 1998. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 1998. január 1-jén lépett hatályba. 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. január 1-jén lépett hatályba. 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2004. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2014. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2014. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 1996. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1996. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1996. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2006. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2006. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2006. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2006. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lépett hatályba. 2013. január 1-jén lépett hatályba. 2013. január 1-jén lépett hatályba. 2013. január 1-jén lépett hatályba. 2013. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. november 30-án lépett hatályba.A bekezdés 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 1998. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2013. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2013. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2015. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2015. november 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2013. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2015. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2003. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2001. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2001. január 1-jén lépett hatályba. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lépett hatályba. 2004. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2013. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2001. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2004. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2005. május 10-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2005. május 10-én lépett hatályba.A szakasz 2003. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2003. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2014. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2014. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lépett hatályba. 2013. január 1-jén lépett hatályba. 2013. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2014. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2014. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2014. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2014. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lépett hatályba. 2014. január 1-jén lépett hatályba. 2014. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2016. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2016. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2016. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2014. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2016. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2016. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2013. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2013. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2013. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2013. január 1-jén lépett hatályba. 2013. január 1-jén lépett hatályba. 2013. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2013. január 1-jén lépett hatályba. 2013. január 1-jén lépett hatályba. 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2001. július 18-án lépett hatályba.A szakasz 2003. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2003. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2003. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2003. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2016. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2016. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2005. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2005. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2005. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2015. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2005. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2005. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2011. július 27-én lépett hatályba.A szakasz 2011. július 27-én lépett hatályba.A bekezdés 2011. július 27-én lépett hatályba.A bekezdés 2011. július 27-én lépett hatályba.A bekezdés 2011. július 27-én lépett hatályba.A szövegrész 2015. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2015. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2015. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2015. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 1996. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 1998. január 1-jén lépett hatályba. 1998. január 1-jén lépett hatályba. 1998. január 1-jén lépett hatályba. 1998. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2004. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2015. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2013. július 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2013. július 1-jén lépett hatályba. 2013. július 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2016. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2016. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2016. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2016. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2016. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2016. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2016. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2016. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2016. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2016. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2016. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2016. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2016. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2016. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2016. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2016. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2016. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2016. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2016. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2016. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2016. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2016. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2016. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2016. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2016. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2016. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2016. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2016. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2016. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2013. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2004. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2004. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2004. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2004. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2004. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2004. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2004. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2015. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 1998. június 16-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lépett hatályba. 2010. január 1-jén lépett hatályba. 2014. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lépett hatályba. 2010. január 1-jén lépett hatályba. 2010. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lépett hatályba. 2010. január 1-jén lépett hatályba. 2010. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. november 30-án lépett hatályba.A bekezdés 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 1998. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 1998. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2013. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2009. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2009. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2015. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2012. december 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2015. január 1-jén lépett hatályba. 2015. január 1-jén lépett hatályba. 2015. január 1-jén lépett hatályba. 2015. január 1-jén lépett hatályba. 2015. január 1-jén lépett hatályba. 2015. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2016. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2016. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2012. december 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2014. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2014. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2014. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2014. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2014. január 1-jén lépett hatályba. 2014. január 1-jén lépett hatályba. 2014. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2014. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2017. január 1-jén fog hatályba lépni.A szakasz 2017. január 1-jén fog hatályba lépni.A bekezdés 2017. január 1-jén fog hatályba lépni.A bekezdés 2017. január 1-jén fog hatályba lépni.A bekezdés 2010. június 29-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2003. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. június 29-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. június 29-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. november 30-án lépett hatályba.A szakasz 2014. november 27-én lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2014. november 27-én lépett hatályba.A bekezdés 2014. november 27-én lépett hatályba.A bekezdés 2016. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2016. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2004. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. június 29-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2015. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 1994. december 11-én lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 1997. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 1992. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 1995. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 1998. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2009. január 1-jén lépett hatályba. 2009. január 1-jén lépett hatályba. 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2007. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2007. július 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2010. december 18-án lépett hatályba.A bekezdés 2010. december 18-án lépett hatályba.A bekezdés 2010. december 18-án lépett hatályba.A szakasz 2007. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2014. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 1993. július 23-án lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2003. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2003. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2000. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2000. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2000. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2012. december 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2012. december 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2012. december 1-jén lépett hatályba.A szakasz 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1993. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2000. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2000. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2000. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2001. január 1-jén lépett hatályba. 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2003. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2003. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2003. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2002. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2002. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2002. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2002. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2002. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2002. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. január 1-jén lépett hatályba. 2005. január 1-jén lépett hatályba. 2005. január 1-jén lépett hatályba. 2005. január 1-jén lépett hatályba. 2006. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2006. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2006. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2006. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2006. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2008. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2008. január 1-jén lépett hatályba. 2008. január 1-jén lépett hatályba. 2008. január 1-jén lépett hatályba. 2005. január 1-jén lépett hatályba. 2005. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2005. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2005. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2005. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2005. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2005. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2005. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2005. január 1-jén lépett hatályba. 2005. január 1-jén lépett hatályba. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. július 1-jén lépett hatályba. 2009. július 1-jén lépett hatályba. 2009. július 1-jén lépett hatályba. 2011. január 1-jén lépett hatályba. 2014. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lépett hatályba. 2011. január 1-jén lépett hatályba. 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2000. január 1-jén lépett hatályba. 2000. január 1-jén lépett hatályba. 2003. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. január 1-jén lépett hatályba. 2000. január 1-jén lépett hatályba. 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. január 1-jén lépett hatályba. 2011. január 1-jén lépett hatályba. 2011. január 1-jén lépett hatályba. 2000. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2000. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2000. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2000. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2000. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1996. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1995. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1995. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1995. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1996. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1995. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1997. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1995. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1997. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1997. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1995. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1995. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1995. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1996. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1997. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 1998. január 1-jén lépett hatályba. 1998. január 1-jén lépett hatályba. 1998. január 1-jén lépett hatályba. 2000. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2000. január 1-jén lépett hatályba. 1998. január 1-jén lépett hatályba. 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lépett hatályba. 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lépett hatályba. 2003. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lépett hatályba. 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. január 1-jén lépett hatályba. 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lépett hatályba. 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. január 1-jén lépett hatályba. 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve. 2015. január 1-jén lépett hatályba. 2000. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lépett hatályba. 1998. január 1-jén lépett hatályba. 2004. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2006. március 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lépett hatályba. 1998. január 1-jén lépett hatályba. 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve. 2012. május 15-én lett hatályon kívül helyezve. 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. február 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. február 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. február 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. február 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. február 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. február 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. február 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. február 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. február 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. február 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. február 1-jén lépett hatályba. 2014. február 1-jén lépett hatályba. 2014. február 1-jén lépett hatályba. 2014. február 1-jén lépett hatályba. 2014. február 1-jén lépett hatályba. 2014. február 1-jén lépett hatályba. 2014. február 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2014. február 1-jén lépett hatályba. 2014. február 1-jén lépett hatályba. 2003. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lépett hatályba. 1998. január 1-jén lépett hatályba. 2003. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lépett hatályba. 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lépett hatályba. 1998. január 1-jén lépett hatályba. 1998. január 1-jén lépett hatályba. 1998. április 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2004. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2006. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve. 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2016. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2004. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2013. január 1-jén lépett hatályba. 1998. április 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2004. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. január 1-jén lépett hatályba. 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lépett hatályba. 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2004. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lépett hatályba. 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lépett hatályba. 1998. április 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2004. október 8-án lett hatályon kívül helyezve. 2006. augusztus 18-án lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lépett hatályba. 1998. április 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. február 19-én lett hatályon kívül helyezve. 2008. június 6-án lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve. 2013. január 1-jén lépett hatályba. 2004. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve. 2008. június 6-án lett hatályon kívül helyezve. 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2013. augusztus 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lépett hatályba. 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve. 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2013. január 1-jén lépett hatályba. 1998. január 1-jén lépett hatályba. 2003. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2003. január 1-jén lépett hatályba. 2003. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2004. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2004. január 1-jén lépett hatályba. 2003. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2003. január 1-jén lépett hatályba. 1998. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2003. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lépett hatályba. 2003. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2003. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1998. január 1-jén lépett hatályba. 1998. január 1-jén lépett hatályba. 1998. január 1-jén lépett hatályba. 1998. január 1-jén lépett hatályba. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lépett hatályba. 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. január 1-jén lépett hatályba. 2014. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. január 1-jén lépett hatályba. 2014. január 1-jén lépett hatályba. 2014. január 1-jén lépett hatályba. 2011. január 1-jén lépett hatályba. 2009. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lépett hatályba. 2014. március 15-én lépett hatályba. 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lépett hatályba. 1998. január 1-jén lépett hatályba. 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve. 2015. január 1-jén lépett hatályba. 2002. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. február 19-én lett hatályon kívül helyezve. 2008. június 6-án lett hatályon kívül helyezve. 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lépett hatályba. 2000. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lépett hatályba. 2000. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lépett hatályba. 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2001. január 1-jén lépett hatályba. 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2003. március 28-án lépett hatályba. 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lépett hatályba. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. március 15-én lett hatályon kívül helyezve. 2014. március 15-én lépett hatályba. 2000. január 1-jén lépett hatályba. 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2001. január 1-jén lépett hatályba. 2001. július 3-án lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lépett hatályba. 2009. január 1-jén lépett hatályba. 2009. január 1-jén lépett hatályba. 2009. január 1-jén lépett hatályba. 2009. január 1-jén lépett hatályba. 2009. január 1-jén lépett hatályba. 2009. január 1-jén lépett hatályba. 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve. 2011. november 30-án lett hatályon kívül helyezve. 2009. január 1-jén lépett hatályba. 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. január 1-jén lépett hatályba. 2011. január 1-jén lépett hatályba. 2011. január 1-jén lépett hatályba. 2011. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2015. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2015. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2007. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2007. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2007. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2007. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.